Ukrajna ezer tonna búzalisztet adományozott és szállított le a palesztin nép számára – jelentette be csütörtökön az ukrán külügyminisztérium.
A közlemény szerint a szállítmányt a „Gabona Ukrajnából” humanitárius program keretében, egy három részre osztott adomány első részeként juttatták el „az Izrael és a Hamász gázai konfliktusa sújtotta” palesztinokhoz.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője az X közösségi felületen azt írta, hogy az adományból több mint 100 ezer palesztin családnak jut majd. Létfontosságúnak nevezte a segélyt „a bizonytalan ellátástól szenvedő és éhínség fenyegette ártatlan civilek számára”.
A 2022 februárjában indított orosz támadás komoly fennakadásokat okozott Ukrajna gabonatermelésében és -exportjában és azt eredményezte, hogy az ukrán hajókat érő orosz fenyegetés miatt számos, az ukrajnai gabona hagyományos felvevőpiacának számító afrikai és közel-keleti ország búzaellátása került veszélybe. A világ egyik legnagyobb gabonaexportőrének számító Ukrajna végül tavaly nyáron tudta ismét használhatóvá tenni azt a fekete-tengeri útvonalat, amelyen át azóta ismét exportálni tudja gabonáját a távoli piacokra.
Az Európai Bizottság 261 millió euróval támogatja az ENSZ palesztin menekülteket segélyező közel-keleti hivatalát (UNRWA) – közölte a brüsszeli testület kedden.
A hároméves időszakra szóló támogatás kiszámítható forrásokat nyújt a UNRWA számára, és lehetővé teszi a palesztin menekültek alapvető szükségleteinek kielégítését – olvasható a testület sajtóközleményében.
Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint az EU a UNRWA hosszútávú partnereként elkötelezett amellett, hogy továbbra is politikai és pénzügyi támogatást nyújtson tevékenységeihez.
„A UNRWA-nak nyújtott támogatásunk kulcsfontosságú eleme a térség biztonságának, stabilitásának és fejlődésének előmozdítására irányuló stratégiánknak, amely hozzájárul az izraeliek és palesztinok közötti tartós béke kilátásainak fenntartásához is” – tette hozzá.
Az Európai Unió és az UNRWA közötti stratégiai partnerség 1971-ben jött létre, hogy támogassa a palesztin menekültek humanitárius és védelmi szükségleteit, valamint elősegítsék a stabilitást a Közel-Keleten.
Az UNRWA oktatási, egészségügyi és lakhatási segítséget nyújt a Ciszjordániában, a Gázai övezetben, Kelet-Jeruzsálemben, Jordániában, Libanonban és Szíriában élő 5,5 millió, regisztrált palesztin menekültnek. A bizottság sajtóközleménye szerint pénzügyi hiányok miatt jelentős kihívásokkal küzd megbízatásának teljesítése során.
„Az UNRWA-nak sürgős reformot kell végrehajtania, és innovatív módszereket kell találnia a menekülteknek nyújtott szolgáltatások fenntartására. Az EU támogatja a UNRWA-t a belső reformtörekvések folytatásában, és szilárd, fenntartható pénzügyi alapot biztosít a hivatalnak” – közölte az uniós bizottság.
Az UNRWA legnagyobb adományozója, az Egyesült Államok 2018 óta fokozatosan megszüntette hozzájárulását. Tavaly áprilisban Antony Blinken külügyminiszter bejelentette, hogy az amerikai kormány azt tervezi, hogy újraindítja a palesztinoknak szánt gazdasági, fejlesztési és humanitárius segély folyósítását. Joe Biden amerikai elnök idén júliusban, ciszjordániai látogatása során 316 millió dollárt adományt ígért palesztinoknak. A tervek szerint az összegből 201 millió dollár UNRWA-hez kerülne.
Az Európai Unió 25 millió euró humanitárius segélyt különített el a Ciszjordániában, Kelet-Jeruzsálemben és Gázában élő palesztinok alapvető szükségleteinek kielégítésére – közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Az uniós bizottság közleményében azt írta: a mintegy 5,3 millió palesztinból az Izrael által megszállt területeken és a Gázai övezetben legkevesebb 2,1 millió palesztin nőnek, gyermeknek és férfinak van szüksége humanitárius segítségre.
Hozzátették, a törékeny gazdasági helyzet, valamint a ciszjordániai és gázai példátlan pénzügyi válság nagyarányú munkanélküliséget, korlátozott kereskedelmet, és az erőforrásokhoz történő korlátozott hozzáférést okozott. A helyzetet tovább rontja az Ukrajna ellen indított orosz háború hatása, amely az élelmiszer- és üzemanyagárak emelkedéséhez vezetett. A Palesztin Hatóság területein mintegy 1,79 millióan szorulnak élelmiszer-támogatásra – közölte az uniós bizottság.
A brüsszeli testület közleménye Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztost idézi, aki elmondta: az uniós finanszírozás támogatni fogja a palesztin családok hozzáférését az alapvető szolgáltatásokhoz. Egészségügyi ellátást biztosít, beleértve a traumák mentális hatásainak kezelését mindazok számára, akik ki vannak téve a folytatódó erőszaknak, a lezárt Gázai övezetben élnek, illetve, a koronavírus-járvány negatív hatásaitól szenvednek. A támogatás a palesztin gyermekek iskoláztatáshoz is hozzájárul, s lehetővé teszi az élelmiszerellátást – tette hozzá az uniós biztos.
Az Európai Bizottság közleménye szerint 2000 óta az Európai Unió 852 millió eurót különített el a rászoruló palesztinok megsegítésére. A Gázai övezetben az uniós finanszírozás készpénzes támogatást nyújt a kiszolgáltatott családoknak, segítve őket alapvető szükségleteik kielégítésében, beleértve a gyermekek biztonságos oktatását és az egészségügyi ellátást. Ciszjordániában az EU által finanszírozott kezdeményezések azonnali segítséget, védelmet és hozzáférést biztosítanak az alapvető szolgáltatásokhoz – fejtették ki.
Цього тижня Сполучені Штати надали $4 млн нової підтримки @TheHALOTrust в Україні, на які буде задіяно 10 команд для очищення територій від російських наземних мін і нерозірваних бомб, щоб родини могли безпечно повертатися додому, до своїх громад. #UnitedwithUkraine???? https://t.co/sInAyuZrhl
?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR