Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo4OiJlY29ub21pYyI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxMTgyO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 46402
[content] =>
Az eCserha projekt ezentúl nemcsak a teherautókra és autóbuszokra, hanem a személygépkocsikra is érvényes lesz, jelentette be Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke.

„Folytatjuk a sikeres eCserha projektünk kiterjesztését a kényelmes határátlépés érdekében. Ma olyan határozatot fogadunk el, amely kiterjeszti az elektronikus sorfoglalást a személygépkocsikra” – közölte Smihal a kormány keddi ülésén.
Elmondása szerint szolgáltatás segítségével már több mint 800 ezer jármű lépte át az államhatárt.
„Kényelmes, és felgyorsítja a folyamatot. Ráadásul megszűnnek a visszaélések” – hangsúlyozta a kormányfő.
[type] => post
[excerpt] => Az eCserha projekt ezentúl nemcsak a teherautókra és autóbuszokra, hanem a személygépkocsikra is érvényes lesz, jelentette be Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709134380
[modified] => 1709109356
)
[title] => A kormány a személygépkocsikra is kiterjesztette az elektronikus sorfoglalást
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=46402&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 46402
[uk] => 46379
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 46380
[image] => Array
(
[id] => 46380
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/2385706.jpg
[original_lng] => 66555
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/2385706-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/2385706-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/2385706.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/2385706.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/2385706.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/2385706.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/2385706.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1709102156:12
[_thumbnail_id] => 46380
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3394
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202715328001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 1593
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 225970
[1] => 87002
[2] => 1182
)
[tags_name] => Array
(
[0] => eCserha
[1] => elektronikus sorfoglalás
[2] => személygépkocsi
)
)
[1] => Array
(
[id] => 39931
[content] =>
Egyes parlamenti képviselők azt javasolják, hogy állítsák vissza a vámmentes autóbehozatalt, azonban kizárólag a háborúban harcoló katonák számára. A hírt Pavlo Bakunec parlamenti képviselő közölte.

Hozzátette, hogy a nulla százalékos vámkezelés fontos lenne a front szükségleteire nézve is, hiszen a katonai egységek külföldről olcsóbban hozhatnának be gépkocsikat. Elmondta, hogy a fegyveres erőknél szolgáló katonák női hozzátartozói utazhatnának külföldre a járművekért, s a határon csak fel kellene mutatniuk a fronton szolgáló rokonuk igazolványát.
A parlamenti képviselő szerint a törvénytervezetet még nem terjesztették a Legfelső Tanács elé, de több tucat képviselő már aláírta. Megjegyezte: az Egyeztető Tanácson kérelmezni fogja a dokumentum a parlament elé terjesztését.
[type] => post
[excerpt] => Egyes parlamenti képviselők azt javasolják, hogy állítsák vissza a vámmentes autóbehozatalt, azonban kizárólag a háborúban harcoló katonák számára.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1689198180
[modified] => 1689181647
)
[title] => Visszaállítanák a vámmentes autóbehozatalt
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=39931&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 39931
[uk] => 39920
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 39921
[image] => Array
(
[id] => 39921
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/ukrayina-sprostyla-rozmytnennya-avtomobiliv-dlya-fizychnykh-osib-na-chas-viyny.jpg
[original_lng] => 119249
[original_w] => 900
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/ukrayina-sprostyla-rozmytnennya-avtomobiliv-dlya-fizychnykh-osib-na-chas-viyny-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/ukrayina-sprostyla-rozmytnennya-avtomobiliv-dlya-fizychnykh-osib-na-chas-viyny-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/ukrayina-sprostyla-rozmytnennya-avtomobiliv-dlya-fizychnykh-osib-na-chas-viyny-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/ukrayina-sprostyla-rozmytnennya-avtomobiliv-dlya-fizychnykh-osib-na-chas-viyny.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/ukrayina-sprostyla-rozmytnennya-avtomobiliv-dlya-fizychnykh-osib-na-chas-viyny.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/ukrayina-sprostyla-rozmytnennya-avtomobiliv-dlya-fizychnykh-osib-na-chas-viyny.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/ukrayina-sprostyla-rozmytnennya-avtomobiliv-dlya-fizychnykh-osib-na-chas-viyny.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1689170847:5
