Nincs garancia arra, hogy a baleset nem ismétlődik meg
Húsz évvel ezelőtt ezekben a napokban, 2000. január 30. és február 12. között vonult le a Szamoson és a Tiszán a Nagybánya melletti nagybozintai tározóból kiszabadult százezer köbméternyi cianid- és nehézfém-szennyeződés, végigpusztítva a Zazar, a Lápos, a Szamos és a Tisza élővilágát. Fokozatosan hígult, hatása ennek ellenére érzékelhető volt Belgrádnál a Dunában, sőt lejjebb, Bulgáriában, de még a fekete-tengeri torkolatban is. Az ok a mentegetőzők szerint az ötnapos heves esőzés volt, amelynek következtében megcsúszott a tározó oldalfala. Azaz a környezeti katasztrófát nem emberi felelőtlenség, hozzá nem értés, nem a technológia okozta, hanem a természet maga. Csakhogy azt a tározót megépítette valaki, üzemeltették hosszú időn át állami, majd vegyesvállalatok.
Cserzett arcú halászok, gátőrök hányták vasvillával a tengernyi haltetemet a dögkonténerekbe, közben potyogtak a könnyeik. Ki a munkáját veszítette el, ki illúzióját a természet szépségéről, ember és természet békés együttéléséről. A folyók újjáéledtek, a tiszavirág násztáncát járja június közepén a Tisza hullámai fölött, nyugodtak mégsem lehetünk!
A kárpátaljai, Beregszász melletti Nagymuzsalynaksem hozott szerencsét az aranybányája.
A falu fölé magasodó hegyen az 1200-as években a környékre telepített szászok már bányásztak. A lelőhely eddig feltárt érctartalékai 55 tonna aranyat tesznek ki, valamint cinket és ólmot tartalmaznak, amelyek értéke közel 3,8 milliárd USA-dollár. Ukrajna vezetői egyre gyakrabban büszkélkednek azzal, hogy a kárpátaljai lelőhelyek aranya olyan jelentős, hogy hamarosan Európa elitjébe emeli országukat aranykitermelési mutatói alapján.
A hegyen több mint egy évtizede elhagyottan állt a bánya, mert a kitermelést, feldolgozást végző Zakarpat Polimetál állami vállalat becsődölt, elvonult, hátrahagyva 168 ezer köbméter meddőhányót. 2019 novemberének legelején került nyilvánosságra, hogy a bánya területén terpeszkedő meddőhányók feldolgozásának, majd a kitermelés folytatásának jogát elnyerő amerikai hátterű, Cipruson bejegyzett Avellana Gold alapította ukrajnai vállalat, a Karpatszka Rudna Kompanija kész a termelés újraindítására. A cég 2032-ig szóló engedélyére hivatkozva szélsebesen birtokba vette a bánya területét, felépítette technológiai épületét a berendezésekkel, kialakított két ülepítőtározót. Próbaüzemet követően mégsem kezdett hozzá a termeléshez, a halottaiból feltámadó Zakarpat Polimetállal folyó jogi háborúskodás tartja vissza. Egyelőre…
Pedig az Avellana Gold tervei távolba mutatnak: húsz-negyven éves tervről tájékoztatnak szórólapjaik. Első lépés a meddőhányók feldolgozása, aztán következik a még fel nem tárt készletekhez való hozzáférés felszíni vagy mélyműveléssel. Nagymuzsaly után a beregszászi és a kovászói aranylelőhelyek következnének.
Arszen Iljin, a társaság igazgatója a Magyar Nemzet kérésére hangsúlyozza: kizárólag a legújabb, környezetkímélő, leghatékonyabb, ökológiailag legbiztonságosabb megoldásokat alkalmazzák, semmilyen vegyi anyagot nem használnak, technológiájuk nem veszélyezteti a nagymuzsalyi embereket, ellenkezőleg, a javukat szolgálja. Első lépésben a meddőhányókban felhalmozott kőzet újrafeldolgozását végzik el, kivonva a rejtőzködő ásványokat. A kőzetet homokszemcsényire őrlik, amely rázóasztalra, illetve centrifugába kerül. A rázóasztalról a nehézfémásványokat tartalmazó szemcsék súlyuknál fogva hamarabb lehullanak, illetve a centrifuga dobjának résein keresztül távoznak. A kinyert ásványok zárt konténerekben utaznak feldolgozásuk helyszínére, Dnyipróba (orosz nevén Dnyepropetrovszkba).
A bányaterületen elmondása szerint nem marad más, csak homok, amely semmiféle ártalmas anyagot nem tartalmaz, építkezésekhez kiválóan alkalmazható. A kérdésre, hogy a későbbiekben sem nyúlnak-e majd cianidos technológiához, határozott nemmel válaszol.
