A kanadai pénzmosás elleni szabályozó hatóság szerdán bejelentette, hogy 176,9 millió kanadai dollár (126,14 millió dollár) bírságot szabott ki a Xeltox Enterprises Limited pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalatra, amely a hivatal által valaha kiszabott legnagyobb büntetés.
A szabályozó hatóság, a Kanadai Pénzügyi Tranzakciók és Jelentések Elemző Központja (FINTRAC) közölte, hogy a Xeltox nem nyújtott be gyanús tranzakciókról szóló jelentést, amikor alapos okkal feltételezhető volt a gyermekek szexuális zaklatásával kapcsolatos anyagok kereskedelméhez kapcsolódó pénzmosás.
A Xeltox, amely Cryptomus néven is működik, korábban Certa Payments Limited néven volt ismert, egy Brit Kolumbiában bejegyzett pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat. Az ügyben nem sikerült nyilatkozni. „Tekintettel arra, hogy ebben az esetben számos jogsértés gyermekbántalmazással kapcsolatos anyag kereskedelméhez, csaláshoz, zsarolóvírus-fizetésekhez és szankciók megkerüléséhez kapcsolódott, a FINTRAC kénytelen volt megtenni ezt a példátlan végrehajtási intézkedést” – áll a hivatal közleményében. A FINTRAC szerint a Xeltox azt sem jelentette, hogy több mint 10 000 kanadai dollár virtuális valutát kapott egy ügyfelétől. Kanada erőfeszítéseket tesz a pénzügyi bűnözés visszaszorítására. Hétfőn a kormány bejelentette egy új ügynökség létrehozását a csalás, a pénzmosás és a bűncselekményekből származó bevételek visszaszerzésének leküzdésére.
A következő hónapban a globális pénzügyi bűnözést felügyelő Financial Action Task Force (Pénzügyi Akció Munkacsoport) ellenőrzést fog végezni az országban. Szeptember 25-én a FINTRAC 19,6 millió kanadai dollár (14,09 millió dollár) bírságot szabott ki a Peken Global Limitedre, a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéjének, a KuCoinnak az üzemeltetőjére . A KuCoin fellebbezett a büntetés ellen, amely korábban a FINTRAC történetének legmagasabbja volt, és azt mondta, hogy a bírság túlzott és büntető jellegű. (1 dollár = 1,4024 kanadai dollár)
Nem meglepő, hogy az emberek egyre kevesebbet járnak múzeumba. A modern művészet mára a gazdagok kedvenc pénzmosodájává vált, ennek rútsága pedig a minőségben is meglátszik.
Lassan már mindenkinek feltűnik, hogy míg régen a múzeumokban a szépségen, a részleteken és az alkotók képességein volt a hangsúly, addig manapság a modern művészetben ezek mind háttérbe szorultak a „jelentés” mögött, amely valójában gyakran semmitmondó, egyszerű és sajnos csúnya alkotásokhoz vezet. Ennek azonban elsősorban nem a változó ízlés az oka, hanem a megrendelők és a kereskedők hátsó szándékai: bár a művészetek jelentős része a történelem kezdete óta úri murinak számított, mára viszont ez az adócsalás és a pénzmosás leghatékonyabb eszközévé vált.
A képzőművészeti piacot régóta ünneplik a kultúra megőrzésében, az emberi kreativitás bemutatásában és a közélet gazdagításában betöltött szerepéért. Laikus szemmel azonban manapság szinte csak rondaságokkal vannak tele a galériák, amelyekre felfoghatatlanul magas árcédulák vannak rábiggyesztve.
De csak azért, mert nem vagyunk szakképzet műkedvelők, még nem jelenti azt, hogy a mi ízlésünkkel van a baj.
Az ultragazdagok ugyanis a műkincspiacból adózási kiskaput csináltak, amelyen keresztül felfújt és hamis adományokkal, túlértékelt becslésekkel és az egymás közti csencseléssel milliárdokat takarítanak meg és a kultúrát is károsítják.
A képzőművészeti piac a gyűjtők és műértők számára kialakított szegmensből nagy tétekkel járó befektetési arénává alakult át, az elmúlt években pedig a hangsúly a művészet esztétikai és kulturális értékéről a pénzügyi potenciálra helyeződött át.
A gazdagok számára a művészet már nem csupán státuszszimbólum, hanem sokoldalú pénzügyi eszköz. Ez az átalakulás megnyitotta az utat a különböző adóelkerülési stratégiák előtt, lehetővé téve a tehetősek számára, hogy megőrizzék tőkéjüket, miközben minimalizálják adókötelezettségeiket.