[_thumbnail_id] => 39921
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4327
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 831551874002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 11
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 3047
[1] => 1182
[2] => 3611
)
[tags_name] => Array
(
[0] => autókereskedés
[1] => személygépkocsi
[2] => vámolás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 25590
[content] =>
A Legfelső Tanács keddi ülésén jóváhagyta a kormány által benyújtott törvénytervezetet, amely eltörli a természetes személyek által Ukrajnába behozott személygépkocsik és a kisvállalkozók által külföldről szállított áruk vámmentességét, a vámilletékek, a jövedéki adó és ÁFA fizetése 2022. július 1-től ismét kötelezővé válik – adta hírül az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint az Legfelső Tanács által ma elfogadott 7418. számú törvény visszaállítja a márciusban megszüntetett adózást: az első, második és harmadik csoportba tartozó egységes adót fizető vállalkozók által behozott áruk esetében; azon vállalkozások számára, amelyek nem fizetnek behozatali vámot; állampolgárok által behozott járművekre. A jogszabály ugyanakkor mentesíti a kizárólag villanymotorral (eggyel vagy többel) felszerelt autókat a nyugdíjilleték befizetése alól.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy márciusban a Legfelső Tanács törvényt fogadott el a vállalkozások által importált áruk behozatalára vonatkozó vám- és áfamentességről. A törvény mentesítette a vámilleték alól az állampolgárok által behozott járműveket is.
A kormány szerint az importvám-, jövedékiadó- és áfamentesség következtében az állami költségvetés mintegy 13 milliárd hrivnya bevételtől esett el. Március óta a magánszemélyek mintegy 119 ezer autót hoztak be Ukrajnába vámmentesen.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Legfelső Tanács keddi ülésén jóváhagyta a kormány által benyújtott törvénytervezetet, amely eltörli a természetes személyek által Ukrajnába behozott személygépkocsik és a kisvállalkozók által külföldről szállított áruk vámmentességét, a vámillet...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1655817600
[modified] => 1655824110
)
[title] => Megszüntette július 1-től az autók és az importáruk vámmentes behozatalát a Legfelső Tanács
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=25590&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 25590
[uk] => 25586
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 25591
[image] => Array
(
[id] => 25591
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rada.jpg
[original_lng] => 48898
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rada-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rada-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rada.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rada.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rada.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rada.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rada.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1655813310:2
[_thumbnail_id] => 25591
[_edit_last] => 2
[views_count] => 5859
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 831500772002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1593
[2] => 41
[3] => 33854
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 58885
[1] => 10102
[2] => 58884
[3] => 1182
[4] => 58883
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ÁFA-mentesség
[1] => behozatal
[2] => könnyített vámolás
[3] => személygépkocsi
[4] => vámmentes áru
)
)
[3] => Array
(
[id] => 24817
[content] =>
Romániában az idei első öt hónapban csaknem 33 százalékkal több, 47 645 új autót helyeztek forgalomba a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a román gépkocsigyártók egyesülete.

A tavalyi év azonos időszakában 35 845 új autót helyeztek forgalomba. A piacvezető márka továbbra is a Dacia, ennek modelljeiből 12 616 új autót regisztráltak.
Májusban 24 százalékkal több, 10 198 új személygépkocsit helyeztek forgalomba a tavalyi év ötödik hónapjához mérten.
Ugyanakkor az idei első öt hónapban 135 275 használt, importból érkező személygépkocsit helyeztek forgalomba, 19 százalékkal kevesebbet a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 167 101 járműhöz képest.
