Az ukrán parlament első olvasatban elfogadta a háztartási alkalmazottak státuszát szabályozó törvénytervezetet, amelynek célja a foglalkoztatási forma feltételeinek lefektetése és az így dolgozók jogvédelme.
A szürkegazdaság kifehérítését szolgálja a háztartási alkalmazottak hivatalos foglalkoztatásának szabályozására, szociális védelmük biztosítására és a be nem jelentett munkavégzés mértékének csökkentésére vonatkozó törvényjavaslat. Miután Volodimir Zelenszkij elnök elfogadta és aláírta a kezdeményezést, az ilyen munkavállalók nyilvántartásba vételére csak munkaszerződés aláírása esetén kerülhet sor.
Ez lehetővé teszi a munkavállalók szociális biztonságának növelését. Másrészt a munkáltatókat adófizetési kötelezettség terheli, az alkalmazottaknak pedig az éves adóbevallásukban kell elszámolniuk a munkájukért kapott pénzzel.
Többek között a takarítónők, a dadák, a személyi asszisztensek esnek a rendelkezés alá, akik egy bizonyos család vagy akár egyedülálló személy megbízására dolgoznak – mondta Inessza Letics, az Ukrán Jogászszövetség munkajogi bizottságának tagja. Hozzátette, jelenleg az ilyen munkavállalók hivatalos nyilvántartása – adó, nyugdíjjárulék fizetése, munkakönyv vezetése – technikailag szinte lehetetlen, hiszen a munkáltató lehet vállalkozás vagy egyéni vállalkozó. Ám korántsem minden háztartási alkalmazottat alkalmazó családnak van saját vállalkozása vagy bejegyzett cége.
Mindenkinek jár a jogvédelem
Alla Bronyisevszka ügyvéd megjegyezte, hogy a háztartási alkalmazottakat is megilleti a jogvédelem és a hozzáférés a szociális garanciákhoz. Rengetegen közülük az árnyékgazdaságot erősítik, így meg vannak fosztva az állami jogvédelemtől. A törvény meghatározza a háztartási munka fogalmát: ez a háztartásban végzett munka. A háztartási dolgozó pedig minden olyan személy lehet, aki munkaviszony keretében háztartási munkát végez.
Azoknak a munkáknak a listája, amelyeket ők végeznek, végtelen hosszú lehet – mondta Bronyisevszka, hozzátéve, hogy nekik is joguk van fizetett szabadsághoz vagy betegszabadsághoz, az illegális elbocsátásokkal vagy a durva bánásmóddal szembeni védelemhez. Mindezeket a törvényjavaslat megpróbálja kezelni. Az ügyvédnő szerint az első, amire figyelni kell, hogy a háztartási alkalmazottakkal kötelező munkaszerződést kell kötni.
Megjegyezte, hogy ebben szabályozni kell a háztartási alkalmazott által végzendő munka jellegét és mennyiségét, a díjazás mértékét és feltételeit, a munka- és pihenőidőt, a munkavédelmet, a társadalombiztosítást, a szerződés felbontásának feltételeit és eljárását, a fizetett szabadsághoz való jogot stb.
Új adófizetők az államnak
Igor Jasko, a Winner ügyvédi iroda ügyvezető partnere arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaadók és a háztartásban dolgozók közötti munkaügyi kapcsolatok szabályozásával új adófizetőkhöz jut az állam. Maga a háztartási alkalmazott pedig hivatalos foglalkoztatást és szociális garanciákat kap.
Szerinte a háztartási alkalmazottak számára az új jogszabályok garantálják a biztonságos és egészséges munkakörülményeket is. Emellett a munkavállalók választhatnak egy alternatív munkaidő-elszámolási rendszert is – például nem heti, hanem összesített munkaidő-elszámolást.
Alla Bronyisevszka megjegyezte, a háztartási alkalmazottak foglalkoztatásának jogi szabályozása különösen sürgetővé vált a háború alatt. Sokan maradtak otthon munka és megélhetés nélkül, akik bármilyen feltételek mellett hajlandók a munkára. Mások kihasználhatják a nehéz helyzetüket, ezért különösen fontos az állam támogatása és védelme.
