Három ukrán kikötőből egymillió tonna mezőgazdasági terméket exportáltak a gabonafolyosón keresztül – közölte Volodomir Zelenszkij pénteken Telegram-csatornáján.
Az ukrán elnök azt írta: a gabonaexport-kezdeményezés csaknem egy hónapja működik, és ez idő alatt február 24-e óta három ukrán tengeri kikötőből – Csornomorszkból, Odesszából és Juzsnyijból – már egymillió tonna mezőgazdasági terméket szállítottak külföldre.
Ukrajna gabonaexportja a háború kezdete óta visszaesett, mivel a fekete-tengeri kikötők – a szállítmányok számára létfontosságú útvonal – zárva voltak, ami felhajtotta az élelmiszerárakat világszerte, és hiánytól való félelmet keltett Afrikában és a Közel-Keleten.
A Moszkva és Kijev közötti, az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás értelmében július végén feloldották három fekete-tengeri kikötő zárlatát.
Zelenszkij kiemelte, hogy az export több százezer munkahelyet biztosít az ukrán állampolgárok számára.
Hulusi Akar, a török védelmi minisztérium vezetője pénteken az A-Haber tévécsatornán azt mondta, hogy 36 rakományt szállító hajó hagyta el az ukrán kikötőket, 39 pedig rakodásra indul. Hozzátette, hogy az orosz képviselők jelenleg az ENSZ-szel tárgyalnak az orosz mezőgazdasági termékek és műtrágyák tengeri exportjának lehetőségéről.
A total of 165 ships with 3.7 million tonnes of agricultural products on board have left #Ukraine under a deal brokered by the United Nations and Turkey to unblock Ukrainian sea ports, the Ukrainian infrastructure ministry said https://t.co/rHmDQOwWfJ
Great news! Reconstructing Zahony will increase cargo flow from Ukraine to Hungary and further to EU. Thanks for doing what we agreed at #InnoTrans2022, @vitdavid. https://t.co/WxKm59yOut
Two vessels are sailing through a temporary corridor from Ukraine's Black Sea ports to the Bosphorus.
The bulk carriers ANNA-THERESA (Liberia) and OCEAN COURTESY (Marshala Islands) have left the port of Pivdennyi and are moving along the established corridor. They are carrying… pic.twitter.com/oRtTlbQ3CU