Májusban 5,1 százalékkal 29 952-re csökkent a forgalomba helyezett használt személygépkocsik száma.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Romániában az idei első öt hónapban csaknem 33 százalékkal több, 47 645 új autót helyeztek forgalomba a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a román gépkocsigyártók egyesülete.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1654294440
[modified] => 1654219072
)
[title] => Romániában közel 33%-kal több új autót helyeztek forgalomba az idén
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=24817&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 24817
[uk] => 24898
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 7590
[image] => Array
(
[id] => 7590
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/autok169.jpg
[original_lng] => 200857
[original_w] => 1097
[original_h] => 617
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/autok169-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/autok169-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/autok169-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/autok169-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/autok169.jpg
[width] => 1097
[height] => 617
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/autok169.jpg
[width] => 1097
[height] => 617
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/autok169.jpg
[width] => 1097
[height] => 617
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1654345856:3
[_thumbnail_id] => 7590
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4007
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4fca769cfdcf9b665cb94189d35b4840] =>
[_oembed_time_4fca769cfdcf9b665cb94189d35b4840] => 1657826558
[_oembed_7ec0ec62af796490367342645605561d] =>
[_oembed_time_7ec0ec62af796490367342645605561d] => 1720546511
[_oembed_6c7a0480ec5b9680b902a05b30fb9ac3] => @marcel_ciolacu Zis și făcut! 😎 #marcelciolacu #psd #romania #emotii #tva
♬ original sound - Digi24.ro - Digi24.ro
[_oembed_time_6c7a0480ec5b9680b902a05b30fb9ac3] => 1738327087
[_algolia_sync] => 831499904002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1424
[1] => 1182
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Románia
[1] => személygépkocsi
)
)
[4] => Array
(
[id] => 20659
[content] =>
Az ukrán Miniszteri Kabinet szabályozta a járművek regisztrációját és eladását a hadiállapot idejére.

Az Ukrajnában vásárolt vagy importált autók a hadiállapot lejártát követő 90 napon belül regisztrálhatók.
Azokat az autókat, melyeket még nem vámoltak le, átadják a hadsereg szükségleteire.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán Miniszteri Kabinet szabályozta a járművek regisztrációját és eladását a hadiállapot idejére.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1646919600
[modified] => 1646906839
)
[title] => Új szabályok léptek életbe Ukrajnában az autók hadiállapot alatti regisztrációjára és eladására vonatkozóan
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=20659&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 20659
[uk] => 20543
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 20544
[image] => Array
(
[id] => 20544
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image43532.jpg
[original_lng] => 162920
[original_w] => 750
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image43532-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image43532-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image43532.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image43532.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image43532.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image43532.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image43532.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1646899641:5
[_thumbnail_id] => 20544
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4905
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ef414c63ae1e489deec75fddd11967f3] =>
[_oembed_time_ef414c63ae1e489deec75fddd11967f3] => 1646899641
[_oembed_15a81fb61fc29fe242a2f5dc746f8c97] =>
[_oembed_time_15a81fb61fc29fe242a2f5dc746f8c97] => 1646899641
[_oembed_8e5d79fce4ac454b9e2cce7ea6ad9d88] =>
[_oembed_time_8e5d79fce4ac454b9e2cce7ea6ad9d88] => 1646899642
[_oembed_9e54cf2e3e02fd0692f2425702187310] =>
[_oembed_time_9e54cf2e3e02fd0692f2425702187310] => 1651902910
[_algolia_sync] => 1202626839001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 33854
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1182
[1] => 3611
)
[tags_name] => Array
(
[0] => személygépkocsi
[1] => vámolás
)
)
[5] => Array
(
[id] => 13387
[content] =>
2021 júniusában Ukrajna gépkocsi parkját 8,8 ezer új autó bővítette – ez 21%-kal több mint az elmúlt évben, számolt be az Ukravtoprom. Meg kell jegyezni, hogy ez az adat csaknem 36%-kal magasabb, a járvány előtti 2019-es év júniusi mutatójához képest.

