Minden korábbi eladási rekordot megdöntött a Xiaomi legújabb elektromos SUV-ja, a YU7, amelyből mindössze három perc alatt több mint 200 ezer példány talált gazdára Kínában – írja a CarNewsChina.
Azok az ügyfelek, akik elég gyorsak ahhoz, hogy befizessék a 20 000 jüan (kb. 99 600 hrivnya) előleget, azonnal rögzíthetik a rendelésüket, és az autójukat hamarosan leszállítják, mivel a Xiaomi szerint van egy kis számú „kvázi kész autó”, amely már majdnem kész a szállításra.
Az eladások az első órában is tovább száguldottak: 289 ezer darabot adtak el, ami meghaladja a márka első modellje, az SU7 szedán teljes éves gyártását. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a YU7 induló ára 35 300 dollár, mindössze 1400 dollárral olcsóbb, mint a Tesla Model Y. Vagyis a Xiaomi nem olcsósággal, hanem dizájnnal, technológiával és teljesítménnyel győzte meg a vásárlókat.
Összehasonlításképpen a Volvo Cars 2024-ben például rekordévet zárt, 763 389 gépjárművet adtak el. A Xiaomi YU7 ilyen ütemben ezt kevesebb mint három óra alatt megdöntheti.
A YU7 hatótávja akár 835 kilométer, elérhető hátsó- és összkerékhajtású változatban, 320 és 691 lóerő közötti teljesítménnyel. A Xiaomi vezérigazgatója korábban azt jósolta, hogy az új SUV háromszor keresettebb lesz, mint az SU7 – a mostani számok alapján ez nem túlzás, hanem már most teljesülő jóslat.
Kevesebb okostelefont adott el, és csökkentek a Xiaomi bevételei, miközben az indiai piacon az adóhatóság vizsgálatával néz szembe.
Az okosórákról, mobiltelefonokról és egyéb elektronikus eszközökről ismert Xiaominál jelentősen csökkentek a második negyedéves bevételek – írja a Reuters. Az eladások éves szinten 20 százalékkal zsugorodtak 70,17 milliárd jüanra (10,31 milliárd dollár), ami elmaradt az előzetes várakozásoktól.
Ez nagyobb esés az előző negyedévhez képest, amikor a vállalat a tőzsdére lépés óta először könyvelhetett el bevételcsökkenést. A nettó nyereség 67 százalékkal, 2,08 milliárd jüanra redukálódott, ami jóval elmaradt az elemzői becslésektől. A Xiaomi okostelefon-eladásai, amelyek a vállalat teljes bevételének több mint felét adják, 29 százalékkal csökkentek.
Ennek hátterében az áll, hogy a kínai lakossági fogyasztás nehezen tudott talpra állni Sanghajban és más városokban a járványvédelmi zárások után.
Portálunk is beszámolt arról, hogy ennek következtében a Counterpoint Research kutatása szerint a kínai okostelefon-eladások az április és június közötti időszakban 14,2 százalékkal maradtak el az előző évi bázisidőszaktól, és ezzel évtizedes mélypontra jutottak.
Indiában, a Xiaomi legerősebb Kínán kívüli piacán a vállalat ellen kormányzati vizsgálatot indítottak, mert állítólag kijátszotta az adóhatóságokat. A vádak szerint a Xiaomi jogdíjfizetés ürügyén illegálisan utalt külföldre pénzeszközöket, és emiatt áprilisban az indiai adóhatóságok 725 millió dollárnyi vagyont foglaltak le a vállalatnál. A cég tagadta, hogy bármi rosszat tett volna.
A kínai vállalatok nehezen tudnak üzletet kötni Indiában 2020 óta, amikor a két ország határőrei és katonái kövekkel, botokkal estek egymásnak himalájai határvidéknél.
Az incidens után India biztonsági aggályokra hivatkozva több mint 300 kínai alkalmazást tiltott be, köztük olyan népszerű alkalmazásokat, mint a TikTok. Újdelhi szigorította az Indiában beruházó kínai vállalatokra vonatkozó normákat is.
A Xiaomi indiai irodáiban és gyártóegységeinél tavaly decemberben razziát tartottak egy állítólagos jövedelemadó-csalás miatt. Januárban pedig egy másik ügyben az indiai adóhivatal 84,5 millió dollár megfizetésére szólította fel a Xiaomit, mert állítólag elkerült néhány importadót.
Az indiai hatóságok a mai napon közölték, hogy 725 millió dollárt foglaltak le a kínai Xiaomi helyi bankszámláiról – írta meg a Reuters.
A hatóságok az okostelefon-gyártó átvizsgálásakor jogdíjfizetésnek álcázott illegális átutalásokat fedezett fel.
Az indiai gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó ügynökség a kínai vállalat üzleti gyakorlatát vizsgálta, mivel felmerült a gyanúja, hogy megsértették a helyi devizatörvényeket. A vizsgálatok során az ügynökség feltárta, hogy a Xiaomi Technology India 55,5 milliárd rúpiának megfelelő devizát utalt át három külföldi jogalanynak. Ezek közül az egyik a Xiaomi csoport egyik szervezete.
Az összegeket a jogdíj címén utalták át a kínai anyavállalat utasítására – olvasható a hatóság igazgatóságának közleményében. A Xiaomi nem reagált a Reuters megkeresésére, de egy korábbi nyilatkozatuk szerint
Együttműködnek a hatóságokkal a folyamatban lévő vizsgálatok során.
Indiában egyre határozottabb lépéseket tesznek a kínai gyártóval szemben. Múlt év decemberében egy állítólagos jövedelemadó-csalás miatt razziáztak a cég indiai irodájában. Április 12-én a vállalat korábbi helyi vezetőjét, Manu Kumar Dzsaint beidézték kihallgatásra egy másik vizsgálat részeként. Egy az ügyet jól ismerő, a neve elhallgatását kérő forrás a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy április elején a Xiaomi jelenlegi globális alelnökét is beidézték a dubai nyomozók (Dubaiban van a kínai vállalat székhelye).
A jelenlegi nyomozás részeként az indiai Végrehajtási Igazgatóság a külföldi finanszírozás, a részesedési és finanszírozási minták, a pénzügyi kimutatások és a céget irányító kulcsfontosságú vezetők adatait is kérte a társaságtól.
A kínai Xiaomi technológiai konszern a második negyedévben olyannyira megnövelte forgalmát, hogy majdnem megduplázta a nyereségét.
A kínai Xiaomi Corp elektronikai és fejlett technológiai konszern értékesítési árbevételének az egy évvel korábbihoz képest 64 százalékos növekedését jelentette a második negyedévről, miközben növelte piaci részesedését az okostelefonok világpiacán és számos IoT (dolgok internete) termékkategóriára terjesztette ki üzleti portfólióját.
A második negyedévben a Xiaomi 87,8 milliárd jüan értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 52,54 milliárd jüan után. Piaci elemzők 84,53 milliárd jüan bevételt vártak. A konszern nyeresége az előző évihez képest 87,4 százalékkal 6,32 milliárd jüanra emelkedett az idei második negyedévben.
Az okostelefonok világpiacán a Xiaomi által elért forgalomnövekedés jórészt az amerikai szankciók által sújtott Huawei piaci részesedése kárára következett be, csakúgy, mint a két másik nagy kínai okostelefon gyártó márka, az Oppo és a Vivo esetében.
A Xiaomi 52,8 millió okostelefont értékesített a június végén lezárt második negyedévben és ezzel a Canalys piackutató vállalat kimutatása szerint a második legnagyobb piaci szereplőként zárkózott fel a Samsung mögé, megelőzve az Apple-t.