Az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi és technológiai óriásvállalat nem tart attól, hogy a hétvégén rá kiszabott rekordösszegű büntetésnek negatív hatásai lesznek – számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a vállalat hétfői közlésére hivatkozva.
A kínai piacfelügyelet szombaton 18,2 milliárd jüan (2,8 milliárd dollár) büntetést rótt ki a vállalatra, amiért az Alibaba a versenyszabályokat megsértve visszaélt monopolhelyzetével. A Kínában valaha kiszabott legmagasabb összegű trösztellenes bírság az Alibaba Group Holding Ltd 2019-es éves bevételének mintegy 4 százalékát teszi ki.
Joe Tsai, az Alibaba elnök-vezérigazgatóhelyettese egy befektetőkkel és újságírókkal folytatott konferenciabeszélgetésen hétfőn elmondta: a bírságról szóló határozattal jó iránymutatást kaptak a trösztellenes törvény egyes kérdéseit illetően. Aláhúzta ugyanakkor: megkönnyebbüléssel nyugtázták, hogy a vállalat alapvető üzleti modelljével nincsen probléma. „Örülünk annak, hogy magunk mögött tudhatjuk ezt az ügyet” – fogalmazott.
Hétfő reggel az Alibaba részvényei 8 százalékkal emelkedtek a hongkongi tőzsdén, és 6,6 százalékos többlettel zártak.
A hangcsoui székhelyű vállalat ellen decemberben indított vizsgálatot a kínai piacfelügyelet, miután a céget azzal vádolták, hogy 2015 óta visszaélt a kínai internetes kiskereskedelmi szolgáltatásokat biztosító piacon betöltött domináns helyzetével, arra kényszerítve az eladókat, hogy kizárólag az Alibaba platformokon árulják a termékeiket.
Daniel Zhang, a vállalat vezérigazgatója elmondta: az Alibaba nem támaszkodik ilyen kizárólagossági megállapodásokra az eladók megtartása érdekében, minthogy csupán kis számú márkabolttal kötöttek hasonló egyezséget. „Az üzlet szempontjából nem számítunk jelentős negatív hatásra ennek a fajta megállapodásnak a leváltásából fakadóan” – fogalmazott.
Az Alibaba ígéretet tett arra, hogy csökkenteni fogja a működési költségeket a platformjain tevékenykedő eladók számára.
Az Alibabára különösen nagy nyomás nehezedik azóta, hogy az alapító Jack Ma októberben bírálta a kínai szabályozási környezetet. A cég pénzügyi leányvállalataként működő Ant csoport részvényeinek bevezetését novemberben két nappal az előtt függesztették fel a kínai hatóságok a sanghaji és hongkongi tőzsdén, hogy elindult volna a nyilvános kereskedés a papírokkal. A tervezett részvényjegyzés minden idők legnagyobb tőzsdei kibocsátása lett volna.
A hatóságok célkeresztjébe került a világ egyik legnagyobb online kereskedelmi portálja az elmúlt hónapokban.
A kínai kormány már közel öt hónapja megkezdte Jack Ma üzleti birodalmának megszorítását, valószínűleg amiatt, hogy az ügyvezető tavaly október végén egy meglehetősen bátor kijelentésében azzal bírálta a kínai hatóságokat, hogy megfojtják a vállalkozásokat. Sőt, a kínai pénzintézetek működését is kritizálta a milliárdos üzletember, akinek érdekeltségei közé tartozik egy fintech-jellegű pénzügyi szolgáltatói platform is.
Most az Alibaba kaphat rekordösszegű büntetést, állítólag a monopólszabályok megsértése miatt. A csaknem egymilliárd dolláros (300 milliárd forint) bírság meghaladná a valaha kiszabott legnagyobb 975 millió dolláros (292 milliárd forint) büntetést, amit a Qualcomm amerikai chipgyártó még 2015-ben fizetett ki a Kínai Népköztársaságban.
A keleti Hangcsou városban székhellyel rendelkező vállalat szóvivője közölte, „a cég teljes mértékben együttműködik a piacszabályozással kapcsolatosan múlt hónapban végzett állami vizsgálatban” viszont a bírságról felröppenő hírrel kapcsolatban nem nyilatkozott.
Az ország egyik legbefolyásosabb vállalatának megszorongatása a legújabb jele lenne annak, hogy a kínai vezetés készen áll arra, hogy felszámolja az óriásira nőtt technológiai cégek nagyratörő ambícióit az internetszektorban.
A legutoljára napvilágot látott információk szerint Peking egyelőre tagadja, hogy egymilliárd dolláros bírsággal sújtaná az elektronikus kereskedelem kínai óriását. Így az ügy végkimenetele még várat magára.