Az új autók regisztrációja 4%-kal nőtt az előző hónaphoz képest.
A legnépszerűbb márka júniusban a Toyota volt – 1296 autó, + 25% (egy évvel ezelőtt a Renault volt a vezető márka).
A második helyen – a Renault (986 autó, -15%), a harmadik helyen – a Kia (742 autó, + 10%).
A top 5-s listán szerepel a Skoda (609 autó, + 27%) és a Hyundai (441 autó, + 11%).
A hónap bestsellere a Toyota Rav-4 (547 autó) lett.
Összesen 48,4 ezer új autót regisztráltak Ukrajnában az év első felében, ami 30%-kal több mint az előző év azonos időszakában.
[type] => post
[excerpt] => 2021 júniusában Ukrajna gépkocsi parkját 8,8 ezer új autó bővítette – ez 21%-kal több mint az elmúlt évben, számolt be az Ukravtoprom. Meg kell jegyezni, hogy ez az adat csaknem 36%-kal magasabb, a járvány előtti 2019-es év júniusi mutatójához kép...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1625253360
[modified] => 1625235586
)
[title] => Ukrajnában az új személygépkocsik piaca júniusban 21%-kal nőtt
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=13387&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13387
[uk] => 13383
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 13384
[image] => Array
(
[id] => 13384
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/51509-thumb.jpg
[original_lng] => 242902
[original_w] => 1221
[original_h] => 817
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/51509-thumb-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/51509-thumb-300x201.jpg
[width] => 300
[height] => 201
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/51509-thumb-768x514.jpg
[width] => 768
[height] => 514
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/51509-thumb-1024x685.jpg
[width] => 1024
[height] => 685
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/51509-thumb.jpg
[width] => 1221
[height] => 817
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/51509-thumb.jpg
[width] => 1221
[height] => 817
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/51509-thumb.jpg
[width] => 1221
[height] => 817
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1625224786:12
[_thumbnail_id] => 13384
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6912
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202615118001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 1593
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 21650
[1] => 414
[2] => 1182
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gépkocsik
[1] => növekedés
[2] => személygépkocsi
)
)
[6] => Array
(
[id] => 13091
[content] =>
Ukrajnában június 15-től érvénybe lépett a külföldi autók (jevrobljaha) kedvezményes vámkezeléséről aláírt törvény. A határozat azokra a gépkocsikra vonatkozik, melyeket a 2020-as év végéig hoztak be az országba.

A rendeletet még áprilisban szavazta meg a Legfelső Tanács. A vámkezelés során figyelembe veszik az autó korát, a motor típusát és térfogatát, azonban a jármű értékét nem. Az alapkamat nulla és 150 euró között mozog majd, a kamatláb legfeljebb 1000 euró lehet.
A törvény azt javasolja, hogy a gépkocsik vámkezelését a hatályba lépéstől számított 180 napon belül a következő képlet alapján végezzék: alapkoefficiens + Ve + Fe.