Csontváry- és Munkácsy-festmények is kalapács alá kerülnek a Virág Judit Galériában
A magyarországi Virág Judit Galéria december 15-i téli aukcióján 201 tételt árvereznek. Gazdag anyag, magas kezdő árakkal, és Csontváry Kosztka Tivadar Piros ruhás gyermek című képe, amely 160 millió forintos kikiáltási árról indul. A festmény 1894-ben keletkezhetett.
A művészet egyedülálló tulajdonságai miatt ideális jelölt az adóelkerüléshez:
könnyen hordozható;
gyakran felértékelődik;
és ami a legfontosabb, egy olyan piacon működik, amely a titkolózás és az átláthatóság hiányából él.
Az ingatlanokkal és a pénzügyi eszközökkel ellentétben, amelyek szigorúan szabályozottak, a műtárgyakkal kapcsolatos tranzakciókat magánügyletként lehet lebonyolítani, és gyakran alig vagy egyáltalán nem hagynak nyomot maguk után. Ez az átláthatatlanság teszi a műtárgypiacot különösen sebezhetővé az adóelkerülésre törekvők számára.
Belülről rohadó modern művészet
Az egyik legelterjedtebb trükk egyben a legkétszínűbb is, mivel a csalást a jótékonyság és a kultúra támogatása mögé rejtik el.
Sok ország adóhatósága ugyanis lehetővé teszi az adományozók számára, hogy levonják a jogosult intézményeknek, például múzeumoknak átadott műtárgyak valós piaci értékét a kötelezettségeikből. Bár ezt a politikát a jótékonykodás ösztönzésére és a kulturális intézmények támogatására tervezték, mára gyakorlatilag ezt csak a visszaélésre használják fel.
A valódi problémát az okozza, hogy ezt nem csak egy van Gogh festménnyel vagy egy Vastagh György szoborral lehet megtenni – amelyek busás árait kifizetve a rendszer értelmét vesztené a gazdagok számára –, hanem rendelésre készített, mesterségesen felértékelt műtárgyakkal is
Egy tehetős magánszemély felbérel egy művészt, akit nemcsak az alkotásért, hanem a titoktartásért is kifizet.
Egy műtárgyszakértő ismerős vagy egy erre szakosodott galéria a műtárgy értékét – a minőségtől függetlenül – a megrendelési ár többszörösére becsüli.
A felfújt árral felcédulázott alkotást pedig ezután egy erre nyitott múzeumnak adományozzák, amelynek köszönhetően óriási összegeket lehet leírni adóköltségekből.
Nem meglepő, hogy a műkincskereskedéssel „hobbiként foglalkozó” ultragazdagok között nem ritka, hogy sokan egy fillér adót nem fizetnek, hiszen bőkezű adományaikkal bőven ellensúlyozni tudták a magas jövedelmüket.
Ebben a rendszerben a művész képessége teljesen háttérbe szorul, és gyakran olyan alkotókból kerülnek az árlista élére, akiknek egyébként még a múzeumok közelében sem lenne helyük.
A résztvevők mind nyernek: a megrendelőnek nem kell adóznia, a szakértőt gyakran kifizetik a szolgálataiért és kereskedői hírnévre is szert tesz, a művészek pedig a megrendelés mellett bekerülnek a nagy alkotók közé a múzeumokba.
A nagy vesztesek a látogatók és a műkedvelők, akik értetlenül nézik a galériák falain a rútabbnál rútabb, drágábbnál drágább műtárgyakat, miközben sok valódi tehetség és művész neve feledésbe merül.
A hagyományos bankrendszeren keresztül minden évben a globális GDP 2-5 százalékát mossák tisztára a bűnözők, és ugyan kisebb mértékben, de a probléma a blokkláncon is létezik. A kriptopiac intézményesülése minden bizonnyal segít majd a helyzet javításában, de jelenleg még egyértelműen jelen van a probléma a szegmensben.
Az elmúlt években folyamatosan csökkenő pályán mozgott az illegális tevékenységekhez köthető pénzmozgások aránya a kriptopiacon, a 2023-as adatok szerint már csak a teljes tranzakciótömeg alig 0,63 százaléka volt érintett valamilyen törvénytelen cselekményben. Ez a szám azonban csak közelítőleges, hiszen sokszor nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen kívülről megmondani, hogy egy-egy adott utalás milyen céllal történik, sőt, blokklánc és blokklánc közt is lehetnek különbségek az illicit pénzmozgások arányában.
