A villamosenergia lakossági fogyasztói tarifáját 1 kilowattóra villamos energia előállítási és továbbítási költségének figyelembevételével alakították ki – jelentette ki Szvitlana Hrincsuk energiaügyi miniszter-helyettes, számolt be a szaktárca sajtószolgálata.
Elmondása szerint az új tarifában „egy kopejka pótdíj sincs”. Ugyanakkor egy kilowattóra piaci értéke több mint 7,5 hrivnya.
„A jelenlegi tarifa két állami energiavállalat – az Enerhoatom és az Ukrhidroenerho – 1 kWh termelési költségét, valamint a villamos energia szállítását és elosztását fedezi. A tarifa kizárólag az önköltségi árat tartalmazza” – állítja Hrincsuk.
Egyben hozzátette, hogy az áram tarifájának emeléséből befolyt többletforrást a javítási kampányra és az állami energetikai rendszer helyreállítására fordítják.
Május 31-én a kormány úgy döntött, hogy több mint 60%-kal – 4,32 hrivnya/kW-ig – emeli a lakossági fogyasztók számára a villamosenergia tarifáját. Ez az ár június 1-től 2025. április 30-ig érvényes.
A zöldtarifáról szóló törvény módosítását javasolta a kormány. Az új törvény egyik legfontosabb módosítása, hogy az állam és a fogyasztók nem biztosítanak többletforrást az alternatív energiaforrásokból való termelés fejlesztéséhez.
A 9011. és 9012. számú törvényjavaslatok többek között a nettó mérési rendszer bevezetését, a saját termelési mechanizmus működési feltételeinek meghatározását, valamint az ilyen energia adásvételére vonatkozó új szerződés bevezetését irányozzák elő, meghatározza a fogyasztók azon kategóriáit, akik jogosultak lesznek a saját termelési mechanizmus alkalmazására.
Még 2020 júliusában az elnök aláírta a 3658-as számú törvényjavaslatot, amelynek célja a jelenlegi zöldtarifa csökkentése és átalakítása volt.
2021. július 15-én az energiaügyi minisztérium számításai szerint a zöld tarifa havonta több mint egymilliárd hrivnyába kerül az ukrán fogyasztóknak.
A zöldtarifa helyett – „tiszta értékesítés”
Tarasz Melnyicsuk, a kormány parlamenti képviselője elmondta, hogy az új törvényjavaslat a zöld tarifa jelenlegi modelljét felváltja a „nettó értékesítés” új modelljével – a nettó számlázással, a Net Billinggel.
Ez a megközelítés támogatja a magántulajdonban lévő naperőművek zöldenergia-termelését. A háztartások saját fogyasztásukat ellensúlyozzák naperőműveikkel, a felesleget pedig piaci értéken tudják értékesíteni a beszállítóknak. Ezzel egyidejűleg az eladott áramból származó pénz jóváírásra kerül a fogyasztó számláján, és ha több áramot fogyaszt, mint amennyit megtermelt, akkor ezeket az összegeket az áramszolgáltatás tarifája szerint írják jóvá, számolt be a Szuszpilne.
Hogyan működik az energiapiac?
Jelenleg a zöldenergia-termelők a megtermelt villamos energiát zöldtarifa áron, azaz a hagyományos hő- és atomenergia költségénél lényegesen magasabb speciális áron értékesítik.
2022 végén a zöld tarifa 0,16-0,18 euró volt, az áram piaci ára 0,04 euró, tájékoztatott az Ukrán Energetika portál.
Az országban különféle tarifákon termelt összes villamos energiát az Enerhorinok állami vállalat vásárolja fel, majd értékesíti a lakosság számára villamos energiát szállító energiaszolgáltató cégeknek. Ezért végül a drágább zöldenergia ára is benne van a végső fogyasztó által fizetett számlában.
Az energiaügyi tárca véleménye szerint a termelők zöldtarifa keretében való támogatásának jelenlegi rendszere jórészt a többletnyereség visszatartására irányul, nem pedig a saját fogyasztás fedezésére.
