Rekordszámú, 142 ezer vagyonos ember vándorol idén egyik országból a másikba egy felmérés szerint. A milliomosok legkeresettebb letelepedési célországai Amerika és az Egyesült Arab Emírségek. Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság is vészes tempóban veszíti el a milliomosait.
A brit–svájci Henley & Partners vagyonkezelési tanácsadó cég becslése szerint az idei évben várhatóan rekordszámú, 142 ezer dollármilliomos költözik egyik országból a másikba. Ez 6 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest, a szám pedig jövőre akár 165 ezerre is emelkedhet.
Amerika és az Egyesült Arab Emírségek a legvonzóbb milliomoscélpontok
A magas nettó vagyont felhalmozó magánszemélyek számára a legvonzóbb letelepedési célország az Egyesült Arab Emírségek, ahol közel 10 ezer milliomossal lesz több az idén, amit az Egyesült Államok követ 7500-zal.
Mindkét országban csaknem megduplázódott az 1 millió dollár feletti vagyonnal rendelkezők száma 2014 óta.
A globális mobilitási trendek átrendezik a vagyonáramlás térképét – ennek Nyugat-Európa a legnagyobb vesztese. A jelentésből az is kiderült, hogy hány milliomos keresi Magyarországot.
Nyugat-Európa gyorsan veszti a milliomosait
A felmérés szerint az Egyesült Királyságban az idén várhatóan 16 500 milliomossal lesz kevesebb, összesen 92 milliárd dollárnyi vagyonnal, ami hatalmas veszteség a szigetországnak.
Az adatok szerint 2014 és 2024 között az Egyesült Királyság elvesztette milliomosainak 9 százalékát.
Az ország 2022 februárjában megszüntette az első szintű befektetői vízumot, tavaly márciusban átalakította a nem állandó lakhellyel rendelkezők adórendszerét, majd a Munkáspárt módosította az örökösödési adószabályokat, amely mind komoly lendületet adhatott a kivándorlásnak.
Franciaország milliomosainak száma várhatóan 800-zal csökken, Spanyolország akár 500-zal, Németország pedig 400-zal. A németeknél ez egy negatív tendenciaváltás, ugyanis náluk az ezt megelőző tíz évben a magas nettó vagyont felhalmozók száma 10 százalékkal nőtt.
A világelit szereti a mediterrán országokat is
A jelentés szerint globálisan az európai országok közül pozitív mérlegre számíthat Portugália (800 milliomos érkezhet), Görögország (400), Olaszország (200), Spanyolország (100-200). Érdekesség, hogy az idei Globális Letelepedési Program Index két új célországának egyike Magyarország, amely 67 ponttal a 6. helyen áll.
Ha európai szinten vizsgáljuk a bevándorlást – ahol figyelembe vesszük az EU-n belüli migrációt is –, az eredmény némileg módosul:
Olaszország (3600-an érkezhetnek),
Portugália (800),
Görögország (400),
Spanyolország (200-300),
Hollandia (100),
Horvátország (50),
Magyarország (50).
Magyarországon a milliomosok létszáma 55 százalékkal nőtt 2014–2024 között. Az ország mellett szólhat a kedvező adózási és pénzügyi környezet, a kulturális környezet, vagyis az életminőség, a geopolitikai középponti szerep és a biztonság. Ez utóbbi különösen fontos.
A milliomosok érkezésükkel tőkét hoznak az országba ingatlan, állampapír vagy vállalkozás formájában, munkahelyeket teremtenek, növelik az adóalapot, és hosszú távon presztízst építenek a gazdasági ökoszisztémának. Egyetlen ilyen személy akár több millió eurós befektetést hozhat.
A stabil dollár és a száguldó tőzsde gazdagít. A világ többi részén is jóval több lett tavaly a milliomos.
Gyors ütemben nőtt tavaly a vagyon az Egyesült Államokban, egy friss jelentés szerint több mint 379 ezer ember lett milliomos – vagyis naponta több mint ezren. Mások még ennél is nagyobbra teszik az újonnan meggazdagodottak számát.
