Az európai bankok csatlakoztak a Wall Streethez, és újra engedélyezték az ügyfeleknek az orosz kötvényekkel való kereskedést, miután az amerikai pénzügyminisztérium a múlt hónapban zöld utat adott a befektetőknek pozícióik leépítésére – számol be a hírről a Financial Times.
Az orosz állam- és vállalati kötvények globális piaca júniusban befagyott, miután az amerikai befektetőknek megtiltották, hogy orosz értékpapírokat vásároljanak a másodlagos piacon a Moszkva elleni nyugati szankciók részeként.
Az amerikai Pénzügyminisztérium azonban július 22-én három hónapos ablakot nyitott a bankok számára, hogy segítsen az orosz kötvényeket birtokló befektetőknek pozícióik felszámolásában. Az európai szabályozó hatóságok szintén megkönnyítették a bankok számára, hogy segítsenek az ügyfeleknek csökkenteni kitettségüket.
A UBS, a Barclays és a Deutsche Bank újra lehetővé tette ügyfelei számára, hogy eladják orosz kötvényállományukat, a JPMorgan, a Bank of America, a Jefferies és a Citigroup hasonló lépéseivel összhangban – írja a lap.
Emlékeztet arra is az írás, hogy amikor Moszkva februárban megkezdte ukrajnai invázióját, közel 40 milliárd dollárnyi orosz államadósság állt kinn, amelynek mintegy fele külföldi befektetők kezében volt.
K típusú fellendülést látunk az Egyesült Államokban – írja a Project Syndicate oldalán Nouriel Roubini. Mit jelent ez? Azt, hogy akinek megmaradt a jólfizető munkahelye és a részvénypakettje a tőzsdén, az jól jön ki a koronavírus-válságból. De mi lesz azokkal, akik nem? Sokan tartoznak ide: a rosszul fizetett munkások, a munkanélküliek vagy akiket csak részmunkaidőben alkalmaznak. Ők tele vannak adóssággal, nincsenek tartalékaik, és a perspektíváik is szomorúak – véli a szakértő.
A Wall Street szárnyaló árfolyamaiból ugyanis ők egyáltalán nem profitálnak. Amerika szegényebb felének mindössze a részvények összértékének a 0,7 százaléka jut, közben viszont a legfelső 10 százalék birtokolja a részvény vagyon 87,2 százalékát, a legfelső 1 százalék pedig az 51,8 százalékát. Nem csoda, hogy az USA 50 leggazdagabb emberének vagyona egyenlő a lakosság szegényebbik felének, azaz 165 millió embernek a pénzével.
Hitelválság jöhet
Évtizedeken át ezt a problémát úgy oldották meg, hogy Amerika szegényebb része eladósodott. 2008-ban ez a buborék durrant ki – emlékeztet Nouriel Roubini, aki azt a válságot is előre megjósolta.
Most szerinte hasonló krízis készülődik, többek közt azért, mert a szegényebb rétegek különböző alkalmazásokkal forgatják a pénzüket a tőzsdén. Erről szól a „bitcoin buli” és a „GameStop narratíva” – hangsúlyozza az amerikai közgazdász, aki nemes egyszerűséggel shitcoin-nak (sz** pénznek) nevezi a kriptovalutákat.
Azért veszélyes ez, mert a kisemberek úgy érezhetik: nem munkával kell pénzt keresni, hanem szerencsés tőzsdei műveletekkel. Csakhogy az értéktelen részvények egynapos kereskedésével szerzett pénzek pillanatok alatt elúszhatnak, és adósságba kergethetik a tőzsdéző rétegeket.
Súlyosbítja a helyzetet az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Board pénzpolitikája, amely önti a pénzt a piacra. Egyre többen bírálják ezt, mondván, hogy emiatt előbb vagy utóbb megindul a kamatlábemelés. Ez pedig előrevetíti a nagy tőzsdei korrekció lehetőségét. Szerinte a tőzsdei buborék jelei szemmel láthatóak: olyanok, mint az 1929-es és a 2000-es válság előtt voltak.
Ilyen körülmények között a Fed minden bizonnyal aggódik, hogy a piac azonnal összeomlana, ha megszüntetné a mennyiségi lazítást. Csakhogy így tovább növekszik az eladósodás: a magánvállalkozók éppúgy, mint az állam, új hiteleket vesznek fel, és ez végképp megakadályozza azt, hogy normalizálódjon a helyzet a pénzpiacon. Középtávon pedig érkezhet a stagfláció, amikor csak az árak nőnek, a gazdaság pedig alig – jósolja Nouriel Roubini.
Joe Biden amerikai elnök 1900 milliárdos támogató csomagja elvben nagy segítség lehetne a szegényebb rétegeknek, de Roubini szerint ők annyira úsznak máris az adósságban, hogy a nekik jutó összeg legfeljebb az egyharmadát költik majd el a piacon. A többit a hitelek törlesztésére kell fordítaniuk.
Problémát jelent még, hogy a vírusválságnak sincs még vége, és senki sem tudja, hogy hány kis- és közepes vállalkozás éli túl ezt a nehéz időszakot, ami rengeteg munkahely jövőjét teszi bizonytalanná.
[type] => post
[excerpt] => K típusú fellendülést látunk az Egyesült Államokban – írja a Project Syndicate oldalán Nouriel Roubini. Mit jelent ez? Azt, hogy akinek megmaradt a jólfizető munkahelye és a részvénypakettje a tőzsdén, az jól jön ki a koronavírus-válságból. De mi ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1615474020
[modified] => 1615420429
)
[title] => Nouriel Roubini: Sokaknak fog fájni a koronavírus-válság vége
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=10981&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10981
[uk] => 11005
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 10982
[image] => Array
(
[id] => 10982
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/penz-dollar.jpg
[original_lng] => 189472
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/penz-dollar-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/penz-dollar-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/penz-dollar-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/penz-dollar.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/penz-dollar.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/penz-dollar.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/penz-dollar.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1615533263:3
[_thumbnail_id] => 10982
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 7730
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202611489001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 1717
[2] => 47
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => COVID-19 HU
[2] => Vélemények
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1309
[1] => 1173
[2] => 11938
[3] => 1471
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gazdasági válság
[1] => koronavírus gazdasági hatása
[2] => Nouriel Roubini
[3] => Wall Street
)
)
[2] => Array
(
[id] => 2601
[content] =>
Hétfőtől teljesen elektronikus kereskedésre áll át a New York-i értéktőzsde, a „Wall Street” az ott dolgozók egészségének védelmében a tőzsdeüzemeltető NYSE szerda esti közleménye szerint – adta hírül az MTI.
„Piacaink fel vannak készítve a teljesen elektronikus
kereskedésre” – közölte Stacey Cunningham, a NYSE elnöke. A nyílt kikiáltásos,
„parkettes” kereskedés újraindításának várható idejéről nem adott
tájékoztatást. „Amellett, hogy elővigyázatossági okokból bezárjuk a parkettet,
szilárd meggyőződésünk, hogy a befektetők számára fenn kell tartanunk piacaink
elérhetőségét” – mondta.
Az elektronikus kereskedés a Wall Street megszokott nyitva tartási idejében
üzemel majd.
Amerikai médiajelentések szerint eddig már két koronavírus-fertőzöttet
azonosítottak a Wall Street dolgozói között.