Szerinte a törvény elfogadása újabb lépés az ukrán gazdaság árnyékból való kiemelése és a bevételek legalizálása felé. A dokumentum még felülvizsgálható, és a második olvasatban a jóváhagyási eljáráson is át kell esnie.
Az ukrán bruttó hazai
össztermék (GDP) csaknem negyedét adja a szürkegazdaság – derült ki abból a
kutatási anyagból, amelyet a Ernst and Young vállalat végzett el a Mastercard
támogatásával az ukrán gazdasági minisztériummal, a jegybankkal és a
statisztikai hivatallal együttműködésben, és amelynek eredményét hétfőn tette
közzé a jegybank honlapján.
Az ukrajnai szürkegazdaságot vizsgáló elemzők
megállapították, hogy a 2018. évi GDP 23,8 százaléka, azaz 846 milliárd hrivnya
(9890 milliárd forint) keletkezett szürke műveletekből. Ebből jelentős részt, a
GDP 19,7 százalékát, azaz 702 milliárd hrivnyát (8207 milliárd forint) tettek
ki a készpénzes elszámolások.
A jegybank éppen ezért elsősorban a nem készpénzes
kifizetések fejlesztésével igyekszik leküzdeni a szürkegazdaságot.
„Általában véve a szürkegazdaság csökkenthető a szociális
kifizetések kizárólag nem készpénzes formában történő bevezetésével,
adókedvezményekkel, a kis- és középvállalkozások számára POS-terminálok
telepítésével, valamint egyéb más, a kereskedőket és a fogyasztókat is egyaránt
a nem készpénzes elszámolásra ösztönző megoldásokkal” – idézte az Ukrajinszka
Pravda hírportál a jegybank közleményét.
Az UNIAN ukrán hírügynökség pedig arra emlékeztetett:
európai országokban végzett kutatások kimutatták, hogy a készpénz nélküli
fizetések arányának száz százalékra növelése a szürkegazdaság arányát a GDP
0,6-3,7 százalékával csökkentheti, az államháztartási bevételek pedig ennek
köszönhetően a GDP 0,1-0,8 százalékával nőhetnek.
Az UNIAN adata szerint Ukrajnában 2019-ben a bankkártyás
fizetések száma 29 százalékkal nőtt az előző évihez képest, és a tranzakciók
száma elérte az 5 milliárdot, az összeg tekintetében ez 24 százalékos
növekedést eredményezett, a teljes forgalom megközelítette a 3600 milliárd
hrivnyát.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán bruttó hazai össztermék (GDP) csaknem negyedét adja a szürkegazdaság – derült ki abból a kutatási anyagból, amelyet a Ernst and Young vállalat végzett el a Mastercard támogatásával az ukrán gazdasági minisztériummal, a jegybankkal és a st...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1581973860
[modified] => 1581977409
)
[title] => A szürkegazdaság teszi ki az ukrán GDP csaknem egy negyedét
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=2027&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 2027
[uk] => 2041
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 2028
[image] => Array
(
[id] => 2028
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/feketegazdasag.jpg
[original_lng] => 73515
[original_w] => 1200
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/feketegazdasag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/feketegazdasag-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/feketegazdasag-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/feketegazdasag-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/feketegazdasag.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/feketegazdasag.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/feketegazdasag.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1582023238:12
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6593
[_thumbnail_id] => 2028
[translation_required] => 2
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_2e47871a9d8b4788b35eab57875fb6a8] =>
[_oembed_time_2e47871a9d8b4788b35eab57875fb6a8] => 1582037163
[_oembed_d1e1853cbdd3ec9f0d57c38a37741564] =>
[_oembed_time_d1e1853cbdd3ec9f0d57c38a37741564] => 1586129497
[_oembed_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] =>
[_oembed_time_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => 1594279416
[_oembed_ea319f195156615a1c6ca43baa9fa2af] =>
Yesterday the UK guaranteed $450m of a $1.5bn to Ukraine through a @worldbank loan, to support vital public services. The British Ambassador to Ukraine @MelSimmonsFCDO signed the guarantee from Kyiv ????
?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR
The largest British arms manufacturer will open an office in Ukraine We are talking about BAE Systems , which produces most of the weapons and armored vehicles supplied to the Kiev regime (M2 and M3 Bradley armored fighting vehicles, M113 armored personnel carriers, M109 Paladin… pic.twitter.com/Qh5bdY0yYR