Az Ukrán Energetikai portál többek között azt állítja, hogy az új „tiszta fogyasztás” modell korlátozza a termelő létesítmény tulajdonosának azon lehetőségét, hogy megtérítse az építkezésbe fektetett pénzeszközöket. Ezért a továbbiakban nem lesz kifizetődő a zöld energiába fektetni.
Az Energiaügyi Minisztérium kezdeményezte a jelenlegi közszolgáltatási kötelezettség mechanizmusának (speciális kötelezettségek a villamosenergia-piac szereplői számára a közérdek biztosítása érdekében) augusztus 1-jéig való meghosszabbítását, közölte június 25-én a szakminisztérium sajtóközpontja.
A lakosság számára a villamos energia tarifája egyelőre 1,68 UAH/kWh marad, ami körülbelül kétszer alacsonyabb, mint az ipari villamos energia valós piaci ára.
A közszolgáltatási kötelezettség mechanizmusának megszüntetése esetében a villamos energia ára a lakosság számára csaknem a kétszeresére nő – maximum 3,5 UAH/kWh. Például havi 500 kWh fogyasztás esetén a költség összege 840-ről 1750 hrivnyára nőne. Ukrajna lakosságának többsége számára ez az összeg egyszerűen megfizethetetlen. Ugyanakkor a lakosság az egyik legnagyobb fogyasztó – a kitermelt villamos energia csaknem 40%-át fogyasztja.
Az Energoatom és az Ukrhidroenergo továbbra is visszafogja a lakossági tarifa emelkedését a korábban meghatározott séma szerint, mert az új energiapiaci modell bevezetését követően a kormány a közszolgáltatási kötelezettség mechanizmusának végrehajtójává nevezte ki.
De a kormány tisztességtelen politikája ezen társaságokkal szemben, valamint az energiaárak ügyes üzletemberek általi manipulációja a közszolgáltatási kötelezettség mechanizmusát végrehajtó vállalatokat illetően azok pénzügyi helyzetének hirtelen romlásához vezetett.
Például annak érdekében, hogy a lakossági tarifa ne emelkedjen, a kormány arra kötelezte az Energoatomot, hogy a megtermelt villamos energia felét egy kopek/ kWh áron adja el, ami az önköltségi áránál tízszer alacsonyabb!
A második felének értékesítését a piacon pedig a kormány az ipari fogyasztókkal – általában az állam legerősebb ipari vállalataival – kötött közvetlen szerződések alapján engedélyezte.
De ez a modell nem biztosította Ukrajna egykoron egyik legjövedelmezőbb vállalatának pénzügyi helyzetének egyensúlyát, ehelyett szörnyű adósságokba zavarta az áramtermelőt, ami áprilisban csillagászati összeget ért el – majdnem 23 milliárd hrivnya, amelyből több mint 7 milliárd – a közszolgáltatási kötelezettség mechanizmusából eredő adósság.
Az Energiaügyi Minisztérium elfogadhatatlannak tartja az energiapiac jelenlegi modelljét, mert ha továbbra is visszatartják a lakossági áram tarifájának emelkedését, az Energoatom veszteségei hrivnyák milliárdjaival nőnek tovább. Ezért a kormány úgy döntött, hogy a lakossági áram tarifáját fokozatosan piaci szintre emeli. Ezt úgy tervezik, hogy a közszolgáltatási kötelezettség mechanizmusa segítségével fokozatosan megváltoztatják a modellt, vagyis a lakosság számára a villamos energia árát továbbra is a kormány fogja szabályozni.
De ezen modell bevezetésével kapcsolatos számítások elkészítése elhúzódott, ezért bevezetését augusztus 1-ig elhalasztották. Az Energiaügyi Minisztérium szerint „a májusban és júniusban kialakult helyzet a villamosenergia-piacon lehetetlenné teszi a pénzügyileg stabil modell megfelelő előrejelzésének lehetőségét a közszolgáltatási kötelezettség mechanizmus résztvevői számára”.
Valóban, hogyan lehet megjósolni a piaci helyzetet, ha minden hónapban, a szemfüles kereskedők, felhasználva a piac különböző szegmenseit, több száz millió hrivnya értékű, nem létező villamos energiát, azaz a „levegőt” adnak el?