A UBS globális vagyonjelentése szerint a Föld többi részén élők sem panaszkodhattak 2024-ben. A magánszemélyek nettó vagyona világszerte 4,6 százalékkal, az Egyesült Államokban pedig több mint 11 százalékkal nőtt, ami a stabil amerikai dollárnak és a kedvező pénzügyi piacoknak köszönhető.
Tavaly már a világon élő milliomosok majdnem negyven százalékát adta a világ legnagyobb gazdasága.
A Reuters a jelentés ismertetésekor emlékeztetett, hogy a 2022-es csökkenés után 2023-ban Európa, a Közel-Kelet és Afrika vezette a globális gazdagodást.
Jelentős arányt képviseltek tavaly a módosak körében a kínaiak, hongkongiak és tajvaniak is, együtt ők teszik ki a nettó százezer–egymillió dolláros vagyonnal rendelkező magánszemélyek 28,2 százalékát. Őket Nyugat-Európa követte 25,4, majd Észak-Amerika 20,9 százalékkal.
A következő öt évben még több lesz a milliomos
Az emberek többsége azonban világszerte e küszöb alatt maradt, a UBS mintájában szereplő felnőttek több mint 80 százalékának a nettó vagyona nem érte el a százezer dollárt. Összességében mintegy 1,6 százalékuk regisztrált egymillió dolláros vagy annál nagyobb nettó vagyont – olvasható a jelentésben.
A svájci bank előrejelzése szerint a következő öt évben az egy felnőttre jutó átlagos vagyon tovább fog nőni, és változatlanul az Egyesült Államok, kisebb mértékben Kína vezetésével.
A UBS-nél jóval több új amerikai milliomosról számolt be a párizsi székhelyű Capgemini tanácsadó június elején kiadott vagyonjelentése. Eszerint az erős részvénypiacnak és a kedvező kamatkörnyezetnek köszönhetően 562 ezer ember lett tavaly milliomos az Egyesült Államokban – ez 7,6 százalékos növekedés az előző évhez képest.
2024-ben az S&P 500 több mint 23, míg a Nasdaq majdnem 29 százalékkal ugrott meg, amit az erős nyereségek és a mesterséges intelligencia körüli befektetői izgalom támogatott – emlékeztetett a jelentéssel kapcsolatban a Business Insider. Csak az Nvidia részvényének árfolyama 171 százalékkal emelkedett.
Átkerül a vagyon a fiatalabb korosztályhoz
A Capgemini jelentése is kiemelte, hogy nem csupán az Egyesült Államok részesült a piaci fellendülésből, de az élen járt.
Globálisan 4,2 százalékkal nőtt a gazdagok vagyona a létszámuk pedig 2,6 százalékkal. Észak-Amerika ebből oroszlánrészt vállalt, a vagyon 8,9 és a létszám 7,3 százalékos növekedésével.
Bár a növekedés jelentős, a jelentés egy fontos változást jelzett a horizonton: a becslések szerint 2048-ig 83,5 ezermilliárd dollárnyi vagyon fog átkerülni a babyboomerekről a fiatalabb korosztályok – az X, az ezredfordulós és a Z generáció – tulajdonába. Ez pedig figyelmeztetés a vagyonkezelők számára, alkalmazkodniuk kell az újfajta gazdagokhoz, vagy elveszítik az üzletüket.
6,6 ezerrel nőtt azoknak a polgároknak a száma, akik 2024-ben egymillió hrivnyánál nagyobb jövedelmet vallottak be, jelentette be Ruszlan Kravcsenko, az Állami Adószolgálat vezetője.
Több mint 17 ezer ember vallott be egymillió hrivnyát meghaladó jövedelmet. Összesen 253,6 milliárd hrivnya jövedelmet tüntettek fel a milliomosok adóbevallásukban.
„Kijev egyik lakosa rekordösszegű, több mint 4,6 milliárd hrivnyás személyi jövedelemadót és katonai adót fizetett be a költségvetésbe” – mondta Kravcsenko.
Megjegyezte, hogy a legnagyobb összegeket – 156 milliárd hrivnyát – Kijev lakosai vallották be. A második helyen a Dnyipropetrovszki régió áll – közel 30 milliárd hrivnya, a Lembergi régió pedig a harmadik – 18,2 milliárd hrivnya.