A Northsake kiberbiztonsági cég 2023 októberi jelentése például azt találta, hogy az ethereum blokkláncon, mely az ether tokennek is otthont ad, az utalások 0,46–1,56 százaléka származhat valamilyen illegális tevékenységből, vagy irányulhat annak pénzelésére. Az ilyen utalások azonban nem mindig például terrorizmus vagy kábítószer-kereskedelem finanszírozására irányulnak: sokszor egyszerűen csak a hagyományosan is nagy múlttal rendelkező pénzmosás művészetét ültetik át a blokkláncra – egy csavarral.
A bűnözőkről közismert, hogy igyekeznek mindig legalább egy lépéssel a bűnüldöző szervek előtt járni, a kriptopiac pedig a közelmúltban megindult intézményesülést megelőzően sokak számára egyet jelentett az illicit pénzmozgások lefolytatásának mekkájával, mivel nem rendelkezett (és tulajdonképpen nem rendelkezik még most sem) egy központi irányító, felügyelő szervvel.
Azzal viszont, hogy a szektort a bitcoin-, majd az ether-ETF-ek elindulásával a tőkepiacok legnagyobb szereplői beemelték a befektetési paletta fővonalába, módszereik megújítására kényszerítették a bűnözőket is – akik kreativitásnak távolról sincsenek híján.
Hogy működik a pénzmosás a kriptopiacon?
Ahogy a hagyományos bankrendszeren belül is, ahol a globális GDP 2–5 százalékának megfelelő pénzmennyiséget mosnak át minden évben, úgy a kriptopiacon is biztosan temérdek módszer áll a bűnözők rendelkezésére pénzük átmosásához – a leginkább kézenfekvőnek ugyan az NTF-művek túlárazott viszonteladása tűnhet sokak számára, mégis léteznek ennél sokkal szofisztikáltabb módszerek is.
Ilyen az utalások kezelési költségeinek bődületes felpumpálása is.
A módszer megértéséhez érdemes átfutni, pontosan hogyan is működnek az utalások a blokkláncon, vegyük most példának az ethereum hálózatát. Ha valaki utalást szeretne indítani egy másik számla irányába, akkor a címzett tárcájának címén és az utalni kívánt összegen túl lehetősége van manuálisan beállítani azt is, hogy pontosan mekkora kezelési költséget, azaz kriptós nyelven gas feet, azaz „üzemanyag-hozzájárulást” szeretne fizetni a hálózat validátorainak, azaz azoknak az egyéneknek, akik ellenőrzik a tranzakciókat, majd a csekkolt adatokat felviszik a rendszerbe, és létrehoznak egy új blokkot a láncon.
Ez a lépés persze nem kötelező, mivel a rendszer saját terheltségétől függően beállítja az utalásokhoz a számukra leginkább optimális, ajánlott költséget, de ha valaki gyorsabban szeretné lezárni saját utalását, akkor megteheti, hogy magasabb összeget kínál a validátoroknak, akik ezért előre fogják venni az ő tranzakciójának ellenőrzését.
És ezzel el is érkeztünk ahhoz a részhez, ahol kifejezetten könnyen tudnak trükközni azok, akiknek tisztára mosandó pénzük pihen a kriptotárcájukban. A szemfüles bűnözők ugyanis ki tudják számolni, hogy mikor kell feladniuják utalásukat, hogy az egy olyan validátor keze alatt fusson át, aki hajlandó velük együttműködni az ügyletben – így, ha az időzítés helyes,
a pénzmosó hatalmas gas feet ad meg saját utalásához,
amit az együttműködésre nyitott validátor munkaköri leírásának megfelelően zsebre tesz,
a pénz a tranzakción keresztül legitimmé válik egy felületes külső szemlélő számára,
az immár tiszta summát pedig elosztják egymás közt a bűnözők.
Nem minden feltétlenül pénzmosás, ami gyanús
Fontos azonban kiemelni, hogy nem minden olyan tranzakció köthető feltétlenül pénzmosáshoz, ami bődületesen nagy gas feevel kerül elszámolásra: nemegyszer esett már ugyanis meg, hogy egy-egy ügyfél teljesen véletlenül 1-2 nullával többet nyomott a kezelési költségének rubrikájába, ami így igazán kellemes meglepetést okozott az érintett validátornak.
Hasonló eset történt a napokban is, amikor egy 2200 dolláros ethertranzakció során az utaló fél állítása szerint véletlenül 89 200 dollárt fizetett a validátorának, a piaci árazás szerint ezzel 1 783 900 százalékkal fizetett többet, mint kellett volna.
Az állítólagos mellégépelés gyakoriságát pedig az is alátámasztja, hogy az elmúlt szűk egy évben legalább két másik hasonló eset is napvilágot látott: egy illető egy ezerdolláros NTF-ért 1,6 millió dollárt perkált le a blokkláncon, egy másik pórul járt illető pedig egy ingyenes NFT-ért adott ki 191 ezer dollárt.