Herman Haluscsenko áprilisban kinevezett energiaügyi miniszter felszólította az Állami Szabályozó (Nemzeti Energiaszabályozási és Energiaügyi Bizottság) vezetését, hogy tegyen azonnali intézkedéseket az energiapiacon végbemenő csalások megakadályozására. De akkor a Szabályozó figyelmen kívül hagyta a kidolgozott határozattervezeteket, amelyek állítólag megakadályozták volna a további spekulációkat és korrupciós sémákat.
Jelenleg az Energiaügyi Minisztérium azt állítja, hogy „az intézkedések egy részét a szabályozó már megtette. A soron következő döntések meghozatalára várunk, amelyek elősegítik a piac stabilizálását. Július első felében várhatóak a pozitív eredmények. Ezek megteremtik a feltételeit az objektív adatok felhasználására a közszolgáltatási kötelezettség mechanizmus résztvevői pénzügyi stabilitási modelljének kiszámításához a tartós hatás biztosítása érdekében” – mondta az Energiaügyi Minisztérium. Hogy ez igaz-e, idővel meglátjuk.
Herman Galuscsenko energiaügyi miniszter ígéretet tett, hogy június végén bemutatja az új modellt, de nem történt meg. A kormány egy olyan modell bevezetését helyezi kilátásba, amelyben állítólag egyensúlyban lesz az összes energiapiaci szereplő érdekei, figyelembe véve a háztartások költségvetésére gyakorolt minimális negatív hatást – Ukrajnában összesen csaknem 16 millió család van.
A Glavkom saját forrásaira hivatkozva közölte, a kormány jelenleg a közös technológiai kezdeményezés tervezetét tárgyalja, amely előírja a fogyasztók 4 kategóriára való felosztását: azok, akik 100 kWh-ig, 100 kWh-tól 300 kWh-ig, 300 kWh-tól 500 kWh-ig, valamint azok, akik 500 kWh-nál többet fogyasztanak. A fogyasztás mennyiségétől függően a tarifa kb. 3,5 UAH / kWh-ra emelkedik.
A Glavkom közölte, hogy különböző becslések szerint azon a családok számára, amelyek sok villamos energiát használnak, a tarifa 1,68-ról 2,5 UAH/kWh-ra emelkedhet. A döntés logikája: a gazdag, sok elektromos készülékkel rendelkező családok az áram valódi árát fizessék. Meg kell jegyezni, hogy ez hozzáállás, mert ha egy 4-5 fős család elektromos kazánt használ vízmelegítéshez, akkor a havi mennyiség meghaladja az 500 kWh-t. Továbbá – ha a lakásban elektromos fűtés van, az állami szabályozó által meghatározott havi fogyasztási határ – 3000 kWh. Itt figyelembe kell venni az éjszakai tarifát is, viszont hogy milyen lesz ezen fogyasztók számára a tarifa, egyelőre nem ismeretes. Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter kijelentette, hogy a szegény ukránokat meg fogják védeni: azok, akik havonta 100 kWh-ig fogyasztanak – kevesebbet fizetnek. „Kiemeljük a 100 kW-ig fogyasztó lakosságot. Jelenleg ez a 16,9 millió háztartás 41%-a. Az új közszolgáltatási kötelezettség mechanizmus tervezete a lakosság ezen kategóriájának védelméről rendelkezik a tarifa csökkentése révén” – hangsúlyozta ki Haluscsenko.
Az Energiaügyi Minisztérium a Nemzeti Energiaszabályozási és Energiaügyi Bizottsággal közösen tökéletesíti a villamosenergia-piac 2021-es pénzügyi kiegyensúlyozásának forgatókönyvét, amely alapján a kormány elé terjesztik az új közszolgáltatási kötelezettség mechanizmus módosított változatát. Ezért a villamos energia árának több mint 3 UAH/kWh-ra való emelése idő kérdése.