Ukrajnában 2024 végén több mint 17 ezer ember vallott be egymillió hrivnya feletti jövedelmet. Számuk 6600-al nőt az előző időszakhoz képest.
Ruslan Kravcsenko, az Ukrán Állami Adóhivatal vezetője az Ekonomicsna Pravdának mondta el, hogy összesen a milliomosok 253,6 milliárd hrivnya jövedelmet vallottak be, és 8,7 milliárd hrivnya adókötelezettséget állapítottak meg.
Köztük is kiemelkedő egy kijevi lakos: ő 4,6 milliárd hrivnya személyi jövedelemadót és katonai adót állapított meg.
Kravcsenko szerint több mint 170 ezer bevallást nyújtottak be, összesen 326 milliárd hrivnya értékben. Az előző évhez képest ez 107 milliárd hrivnyával több. A nyilatkozat eredményei szerint az állampolgárok önállóan határozták meg a fizetendő személyi jövedelemadó összegét – ez 8,1 milliárd hrivnya lett. A katonai adóból pedig 1,5 milliárd hrivnya folyt be.
Városok, melyekben a legnagyobb összegeket vallották be:
Kijev város – 156 milliárd hrivnya,
Dnyipropetrovszk megye – közel 30 milliárd hrivnya,
Lemberg megye – 18,2 milliárd hrivnya,
Kijev megye – 17,5 milliárd hrivnya.
A lakosság, a bevallások lapján 34,2 milliárd hrivnyát realizált külföldön, csaknem 14 milliárdot örökölt, majd 7 milliárd értékben értékesített ingatlanokat. Ugyanakkor többen kértek adókedvezményt is: az 53 ezer adózó és 330 millió hrivnyát kap a költségvetésből.
Januárban az ukránok több mint 16 000 adóbevallást nyújtottak be. A teljes bevallott jövedelem 16,2 milliárd hrivnya, ami 17 százalékkal, azaz 2,3 milliárd hrivnyával kevesebb, mint 2024 januárjában.
Több mint negyedével nőtt egy év alatt Szlovákiában a szupergazdagok vagyona, megközelítve a 19 milliárd eurót – derült ki a Forbes magazin szlovákiai kiadása által kiadott listából, amelynek számait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség is ismertette szerdán.
A Forbes 45 leggazdagabb szlovákiait rangsoroló listáján szereplők összvagyona egy éve 14,8 milliárd euró volt.
A listán 6 eurómilliárdos van, az ő összesített vagyonuk értéke meghaladja a 8 milliárd eurót.
A listán szereplők közül hatan több mint 100 millió euróval növelték vagyonukat.
A szlovákiai Forbes listájának első helyén az idén Tomás Chrenek végzett 2 milliárd eurósra becsült vagyonnal. Chrenek egyebek mellett a különböző acélipari érdekeltségekkel rendelkező Moravia Steel csoport társtulajdonosa, de hozzá tartozik a több tucat kórházat és sok száz orvosi rendelőt üzemeltető Agel egészségügyi hálózat is.
A lista következő helyén a J and T befektetői és pénzügyi társaság nagy részét tulajdonló Patrik és Jozef Tkác áll, az apa és fia alkotta duó vagyonát az idén 1,89 milliárd euróra becsülte a Forbes.
A listán a harmadik helyet az idén Jaroslav Hascák szerezte meg, aki ugyancsak egy befektetői és pénzügyi társaság, a Penta többségi tulajdonosa, vagyonát ezúttal 1,8 milliárd euróra becsülték.
Rengeteg szó esik arról, hogyan nehezíti meg a teljes körű orosz invázió az Ukrajnában élők mindennapjait. Arról azonban már kevesebb szó esik, hogy az ukrán milliárdosok vagyonát mennyire negatívan érinti a háború. Az ukrán Forbes a napokban közölte a leggazdagabb ukránok listáját. A lap kiemelte, hogy a világ leggazdagabb embereit tartalmazó listán ezúttal öt ukrán szerepel, ugyanakkor vagyonuk tavalyhoz képest is jelentős mértékben csökkent. Ha összehasonlítjuk az idei adatokat a korábbi évekével, akkor még rosszabb képet kapunk.