Azt persze, hogy ezek mennyire voltak valóban véletlen esetek, soha nem fogjuk megtudni.
Pénzmosásról és egyéb törvénytelen banki műveletekről árulkodnak a most nyilvánosságra került úgynevezett FinCEN-iratok, amelyek a pénzügyi világ eddigi legnagyobb kiszivárogtatásának tűnnek.
A 2657 dokumentumot 88 ország több száz újságírója vizsgálta közel másfél éven keresztül. A legfontosabb következtetés: ha a bankokra bízzuk a pénzmosás elleni védekezést, abból semmi jó nem sülhet ki, hiszen ők elsősorban a profitban érdekeltek.
A kiszivárogtatott dokumentumok nagy részét a Pénzügyi Bűncselekményekkel Foglalkozó Hálózat (FinCEN) tizenhét éven keresztül készült jelentései adják, amelyekben több mint 200 ezer gyanús pénzügyi tranzakciót vizsgáltak 1999 és 2017 között. Így az ügy fontosságát egyrészt az iratokat átfogó hosszú időszak adja, másrészt a pénzügyi tranzakciók mértéke: összesen több mint kétezer milliárd dollár pénzmozgásáról van szó.
A FinCEN egy amerikai hivatal, amely olyan ügyekkel foglalkozik, mint a pénzmosás, a gazdasági szankciók kikerülése, a terrorizmus finanszírozása és egyéb, súlyos gazdasági bűncselekmények. Az 1990-ben alapított szervezet az amerikai Terrorizmus és Pénzügyi Hírszerzés Hivatala alá tartozik és gyakorlatilag a világ minden részébe be van csatornázva az amerikai valuta nemzetközi használata miatt.
A FinCEN dokumentumait a BuzzFeed News szerezte meg 2017 után. Bár a hírportál nem fedte fel a forrásait, az amerikai hatóságok ez év januárjában ítélték börtönbüntetésre a pénzügyminisztérium munkatársát, Natalie Mayflower Sours Edwards-t a BuzzFeednek való kiszivárogtatás miatt. Miután a BuzzFeed reálisan felmérte a dokumentumok mennyiségét, és világossá vált, hogy ezzel egyedül nem boldogulnak, segítséget kértek az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumától (ICIJ). Így a FinCEN-ügyön végül több mint négyszáz újságíró dolgozott a világ 88 országából, többek között a francia LeMonde, az angol BBC, a német Süddeutsche Zeitung vagy a japán Aszahi Simbun oknyomozói. A munka tizenhat hónapig tartott, és az anyag az eredetileg megszerzett dokumentumok mellett újabb iratokkal gazdagodott.
Az ICIJ szerint a legfontosabb következtetés az, hogy milyen szörnyű következményekkel jár az, hogy ha magukat a bankokat bízzák meg világszerte a pénzmosás elleni védekezés megszervezésével – miközben hatalmas profitokra tehetnek szert azzal, amit elvileg ki kellene hogy védjenek. Az ügy jól jelzi azt is, hogy milyen nagy segítséget jelent a pénzmosás a korrupt, autoriter rendszerek számára, írja az ICIJ. Az újságírók szerint az amerikai hatóságok lépései, a bankokat ért fenyegetések és pénzbüntetések egyáltalán nem értek célba, és nem gátolták meg a bankokat abban, hogy továbbra is az illegális pénzműveleteken profitáljanak.
Vagyis: hiába a nemzetközi intézkedések a pénz kifehérítését illetően, a hatóságok nem tudják megállítani a pénzügyi bűncselekményeket.
A kiszivárogtatás egyik legnagyobb érintettje a német Deutsche Bank, amelyre 1,3 ezer milliárd dollár gyanús tranzakció esett – vagyis a vizsgált esetek 62 százaléka. Az amerikai hatóságok az elérhető adatok szerint több millió dollárra büntették a bankot, ám eredménytelenül. A BuzzFeed szerint így a Deutsche Bank az egyik kulcsjátékos volt a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem és a globális terrorizmus szereplői számára. A fontosabb ügyek között további iráni és észak-koreai érintetteket is találunk, akik a nemzetközi pénzintézeteken keresztül kerülték ki az ellenük irányult gazdasági szankciókat.
Ugyanakkor, ahogy azt az oknyomozó újságírók kiemelik, a FinCEN jelentései csupán a 0,02 százalékát jelentik a pénzügyi szervezetek által 2011 és 2017 között bejelentett több mint 12 millió gyanús esetnek.
