A növekvő munkaerőhiány ellenére az ukrán munkaadók még nem állnak készen arra, hogy tömegesen alkalmazzanak külföldieket, a legtöbb vállalat arra számít, hogy a munkaerőpiaci helyzet csak romlani fog, de továbbra is más módszereket keresnek a munkaerőhiány leküzdésére – számolt be az rbc.ua hírportál az OLX Jobs felmérésére hivatkozva.
A jelentés szerint a kutatásból kiderült, hogy munkáltatók 78%-a számolt be munkaerőhiányról 2026-ban. Összehasonlításképpen, egy évvel ezelőtt a vállalatok 60%-a jelzett ilyen problémát. Ugyanakkor a vállalatok sokkal pesszimistábbak lettek a munkaerőpiac kilátásait illetően. Például a válaszadók 68%-a úgy véli, hogy a munkaerőhiány csak súlyosbodni fog a következő évben. A munkaadóknak csak 10%-a számít a helyzet fokozatos javulására.
A munkaerőhiány ellenére a munkaadóknak mindössze 8%-a nyilatkozott úgy, hogy hajlandó lenne külföldiek felvételét fontolóra venni a munkaerőprobléma megoldásaként. Valójában egy évvel ezelőtt több ilyen cég volt – 13%.
Az OLX Jobs megjegyezte, hogy a vállalkozások még nem tekintik a nemzetközi munkaerőpiacot az új alkalmazottak tömeges forrásának. A munkáltatók leggyakrabban a következő okokkal magyarázzák álláspontjukat: 51% a nyelvi akadályt nevezte meg fő problémaként, 42% úgy véli, hogy az iparáguknak jelenleg nincs szüksége külföldi munkavállalókra, 32% beszélt bonyolult jogi eljárásokról (engedélyek, vízumok, regisztráció), 28% említette a külföldiekkel való munkatapasztalat hiányát, valamint a kulturális vagy szervezeti különbségeket, 19% jelezte a csapat felkészületlenségét, 14% nem tudja, hol keressen ilyen jelölteket.
A tanulmány szerzői megjegyzik, hogy az elmúlt évben a munkaadók sokkal nagyobb valószínűséggel beszéltek a külföldi munkavállalók integrációjának gyakorlati nehézségeiről – nyelvi alkalmazkodás, jogi eljárások és kulturális sajátosságok.
Hasonló érzéseket figyeltek meg az álláskeresők körében is. A felmérés szerint a jelöltek 56%-a attól tart, hogy az ukránok érdekei háttérbe szorulhatnak. További 46% a nyelvi akadályokat, 41% pedig a kulturális és vallási különbségeket említette potenciális problémaként.
Ugyanakkor a munkaadók nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a jövőben újragondolják álláspontjukat. Leggyakrabban a következő feltételeket említették: adókedvezmények vagy pénzügyi ösztönzők a munkáltatóknak – 36%, az ukrán munkaerőhiány további súlyosbodása – 36%, a jelöltek képesítésének és szakmai képzésének garanciái – 29%, a külföldiek foglalkoztatására vonatkozó eljárás egyszerűsítése, speciális toborzási programok és más vállalatoktól származó sikeres példák – 22%.
Marija Abdullina az OLX Jobs osztályvezetője, megjegyezte, hogy a külföldi munkavállalók vonzásának kérdése fokozatosan az elméleti szintről a gyakorlati szintre helyeződik át. Ugyanakkor szerinte ehhez egyszerűsíteni kell a foglalkoztatási eljárásokat, és egyértelmű mechanizmusokat kell létrehozni a külföldi szakemberek adaptációjához és integrációjához. Mint hangsúlyozta, Ukrajna számára továbbra is prioritásnak kell lennie a jelenleg külföldön tartózkodó ukránok hazatérésének és foglalkoztatásának.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A növekvő munkaerőhiány ellenére az ukrán munkaadók még nem állnak készen arra, hogy tömegesen alkalmazzanak külföldieket, a legtöbb vállalat arra számít, hogy a munkaerőpiaci helyzet csak romlani fog, de továbbra is más módszereket keresnek a mun...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1784570940
[modified] => 1784563318
)
[title] => Ukrajnában egyre nagyobb a munkaerőhiány, a munkaadók mégis ódzkodnak a külföldi vendégmunkások alkalmazásától
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=72726&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 72726
[uk] => 72729
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 72727
[image] => Array
(
[id] => 72727
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/munka.jpg
[original_lng] => 48602
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/munka-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/munka-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/munka.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/munka.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/munka.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/munka.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/munka.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1784552523:12
[_thumbnail_id] => 72727
[_edit_last] => 12
[views_count] => 276
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1017571338002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1593
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 140157
[1] => 25874
[2] => 1078
)
[tags_name] => Array
(
[0] => munkaadók
[1] => munkaerőhiány
[2] => vendégmunkások
)
)
[1] => Array
(
[id] => 34117
[content] =>
A Miniszteri Kabinet a 2023-as évre is kiterjesztette a munkaadóknak a belföldi menekültek foglalkoztatásért járó támogatási programját – számolt be az Urjadovij portál.
„A kormányhatározat előírja a program finanszírozási mechanizmusainak kiegészítését, többek között munkanélküliség esetére Ukrajna állami társadalombiztosítási alapja terhére, annak pénzügyi lehetőségei keretein belül és egyéb, a törvény által nem tiltott forrásokból” – áll a közleményben.
A Miniszteri Kabinet kiemelte, hogy 2022-ben több mint 10 ezer vállalkozó jelentkezett a programra.
„Összesen 200 millió hrivnya összegű kompenzációt kaptak az államtól csaknem 16,5 ezer belső menekült foglalkoztatásáért” – jelentette be Julija Szviridenko első miniszterelnök-helyettes, Ukrajna gazdasági minisztere.
Az Alap becsült kiadásai 2023-ra 308 millió hrivnya, a foglalkoztatott személyek száma az előrejelzések szerint 23 000.
A kormány 2022 áprilisában a vállalkozók számára ösztönző programot vezetett be, amely keretein belül juttatásban részesülnek belföldi menekültek foglalkoztatása esetén.
Minden foglalkoztatott belső menekültért az állam 2 hónapon keresztül minimálbér (6700 hrivnya) összegű kompenzációt fizet a munkáltatónak.