A Forbes nemrég ismét frissítette a világ leggazdagabb embereinek rangsorát. A legfrissebb lista minden értelemben rekordot döntött, ugyanis nemcsak rekordszámú, 2781 ultragazdag embert számoltak idén össze, de ezek összvagyona is jelentős mértékben nőtt.
Miközben 2024-ben szerte a világon 141 szupergazdag ember csatlakozott a milliárdosok klubjához, teljes vagyonuk összesen 14,2 billió dollárra növekedett.
Az idei listán öt ukrán állampolgár szerepel:
Rinat Ahmetov: 4 milliárd dollár (785. hely)
Viktor Pincsuk: 2 milliárd dollár (1623. hely)
Vadim Novinszkij: 1,2 milliárd dollár (2410. hely)
Konsztyantin Zsevaho: 1,2 milliárd dollár (2410. hely)
Hennagyij Boholjubov: 1 milliárd dollár (2692. hely)
Érdemes megemlíteni, hogy amennyiben eltekintünk az állampolgárságtól, a listán további ukránok fedezhetők fel. A milliárdos ukránok csoportját gazdagítja Olekszij Sevcsenko és Makszim Litvin is, a Grammarly startup társalapítói, ugyanakkor ők kanadai állampolgárként szerepelnek a Forbes ranglistáján. Vagyonukat külön-külön 1,9 milliárd dollárra becsülték.
Összesen több milliárd dollárt veszítettek a háború óta
Bár az imént említett számok hatalmas vagyonról tanúskodnak, az elmúlt évek adatait figyelembe véve az figyelhető meg, hogy a háború kitörése óta brutális mértékben csökken a leggazdagabb ukránok vagyona.
A leggazdagabb ukrán, Rinat Ahmetov csak egyetlen év alatt 1,7 milliárd dollárral lett szegényebb. Azonban ha megnézzük a számos cégben érdekelt ukrán üzletember 2021-es adatait, akkor elmondható, hogy vagyona mintegy 4 milliárd dollárral csökkent. A Metinvest acél- és bányászati vállalat társtulajdonosának vagyonát 2021-ben még 7,6 milliárd amerikai dollárra becsülték.
A lista második helyezettje, Viktor Pincsuk ugyancsak minden évben szegényebb lett 2021 óta. Leonyid Kucsma egykori ukrán elnök veje, a StarLightMedia tulajdonosa ugyan csak 100 millió dollárt bukott egy év alatt, a háború előtt még 2,5 milliárd dolláros vagyonnal büszkélkedhetett.
Szerencsésebb helyzetben van Vadim Novinszkij, a Smart Holding tulajdonosa, akinek vagyona 200 millió dollárral redukálódott 2021 óta, de Konsztyantin Zsevaho már kevésbé lehet boldog, ugyanis vagyonának felét bukta el.
A vasérctermelésben érdekelt Ferrexpo tulajdonosa vagyonát 2021-ben 2,4 milliárd dollárra taksálták. Hennagyij Boholjubov, az idei ranglista ötödik helyezettje sem mondhatja el magáról, hogy különösebb sikereket ért volna el anyagilag. A legnagyobb ukrán kereskedelmi bankot is birtokló, több profillal rendelkező Privat Group társtulajdonosa 2021-ben még 1,7 milliárd dollárral rendelkezett, így három év alatt ő is közel vagyona felét veszítette el.
A többi vagyonos ember sincs jobb helyzetben a hadban álló kelet-európai országban. Miközben 2021-ben még Petro Porosenko volt ukrán elnök és Ihor Kolomojszkij médiamágnás is büszkélkedhetett a Forbes listájával, idén már egyikük sem szerepel a leggazdagabb emberek között. 2021-ben egyébként 1,6 milliárd, illetve 1,8 milliárd dollárral rendelkeztek.