Emellett kötelezően be kell majd fizetni 8500 hrivnyát. Amennyiben a tulajdonos meggondolja magát, vagy veszteséges számára a vámkezelés, akkor is be kell fizetnie ezt az összeget az állami költségvetésbe annak érdekében, hogy hat hónapon belül ki tudja vinni külföldre. Ha ez november 15-ig nem történik meg, akkor 170 ezer hrivnya bírságot kell kifizetnie.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában június 15-től érvénybe lépett a külföldi autók (jevrobljaha) kedvezményes vámkezeléséről aláírt törvény. A határozat azokra a gépkocsikra vonatkozik, melyeket a 2020-as év végéig hoztak be az országba.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1623852000
[modified] => 1623850423
)
[title] => Érvénybe lépett a külföldi autók kedvezményes vámkezelése
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=13091&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13091
[uk] => 13060
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 13061
[image] => Array
(
[id] => 13061
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/picture2-litva-predostavil-346835-p0.jpg
[original_lng] => 30844
[original_w] => 600
[original_h] => 352
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/picture2-litva-predostavil-346835-p0-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/picture2-litva-predostavil-346835-p0-300x176.jpg
[width] => 300
[height] => 176
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/picture2-litva-predostavil-346835-p0.jpg
[width] => 600
[height] => 352
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/picture2-litva-predostavil-346835-p0.jpg
[width] => 600
[height] => 352
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/picture2-litva-predostavil-346835-p0.jpg
[width] => 600
[height] => 352
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/picture2-litva-predostavil-346835-p0.jpg
[width] => 600
[height] => 352
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/picture2-litva-predostavil-346835-p0.jpg
[width] => 600
[height] => 352
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1623839623:5
[_thumbnail_id] => 13061
[_edit_last] => 5
[views_count] => 11854
[_hipstart_feed_include] => 1
[_green_post] => 1
[_algolia_sync] => 1202614531001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 17400
[1] => 1182
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kedvezményes vámkezelés
[1] => személygépkocsi
)
)
[7] => Array
(
[id] => 4483
[content] =>

A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte – közölte az önkormányzat péntek délután az MTI-vel.
A megállapodás szerinti vételár fedezetet nyújt az önkormányzat által az ingatlan megszerzésére és a közel 400 hektáros ipari terület kialakítására fordított valamennyi költségre – írták.
A közlemény szerint a város önkormányzata ingatlanfejlesztő cégén keresztül értékesítette a BMW Manufacturing Hungary Kft. részére az autógyár megépítésére szolgáló ipari területet, amelyet a beruházás megvalósítására alkalmas műszaki állapotban átadott.
Ugyanakkor az eredeti szerződésben foglaltakhoz képest a felek közös megegyezéssel néhány fejlesztési elem vonatkozásában határidő módosításokat fogadtak el. E változtatások az ipari területen kívüli infrastruktúrákra vonatkoznak és nem akadályozzák az ipari területen belüli további fejlesztéseket. A határidő módosítással érintett fejlesztések: a telekommunikációs hálózat, az ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékvíz-vezeték, a gázellátás, az útcsatlakozások, és az intermodális központ – olvasható az önkormányzat közleményében.
A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 15-i Facebook-sajtótájékoztatóján, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a német fél elhalasztja a debreceni beruházást. Minden fél tartja az ígéreteit, és teljesíti a kötelezettségeit, a 2018 nyarán bejelentett, gyárépítésről szóló szerződés 2020 június végén, módosítás nélkül hatályba lép – hangsúlyozta.
A világjárvány okoz néhány hónapos eltolódást a világgazdaságban is, ezért természetes, hogy az építkezés menetrendjét néhány hónapos „tól-ig” határral módosítani kell – mutatott rá.
Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen leszögezte: a munkálatok a tervek szerint folytatódnak. „Mi változatlanul elkötelezettek vagyunk a Debrecenben létesítendő üzem tervei mellett” – fogalmazott. Hozzátette: az a globális gazdasági helyzet, amit a járvány okozott, rányomta a bélyegét az építkezésre is. Szükség lesz az építkezés ütemezésének némi módosítására, ebben a pillanatban az ütemezés vizsgálata folyik. A késés, feltételezéseik szerint, néhány hónapban mérhető.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és a német gyár képviselői 2018. október 12-én írták alá Debrecenben a beruházásról szóló dokumentumokat. Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból, a magyar kormány 12,3 milliárd forint támogatásával felépülő, 560 focipályának megfelelő területen megvalósuló leendő debreceni BMW-gyárban évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd, és több mint ezer új munkahelyet teremtenek – mondta akkor a külgazdasági miniszter. Bejelentette azt is, hogy a kormány döntése értelmében a leendő BMW autógyár telephelyéhez közel új csomópontot alakítanak ki az M35-ös autópályán, 2×2 sávosra bővítik az odavezető összekötő utat, konténerterminált építenek villamosított vasúti összeköttetéssel, új telekommunikációs és gázhálózatot alakítanak ki.
