Károly édesanyját, II. Erzsébet királynőt hosszas betegeskedés után, életének 97., uralkodásának 71. évében, szeptember 8-án érte a halál Balmoralban, a királyi család nyári skóciai rezidenciáján.
Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó III. Károly néven. A jelenleg forgalomban lévő, angliai és walesi kibocsátású 5, 10, 20 és 50 fontos bankók előoldalán II. Erzsébet portréja látható. A néhai uralkodó 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halála után lépett az Egyesült Királyság trónjára, de az arcmását viselő első fontbankjegyek csak 1960-ban kerültek forgalomba. Most rövidebb időbe telik az új uralkodó portréjával ellátott bankjegyek kibocsátása: a brit jegybank keddi tájékoztatása szerint a 74 esztendős király arcmásával nyomtatott pénzek forgalmazása 2024 közepén kezdődik. Andrew Bailey, a Bank of England kormányzója az új bankjegyek bemutatásához fűzött keddi nyilatkozatában kiemelte: III. Károly csak a második olyan brit uralkodó néhai édesanyja után, akinek portréja a fontbankjegyeken látható. A korábbi évtizedekben nem szerepelt az uralkodók képmása a forgalomban lévő fontbankókon. A Skóciában és Észak-Írországban kibocsátott bankjegyek eddig sem II. Erzsébet királynő portréját ábrázolták, de mindegyik változat az Egyesült Királyság egészében törvényes fizetőeszköz. A Bank of England közölte: a királyi ház útmutatásának megfelelően, a környezetvédelmi és pénzügyi hatások minimalizálása végett az új papírpénzek megjelenése után is csak az elhasználódott régi bankók kivonásának ütemében kerülnek forgalomba a III. Károly képmását ábrázoló fontbankjegyek. Így lesz olyan időszak, amikor a néhai és a jelenlegi uralkodó arcmását ábrázoló bankók egyidejűleg lesznek forgalomban. A király portréját viselő érmék közül az 50 pennys már december 8-án forgalomba került. Ez jelenleg az egyetlen, már forgalomban lévő brit fizetőeszköz, amelyen III. Károly arcképe látható. A Bank of England öt évvel ezelőtt elindította a brit készpénzállomány teljes megújítását, és ma már kizárólag az új, polimer alapanyagú bankjegyek kerülnek forgalomba. Ezek élettartama a szakértői vizsgálatok szerint két és félszeresen haladja meg a hagyományos papírbankókét, és az új bankjegyek azt is túlélik, ha valaki véletlenül mosógépben kimossa őket a ruhákkal együtt. A polimer ötfontoson – az uralkodó képmásával ellentétes oldalon – Sir Winston Churchill néhai brit miniszterelnök, a tízesen a ma is világszerte rendkívül népszerű, 1817-ben elhunyt angol írónő, Jane Austen, a 20 fontoson J. M. W. Turner 18-19. századi angol festőművész, az 50-esen a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának megalapozójaként tisztelt Alan Turing portréja látható. Keddi tájékoztatásában a Bank of England felhívta a figyelmet arra is, hogy a korábbi papírbankjegyekkel már nem lehet fizetni, de ezeket új készpénzre lehet cserélni.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Andrew Bailey, a Bank of England kormányzója az új bankjegyek bemutatásához fűzött keddi nyilatkozatában kiemelte: III. Károly csak a második olyan brit uralkodó néhai édesanyja után, akinek portréja a fontbankjegyeken látható.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1671569400
[modified] => 1671567011
)
[title] => Bemutatta a Bank of England a III. Károly király portréját ábrázoló fontbankjegyeket
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=33208&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 33208
[uk] => 33214
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 33210
[image] => Array
(
[id] => 33210
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/f6d2b8a9-e91d235b88d3f5e7816eff3249e15443.png
[original_lng] => 346455
[original_w] => 1088
[original_h] => 585
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/f6d2b8a9-e91d235b88d3f5e7816eff3249e15443-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/f6d2b8a9-e91d235b88d3f5e7816eff3249e15443-300x161.png
[width] => 300
[height] => 161
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/f6d2b8a9-e91d235b88d3f5e7816eff3249e15443-768x413.png
[width] => 768
[height] => 413
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/f6d2b8a9-e91d235b88d3f5e7816eff3249e15443-1024x551.png
[width] => 1024
[height] => 551
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/f6d2b8a9-e91d235b88d3f5e7816eff3249e15443.png
[width] => 1088
[height] => 585
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/f6d2b8a9-e91d235b88d3f5e7816eff3249e15443.png
[width] => 1088
[height] => 585
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/f6d2b8a9-e91d235b88d3f5e7816eff3249e15443.png
[width] => 1088
[height] => 585
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1671559812:5
[_thumbnail_id] => 33210
[_edit_last] => 5
[views_count] => 10439
[_oembed_cd1ab7d44c0371a50586b5eb0f780c3b] =>
The King is giving up his home in Brecon Beacons that he bought. The Llwynywermod, home is a farmhouse near Llandovery, Carmarthenshire. The Royal are also considering —-other properties. Including opening the property to the public. These include Highgrove, Birkhall, Clarence… pic.twitter.com/fi0wrj0UzO
The King is giving up his home in Brecon Beacons that he bought. The Llwynywermod, home is a farmhouse near Llandovery, Carmarthenshire. The Royal are also considering —-other properties. Including opening the property to the public. These include Highgrove, Birkhall, Clarence… pic.twitter.com/fi0wrj0UzO