Az amerikai posta bejelentette, hogy átmenetileg leállítja a Kínából és Hongkongból érkező nemzetközi csomagok kézbesítését. A döntés annak következménye, hogy Donald Trump elnök a héten megszüntette a kis értékű csomagok vámmentes behozatalát lehetővé tevő kiskaput – számolt be a hirado.hu az MTI nyomán.
A Trump-kormányzat kínai árukra kivetett 10 százalékos megemelt vámtétele kedden lépett életbe, és a rendelet gondoskodott a „de minimis” kiskapu bezárásáról is, amely lehetővé tette az importőrök és az amerikai vásárlók számára, hogy 800 dollárnál kisebb értékű csomagok esetében ne kelljen vámot fizetniük.
A Shein divatcikk kereskedő és a Temu online áruházak forgalma részben a „de minimis” mentességnek köszönhetően növekedhetett gyors ütemben az Egyesült Államokban. Az amerikai kongresszus Kínával foglalkozó bizottsága egy 2023. júniusi jelentésében az áll, hogy a két cég Egyesült Államokba irányuló együttes forgalmának mintegy harminc százalékát teszik ki a „de minimis” mentesség alá eső szállítások, és ennek közel a fele származik Kínából.
[type] => post [excerpt] => Az amerikai posta bejelentette, hogy átmenetileg leállítja a Kínából és Hongkongból érkező nemzetközi csomagok kézbesítését. A döntés annak következménye, hogy Donald Trump elnök a héten megszüntette a kis értékű csomagok vámmentes behozatalát leh... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1738833300 [modified] => 1738795810 ) [title] => Az amerikai posta felfüggesztette a Kínából érkező csomagok kézbesítését [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=57070&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 57070 [uk] => 57079 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 57071 [image] => Array ( [id] => 57071 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/amerikai-posta.avif [original_lng] => 318758 [original_w] => 3000 [original_h] => 2000 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/amerikai-posta.avif [width] => 150 [height] => 100 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/amerikai-posta.avif [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/amerikai-posta.avif [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/amerikai-posta.avif [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/amerikai-posta.avif [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/amerikai-posta.avif [width] => 2048 [height] => 1365 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/amerikai-posta.avif [width] => 3000 [height] => 2000 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1738830271:3 [_thumbnail_id] => 57071 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2478 [translation_required_done] => 1 [_oembed_20f4ab6dca387ffb7362bf2d31f9a044] =>
🚨 #BREAKING: Speaking from the Oval Office, President Trump has just announced he “ABSOLUTELY” will be imposing tariffs on the European Union as well