Forrás: Magyar Nemzet
[type] => post
[excerpt] => A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte – közölte az önkormányzat péntek délután az MTI-vel.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1590868800
[modified] => 1590846915
)
[title] => Az utolsó akadály is elhárult a BMW-gyár megépülése elől
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=4483&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 4483
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 4484
[image] => Array
(
[id] => 4484
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-gyar.jpg
[original_lng] => 99974
[original_w] => 1000
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-gyar-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-gyar-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-gyar-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-gyar.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-gyar.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-gyar.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-gyar.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1590836178:4
[_thumbnail_id] => 4484
[_edit_last] => 4
[views_count] => 7127
[_oembed_fc34c33a7aea4087f9e0fabfd325194d] => Huszonhatodik nap. Gazdaságvédelmi akcióterv // Day twenty-six. Economy Protection Action PlanHuszonhatodik nap. Gazdaságvédelmi akcióterv // Day twenty-six. Economy Protection Action Plan
Опубліковано Orbán Viktor Понеділок, 6 квітня 2020 р.
[_oembed_time_fc34c33a7aea4087f9e0fabfd325194d] => 1590858004
[_oembed_a741e16092b495c9f39e6de6e0c4db53] =>
[_oembed_time_a741e16092b495c9f39e6de6e0c4db53] => 1597203581
[_oembed_dbc1d2a4dddeca37b670cae066f14c4c] =>
[_oembed_time_dbc1d2a4dddeca37b670cae066f14c4c] => 1600434623
[_oembed_c610e3e5e1a6ca50ff69c0e8813bf73b] =>
[_oembed_time_c610e3e5e1a6ca50ff69c0e8813bf73b] => 1605157399
[_oembed_effe4bae591591f7b84ae2664d7f82bc] =>
[_oembed_time_effe4bae591591f7b84ae2664d7f82bc] => 1605373828
[_oembed_c7e57a5dc502cbd26a143f52259e5f72] =>
[_oembed_time_c7e57a5dc502cbd26a143f52259e5f72] => 1611847152
[_oembed_6f186c7685d94e2f7cac70339f559dca] =>
[_oembed_time_6f186c7685d94e2f7cac70339f559dca] => 1613143869
[_oembed_247a6bd7e1b8be95f567079bbc659dba] =>
[_oembed_time_247a6bd7e1b8be95f567079bbc659dba] => 1616997663
[_oembed_a088b415084ee2c69710f7f1fc5855bb] =>
[_oembed_time_a088b415084ee2c69710f7f1fc5855bb] => 1620993375
[_oembed_69ec5c069a624717b9e9d1b93dacd74d] =>
[_oembed_time_69ec5c069a624717b9e9d1b93dacd74d] => 1640179874
[_oembed_e6eb1338baeabe495ff1ac8d06368439] =>
[_oembed_time_e6eb1338baeabe495ff1ac8d06368439] => 1640179874
[_oembed_153947ffb9de477a1a7d3161129d8292] =>
[_oembed_time_153947ffb9de477a1a7d3161129d8292] => 1642795312
[_oembed_f696e88b4924ee30937db108adb71292] =>
[_oembed_time_f696e88b4924ee30937db108adb71292] => 1651593008
[_oembed_72d936f76186453aea48b3d9017b48e5] =>
[_oembed_time_72d936f76186453aea48b3d9017b48e5] => 1652959575
[_oembed_b124e5ac876d0254531c86117c3e34d7] =>
[_oembed_time_b124e5ac876d0254531c86117c3e34d7] => 1656152045
[_algolia_sync] => 508006685000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 49
[1] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Hírek
[1] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 156
[1] => 163
[2] => 1182
)
[tags_name] => Array
(
[0] => autógyártó
[1] => Magyarország
[2] => személygépkocsi
)
)
[8] => Array
(
[id] => 3848
[content] =>
A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a szerdai egyeztetésükön. Ezt a miniszter közölte Facebook-oldalán szerdán.