Új milliárdos a világranglista élén
A Forbes világranglistájának élén hosszú idő után először állt be változás. 2024-ben a világ leggazdagabb embere Barnard Arnault, a Louis Vuitton luxusmárkát is birtokló LVMH-cégbirodalom vezetője lett. Vagyonát 233 milliárd dollárra becsülték. A korábbi első helyezett, Elon Musk a 195 milliárd dolláros vagyonával a második helyre csúszott. A teljes top 10-es lista a következő:
Barnard Arnault: 233 milliárd dollár,
Elon Musk: 195 milliárd dollár,
Jeff Bezos: 194 milliárd dollár,
Mark Zuckerberg: 177 milliárd dollár,
Larry Ellison: 141 milliárd dollár,
Warren Buffett: 133 milliárd dollár,
Bill Gates: 128 milliárd dollár,
Steve Ballmer: 121 milliárd dollár,
Mukesh Ambani: 116 milliárd dollár,
Larry Page: 114 milliárd dollár.
Magyarország szintén öt milliárdossal büszkélkedhet
A Forbes mintegy 3 ezer nevet tartalmazó listáján öt magyar nevet lehet felfedezni. A leggazdagabb magyar az elmúlt évekhez hasonlóan Mészáros Lőrinc. A teljes lista:
Genel Müdürümüz ve SAHA İstanbul Yönetim Kurulu Başkanı Sayın @Haluk Bayraktar’ın katılımıyla Ukrayna ile iş birliği imza töreni gerçekleştirdik. 🇺🇦🇹🇷
We held a signing ceremony for cooperation with Ukraine, attended by our General Manager Mr. @Haluk Bayraktar, who serves as… pic.twitter.com/LHib2AncYz
Franciaország 2024-ben tíz új milliárdossal számol, többségük örökös, így a francia milliárdosok száma 53-ra emelkedett – derül ki a Forbes című magazin pénteken közzétett éves rangsorából, amely megerősítette Bernard Arnault-t, az LVMH luxuscég-csoport alapítóját és tulajdonosát a „világ leggazdagabb embere” pozíciójában.
A magazin szerint Francoise Bettencourt Meyers, a L’Oréal kozmetikai nagyvállalat örököse „a világ leggazdagabb nője”, így az egymást követő második évben a világ leggazdagabb férfija és nője is francia.
Az LVMH tulajdonosa 215 milliárd euróval rendelkezik a Forbes szerint, amely a 2024. március 29-i részvényárfolyamokat használta a rangsoroláshoz. A francia üzletember után jönnek a világrangsorban Elon Musk, a Tesla tulajdonosa (195 milliárd dollár) és az Amazon vezetője, Jeff Bezos (194 milliárd dollár).
Francoise Bettencourt Meyers (91,8 milliárd euró) világszinten a 15. helyen áll, Franciaországban pedig a második, megelőzve Alain és Gérard Wertheimert, a Chanel luxusmárka tulajdonosait (34-34 milliárd euró). Francois Pinault, a Kering luxuscég alapítója és családja 29,2 milliárd euróval zárja az öt leggazdagabb francia listáját.
Az új belépők a leggazdagabb franciák sorába mind örökösök: a fegyvergyáros, fotóművész, nemzetgyűlési képviselő Olivier Dassault gyermekei, Helena és Rémi Dassault, valamint özvegye, Natacha Nikolajevic a 36., 37. és 38. helyen állnak, 2,5 milliárd dollárra becsült összvagyonnal. Az új milliárdosok között szerepel Daniel és Bris Rocher (39. és 40. hely) az Yves Rocher kozmetikai birodalom örökösei, míg Christian Louboutin luxuscipő- és táskatervező is bekerült a rangsorba a 48. helyen, 1,2 milliárd dollárra becsült vagyonával – írta a Forbes.
2023-ban 2863-mal nőtt az egymillió hrivnya feletti bevallások száma. A „milliós” bevallások teljes összege 12,3 ezer fő volt.
A hírt Danilo Hetmancev, a Legfelső Tanács Pénzügyi, Adó- és Vámpolitikai Bizottságának vezetője közölte a Telegramon.
2023-ban az ukránok 266 000 nyilatkozatot nyújtottak be a vagyoni helyzetre és a jövedelmekre vonatkozóan. A bejelentett bevételek összege csaknem 148 milliárd hrivnyát tett ki.