Emlékeztetőül, 2021. január 1-én a kormány eltörölte a lakosság számára az első 100 kWh villamos energia kedvezményes tarifáját (0,9 UAH/kWh). A döntést a kormány 2020. december 28-án hozta meg, amelynek eredményeként a tarifa 1,68 UAH/kWh lett, amelynek 2021. március 31-ig kellett hatályosnak lennie. Március végén a kabinet úgy határozott, hogy a lakossági villamos energia április 1-től ugyanazon a szinten tartja – 1,68 hrivnya / kWh, majd ismét meghosszabbította ugyanezt az árat júniusig. Most pedig júliusig.
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
A Nemzeti Bank a közüzemi díjak emelkedésére számít, elsősorban a fűtés és a meleg víz kapcsán, mivel ezek tarifái 2020-ban nem változtak – áll a Nemzeti Bank inflációs jelentésében.
„A fűtés és meleg víz tarifái növekedni fognak, mivel 2020-ban a gázáremelés és a növekvő munkaerőköltségek ellenére sem módosították őket” – közölték a szabályozó előrejelzői.
A Nemzeti Bank úgy véli, hogy nyáron a gáz ára kétszerese lesz az előző nyár tarifájához képest. 2021 végére azonban a földgáz ára közel lesz a múlt évihez az európai csomópontok árai fokozatos csökkenése (az ottani ártól függ az ukrajnai gázár), valamint a fokozott belföldi konkurencia miatt.
Emlékeztetőül, a 2020-as árak fenntartása mellett 2021 elején a kormány memorandumot írt alá a helyi hatóságokkal arról, hogy nem emelik a fűtés és meleg víz tarifáját. Ezért a Nemzeti Bank úgy véli, nincs több lehetőség az árak visszatartására.
Ezen kívül az év elején a hatóságok befagyasztották a gázárakat – köbméterenként nem haladhatta meg a 6,99 hrivnyát. Május 1-jétől az ukránok automatikusan áttérnek az éves szerződésekre.
„A bérek növekedése (többek között a minimálbér növekedése miatt) és egyéb költségek a közüzemi árak további emelkedéséhez vezetnek” – áll a jelentésben.
Vagyis a fűtés és a meleg víz mellett más közüzemi díj emelkedésére is lehet számítani.
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
Az ukrajnai mobilszolgáltatók bejelentették, hogy ez év elejétől megemelik tarifáikat. A Kyivstarnál elmondták, hogy azon szerződéses ügyfelek számára emelik fel a tarifákat, akik több mint három éve használják a csomagot. Hozzátették, hogy a régi tarifacsomagokat módosítják, melyeket az ügyfelek 1,5%-a használ.
A társaságnál elindították a Szülők hívása tarifát, melyben nincs internetszolgáltatás, azonban egy hónapra csupán 60 hrivnyába kerül. A korlátok nélküli, Bezlim elnevezésű tarifa ára azonban csaknem kétszeresére, 95 hrinyáról 175-re nőtt.
A Vodafone az archivált tarifákat emeli meg, amely az új kliensek számára már nem elérhető. Ilyen például a 4G Smart XS, melyért 35 helyett már 45 hrivnyát kell fizetni.
A Lifecell szintén a régi tarifák árain változtat, azonban kiemelték, hogy minden ügyfélnek felajánlottak egy új tarifacsomagot a jelenlegiekből.
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
Augusztustól működik az ukrán gázpiac, a gáz árát az állam már nem korlátozza. A Naftogaz számos gázszolgáltatási csomagot kínál a fogyasztók számára. A társaság Éves tarifát kínál, amely augusztus 15-től lesz elérhető: a gáz ára az év folyamán 4,73 UAH (áfával együtt, szállítás nélkül). Ugyanakkor az éves előfizetés 45%-kal lesz drágább, mint a Havi csomagban az augusztusi ár – 3,24 UAH. A Naftogaz további három tarifacsomagot is kínál, amelyek szerint a gáz árát egyénileg határozzák meg: Nagy üzlet (100 ezer köbméter ajánlott havi fogyasztás mellett), Kényelmes üzlet (10 ezertől 100 ezer köbméterig) és All inclusive (maximum 10 ezer köbméter).