Szijjártó Péter azt is megemlítette, hogy jövő pénteken Debrecenbe érkeznek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel személyesen fognak megbeszélést folytatni. Kiemelte, a BMW Debrecen iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a gyár építési munkálatai már most is zajlanak.
A BMW AG szerdán publikált negyedéves beszámolója alkalmából tartott tájékoztatón hírügynökségi beszámolók szerint Nicolas Peter pénzügyi igazgató közölte, hogy tekintettel a járványügyi korlátozások miatt romló értékesítési kilátásokra, a konszern felülvizsgálja idei beruházási terveit. A beruházásokra elkülönített keretösszeget 5,7 milliárd euróról kevesebb mint 4 milliárd euróra kurtítják. Hozzátette: a jelenlegi helyzet tükrében minden folyamatban lévő projektet újraértékel a konszern, az üzemépítéseket és a modellfejlesztéseket is beleértve. Az adott helyzettől függően egyes projekteket elhalasztanak, másokat pedig tüzetesebb vizsgálat alá vesznek. „A magyarországi üzem üzembe helyezését például egy évvel elhalasztjuk” – jelentette be. Megjegyezte, hogy a magyarországi üzem kivitelezése mellett más projektek is halaszásra kerülnek.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1588786140
[modified] => 1588784399
)
[title] => Szijjártó: a BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3848&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3848
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 3849
[image] => Array
(
[id] => 3849
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw.jpg
[original_lng] => 69167
[original_w] => 877
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw-768x438.jpg
[width] => 768
[height] => 438
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw.jpg
[width] => 877
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw.jpg
[width] => 877
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw.jpg
[width] => 877
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/bmw.jpg
[width] => 877
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1588773599:10
[_thumbnail_id] => 3849
[_edit_last] => 10
[translation_required] => 2
[views_count] => 4610
[_oembed_fc34c33a7aea4087f9e0fabfd325194d] => Huszonhatodik nap. Gazdaságvédelmi akcióterv // Day twenty-six. Economy Protection Action PlanHuszonhatodik nap. Gazdaságvédelmi akcióterv // Day twenty-six. Economy Protection Action Plan
Опубліковано Orbán Viktor Понеділок, 6 квітня 2020 р.
[_oembed_time_fc34c33a7aea4087f9e0fabfd325194d] => 1588773585
[_oembed_97ce090c06d69749053aaa53d642e04f] =>
[_oembed_time_97ce090c06d69749053aaa53d642e04f] => 1588773585
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a741e16092b495c9f39e6de6e0c4db53] =>
[_oembed_time_a741e16092b495c9f39e6de6e0c4db53] => 1597961480
[_oembed_dbc1d2a4dddeca37b670cae066f14c4c] =>
[_oembed_time_dbc1d2a4dddeca37b670cae066f14c4c] => 1600882697
[_oembed_c610e3e5e1a6ca50ff69c0e8813bf73b] =>
[_oembed_time_c610e3e5e1a6ca50ff69c0e8813bf73b] => 1605162332
[_oembed_effe4bae591591f7b84ae2664d7f82bc] =>
[_oembed_time_effe4bae591591f7b84ae2664d7f82bc] => 1605319327
[_oembed_c7e57a5dc502cbd26a143f52259e5f72] =>
[_oembed_time_c7e57a5dc502cbd26a143f52259e5f72] => 1613417511
[_oembed_247a6bd7e1b8be95f567079bbc659dba] =>
[_oembed_time_247a6bd7e1b8be95f567079bbc659dba] => 1617039090
[_oembed_a088b415084ee2c69710f7f1fc5855bb] =>
[_oembed_time_a088b415084ee2c69710f7f1fc5855bb] => 1620701082
[_oembed_69ec5c069a624717b9e9d1b93dacd74d] =>
[_oembed_time_69ec5c069a624717b9e9d1b93dacd74d] => 1641246040