„16%-kal nőtt az 1 millió hrivnya feletti bevallások száma. Ilyen nyilatkozatot 12 374 személy nyújtott be. Így a milliomosok száma 2863-mal nőtt az előző évhez képest” – írta.
Több mint 8500 személy tüntetett fel az adóbevallásában 1 millió hrivnyán feletti jövedelmet. A hírt az Állami Adószolgálat közölte hivatalos Telegram-csatornáján.
A hivatal szerint a milliomosok száma egy év alatt 6%-kal nőtt. Az országban jelenleg egyetlen személy tüntetett fel adóbevallásában több mint egymilliárd hrivnyás bevételt, a milliárdos Kijevben él.
A közelmúltban vált ismertté, hogy a brit főváros London megelőzte a világhírű New York-ot a dollármilliomosok számát illetően: Londonban 874 354 személyt tartanak nyilván, akinek vagyona meghaladja a 720 000 fontot, ami 1 millió amerikai dollárnak felel meg. Összehasonlításképpen: New Yorkban, amely ezzel a második helyre szorult, 820 ezer olyan személy él, aki hasonló vagyonnal rendelkezik. Ezen információk forrása egy rövid tanulmány, amelyet a Knight Frank társaság készített, számolt be a The Guardian.
A tanulmány kimutatta, hogy Londonban van a legtöbb „első osztályú” ház a világ összes városa közül: ez több mint 68 ezer ingatlan, melyek egyenként több mint 2 millió fontba kerülnek. A világjárvány idején hirtelen megnőtt a szuper drága ingatlanok eladása, mivel a gazdag külföldi befektetők kihasználták a font gyengülését és a Brexit eredményeként kialakult adókedvezményeket, magyarázzák a szakértők.
London az elsők között foglal helyet azon városok között is, amelyek életmódjukkal vonzzák a gazdag embereket. A Knight Frank tanulmánya szerint a gazdagok által igényelt feltételek az alábbiak: Michelin-csillagos éttermek, opera- és színházak, egyetemek, sport- és kereskedelmi központok.
Valószínűleg London részben a gazdag hongkongi lakosok beáramlása miatt is nyert. Sokan elhagyták az egykori brit gyarmatot, attól tartva, hogy Kína fokozhatja politikáját a régióban.
A Bates Wells ügyvédi iroda átfogó tanulmánya szerint rekordnak számító 68% -kal nőtt a múltban a hongkongi személyek számára kiadott úgynevezett „arany vízumok” száma. Az ilyen dokumentum tulajdonosának minimum 2 millió fontot kell befektetnie az Egyesült Királyság gazdaságába.
Eközben az Egyesült Királyság Munka- és Nyugdíjügyi Minisztériuma adatai szerint a fővárosi régió megelőzi az Egyesült Királyság többi régióját az alacsony jövedelmű családok számában. A főváros lakosságának 28%-a a „szegény” kategóriába tartozik, szemben az ország középrésze 22% -val. Ez a szám a belső Londonban élők esetében 32% -ra emelkedik.
A hivatalos statisztikai adatok szerint 800 ezer (39%) londoni gyermekek él szegénységben. Ez a legmagasabb szint az 1994-es információgyűjtés kezdete óta, hívja fel a figyelmet a The Guardian kiadvány.
A Knight Frank jelentése szerint a járvány okozta gazdasági problémák szerény jövedelemmel rendelkező emberek millióit érintették. Ugyanakkor azoknak, akik már nagyon gazdagok voltak, sikerült növelniük vagyonukat.
A világ leggazdagabb emberei régóta attól tartanak, hogy az egyenlőtlenség növekedése vagyoni adó bevezetéséhez vezethet. Ehhez hasonló intézkedéseket vezettek már be Argentínában, Bolíviában és Marokkóban.
A vezető brit közgazdászok régóta ajánlják egy egyösszegű befizetés kivetését a Királyság minden állampolgárára, akiknek vagyona meghaladja az 500 ezer fontot. Szakértők szerint, ha ezektől a személyektől 1%-os adót szednének be öt éven keresztül, 260 milliárd font gyűjthető össze, ami elegendő lenne az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatának egyéves költségvetésének fedezésére.