Ukrajnában várhatóan még nyár végéig tarthat a hőség, de az nem okoz nehéz helyzetet az energiarendszer számára – jelentette be Szvitlana Hrincsuk energiaügyi miniszterhelyettes augusztus 6-án a telemaraton adásában.
„A rendszer nagyon érzékeny minden tényezőre. Ami az időjárást és az energiarendszer reakcióját illeti, a helyzet különböző lehet. A mai napra sikerült valamennyi kapacitást visszaállítani és üzembe helyezni, de meglátjuk, hogy miként alakul a fogyasztás” – mondta Hrincsuk.
Elmondása szerint bár visszatér a hőség, „a helyzet már nem lesz olyan szörnyű, mint 2 héttel ezelőtt volt”. A miniszterhelyettes arra szólította fel a lakosságot, hogy takarékoskodjon a villamos energiával, különösen csúcsidőben.
Az IMF becslése szerint az emelkedő energiaárak elleni széles spektrumú küzdelem költsége idén meghaladja a GDP 1,5 százalékát – belerokkan Európa az ársapkázásba. Miközben a háztartások legszegényebb 20 százalékának támogatása a GDP 0,4 százalékából kijönne.
Az IMF sürgeti az európai kormányokat, hogy az emelkedő energiaköltségeket hárítsák át a fogyasztókra, s így ösztönözzék az „energiamegtakarítást”, és a zöldebb gazdaság felé történő elmozdulást, miközben megvédik a szegényebb háztartásokat.
Azoknak az európai kormányoknak, amelyek árellenőrzéssel, adócsökkentésekkel és támogatásokkal próbálják megvédeni a háztartásokat a megugró költségektől, engedniük kell, hogy az üzemanyagköltségek teljes növekedése átháruljon a végfelhasználókra az energiatakarékosság és a fosszilis tüzelőanyagokról való átállás ösztönzése érdekében– hangsúlyozta az IMF európai osztályának igazgatóhelyettese, Oya Celasun.
Hozzátéve: ugyanakkor:a kormányoknak prioritásként kell kezelniük az alacsony jövedelmű háztartások támogatását, amelyek a legkevésbé képesek megbirkózni az emelkedő energiaárakkal.
Az energiahordozók fogyasztói ára ebben az évben közel 40 százalékkal emelkedett az euróövezetben és 57 százalékkal az Egyesült Királyságban a földgáz és kőolaj nagykereskedelmi árának megugrása nyomán. Ez drasztikusan égeti a háztartások jövedelmét. Különösen súlyosan érinti a szegényebb háztartásokat, amelyek jövedelmük nagyobb részét villamos energiára és földgázra költik. Ezért az IMF a célzott könnyítések híve.
Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában sapkázták az energiaárakat, míg Németországban és Hollandiában adókönnyítéseket vezettek be, Olaszországban és Görögországban pedig energiatámogatásokat.
A széles spektrumú energiatámogatások nemcsak az energiasokkhoz való alkalmazkodást késleltetik, de a globális energiakeresletet és árakat is magasan tartják– figyelmeztetett az IMF.
Az IMF becslése szerint sok országban az emelkedő energiaárak elleni küzdelem költsége idén meghaladja a GDP 1,5 százalékát. Miközben a háztartások legszegényebb 20 százalékának támogatása a GDP 0,4 százalékából kijönne.
Andrew Kenningham, a Capital Economics közgazdásza azt jósolja:Az európai kormányok az elkövetkező hónapokban a célzottabb támogatások felé mozdulnak el, egyszerűen azért, mert az egyetemes energiatámogatások költségei megfizethetetlenné válnak.Az IMF Észtországgal együtt kiemelte az Egyesült Királyságot, ahol a háztartások legszegényebb 20 százalékának megélhetési költségei várhatóan körülbelül kétszer akkora mértékben emelkednek, mint a leggazdagabbak költségei.
A nemzetközi szervezet szerint a vállalatok támogatása is fontos, mert egyébként életképes vállalkozások csődjét okozhatja az energiasokk.
We are in an energy war with Russia and it is damaging the whole ??. In agreement with the European Commission and Prime Minister @P_Fiala, I will propose to convene an extraordinary meeting of the EU Energy Council at the earliest possible date.
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
.@JosepBORRELL meets Fuad #Hussein, Deputy Prime Minister for International Relations Affairs and Minister for Foreign Affairs of #Iraq, at the EU-Iraq Cooperation Council taking place on 19 March 2023 in #Brussels.https://t.co/C6k01EgguX
Az ukrán gázszállító rendszer terhelése továbbra is több mint kétszer alacsonyabb, mint a hosszú távú szerződésben foglalt mutatók, számolt be az Interfax-Ukrajina.
Az export gázvezetékek közül a Gazprom kiemelten az „Északi Áramlat”-ot használja (170 millió köbméter naponta), és csak ezt követően kerül sor az ukrán gázszállítási útvonal feltöltésére. A „Jamal–Európa” gázvezeték e tekintetben továbbra is záró vagy kiegyensúlyozó szerepet tölt be. A gázvezetéket december 21-én leállították – vagyis két hónapja nem szállít orosz gázt.
Európában rekordszintre nőtt a megújuló forrásokból előállított villamosenergia-termelés. A WindEurope adatai szerint február 14-20-a között a szélenergia az áramtermelés 25,2%-át tette ki, február 7-13-a között – 17,2% volt.
Az európai földalatti tárolók gázkészletének szintje a február 19-i adatok szerint 31,35%-ra csökkent. Ez 12 százalékponttal alacsonyabb az ötéves átlagnál, számolt be a Gas Infrastructure Europe. A gáz február 21-i ára az Európa benchmark kereskedési platformján ezer köbméterenként 851 dollár.