[_oembed_e6eb1338baeabe495ff1ac8d06368439] =>
[_oembed_time_e6eb1338baeabe495ff1ac8d06368439] => 1641246041
[_oembed_153947ffb9de477a1a7d3161129d8292] =>
[_oembed_time_153947ffb9de477a1a7d3161129d8292] => 1643283696
[_oembed_f696e88b4924ee30937db108adb71292] =>
[_oembed_time_f696e88b4924ee30937db108adb71292] => 1652592630
[_oembed_72d936f76186453aea48b3d9017b48e5] =>
[_oembed_time_72d936f76186453aea48b3d9017b48e5] => 1654591445
[_oembed_b124e5ac876d0254531c86117c3e34d7] =>
[_oembed_time_b124e5ac876d0254531c86117c3e34d7] => 1655802551
[_algolia_sync] => 508005519000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 156
[1] => 163
[2] => 1182
)
[tags_name] => Array
(
[0] => autógyártó
[1] => Magyarország
[2] => személygépkocsi
)
)
[9] => Array
(
[id] => 2111
[content] =>
2019-ben Ukrajnába 544 ezer autót
importáltak, ami 2,4-szer több, mint 2018-ban.

Erről az Ukrajnai Autógyártók Szövetsége
(Ukravtoprom) sajtószolgálata számolt be.
„A tavalyi évben 3,6 milliárd dollár értékben importáltak személygépkocsikat Ukrajnába” – jelentette az Ukravtoprom. Ez közel 544 ezer autót jelent, ami 2,4-szer több, mint 2018-ban.
Az új gépkocsik vásárlása 28%-kal, ami
95,6 ezer autót, míg a használt autók importja 2,9 szeresére nőtt 2018-hoz
képest és 448,4 ezer gépkocsit jelent.
[type] => post
[excerpt] => 2019-ben több mint 500 000 személygépkocsit importáltak Ukrajnába
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1582297576
[modified] => 1582297577
)
[title] => 2019-ben több mint 500 000 személygépkocsit importáltak Ukrajnába
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=2111&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 2111
[uk] => 2108
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 2109
[image] => Array
(
[id] => 2109
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aaapp-800x445-1.jpg
[original_lng] => 94671
[original_w] => 800
[original_h] => 445
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aaapp-800x445-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aaapp-800x445-1-300x167.jpg
[width] => 300
[height] => 167
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aaapp-800x445-1-768x427.jpg
[width] => 768
[height] => 427
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aaapp-800x445-1.jpg
[width] => 800
[height] => 445
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aaapp-800x445-1.jpg
[width] => 800
[height] => 445
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aaapp-800x445-1.jpg
[width] => 800
[height] => 445
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aaapp-800x445-1.jpg
[width] => 800
[height] => 445
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[views_count] => 5931
[_edit_lock] => 1582290377:12
[_thumbnail_id] => 2109
[_edit_last] => 12
[_oembed_386762c8576bf0ef7be546c4b6d86806] =>
[_oembed_time_386762c8576bf0ef7be546c4b6d86806] => 1596504149
[_oembed_c7e57a5dc502cbd26a143f52259e5f72] =>
[_oembed_time_c7e57a5dc502cbd26a143f52259e5f72] => 1612107356
[_algolia_sync] => 508002523000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1181
[1] => 1182
)
[tags_name] => Array
(
[0] => import
[1] => személygépkocsi
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1182
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => economic
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1182
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => economic
)
[_domains] => Array
(
[economic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
személygépkocsi (1 Oldal)