Hegyről sártenger
Miből mennyi? A feldolgozás során egytonnányi anyagból körülbelül öt kilogrammnyi a számukra értékes, elszállítandó, a többi marad. Azaz maradnak a meddőhányók, csak nem kő-, hanem homokszem méretű tartalommal. Arszen Iljin tökéletesen biztonságosnak ítéli meg az ülepítőtározókat, azokat szerinte szakszerűen alakították ki, feneküket és oldalfalaikat vízzáró fóliával bélelték, veszélyt nem jelenthetnek.
Igaz, a technológia rengeteg vizet igényel: egy köbméternyi kőzet feldolgozása négy köbmétert, de nem gond, mert az ülepítőmedencék vizét folyamatosan visszaszivattyúzzák, ismét felhasználják. Úgy kalkulálnak, hogy legfeljebb 15-20 százaléknyi víz pótlására lehet szükség, amelyet saját kútjukból pótolnak. A „saját” kutat még a szovjet időkben a bányászat lehetőségét vizsgáló geológuscsapat részére fúrták lenn, a Nagymuzsaly melletti mezőn. A faluban nincs vezetékes vízellátás, a lakosok közkifolyókból nyerik vizüket, valamint az udvarukon fúratott kutakból házi vízellátó berendezés segítségével. Ha a környék mélyben húzódó vízbázisa a bánya kútjának folyamatos szivattyúzása miatt változik, a felszín alatti vizek szintje süllyed, a település fúrt kútjai ennek előbb-utóbb kárát látják, elveszítik utánpótlásukat.
Ficaj László polgármester rendíthetetlenül hisz az aranybánya és a falu közös boldogulásában. Véleménye szerint a bánya újraindítása nemcsak Nagymuzsalynak hoz gazdasági fellendülést, hanem a Beregszászi járás, sőt Kárpátalja megye egészének. Meggyőzte őt a cég vezetőinek segítőkészsége. A vállalat leaszfaltozta a település egyik utcáját, s időről időre újabb utcák következhetnek, sorra kerülhet a vízvezeték- és a szennyvízhálózat kiépítése a bányavállalkozó közreműködésével.
A falubeliek jó része másként látja. Szerintük az ígéretek és a létrejövő munkahelyek elenyészően kevés hasznot, annál több veszélyt hordoznak. Nagymuzsaly jövője a szőlő- és gyümölcstermesztés, az ott élők hozzáértése, szorgalma, amely korábban már meghozta eredményét. Az 1950-es években a falu felvirágzott, a domboldalakon finomabbnál finomabb csemege- és borszőlőt, barackot termesztettek, szárítókat, gyümölcs-aszalókat építettek. Aztán Beregszász üzemei elszívták a munkaerőt.
A rendszerváltozást követően megint fellendült a gyümölcstermesztés, a szőlészet, a borászat. Családi vállalkozások szerezték vissza a nagymuzsalyi bor hírnevét. A település jövedelmének legnagyobb részét a kajszibarack, a cseresznye és a földieper adja. Tartanak a természeti katasztrófától, a bánya felől szállongó, gyümölcsfáik leveleire tapadó portól. Emlékeznek a 2009. júniusi felhőszakadásra, amikor a hegyről sártenger zúdult a falura, és azt kérdezik: mi lesz, ha a bánya ülepítőtározói hasonló esőben túlcsordulnak?
Nagymuzsaly hat kilométerre fekszik a Tiszától, hétre a magyar határtól. Üzemzavar, rendkívüli esőzés határon átgyűrűző hatást hordoz, ez vitathatatlan. A környezet védelméért felelős Agrárminisztérium 2019-ben több levélben fordult ukrajnai partneréhez az Espoo-i Egyezményre hivatkozva, amely nemzetközi jogi lehetőséget biztosít Magyarország mint potenciális hatásviselő fél számára, hogy a hatásvizsgálati eljárásba bekapcsolódjon. A környezeti hatástanulmányt Ukrajnának rendelkezésre kell bocsátania Magyarország nyilvánossága és szakértői, szakhatóságai számára is. Normális menetben az érintett ukrán és magyar szakértők és hatóságok véleményt cserélnek. Az ukrán engedélyező hatóság a környezetvédelmi engedélyezési eljárást lezáró döntését csak a nemzetközi folyamat befejezését követően, az információkat mérlegelve hozhatja meg. Az eljárás vétójogot ugyan nem biztosít, de az ukrán hatóságnak figyelembe kell vennie a hatásviselő fél véleményét. Válasz nem érkezett. Nehezen érthető, hogyan kaphatott engedély a Karpatszka Rudna Kompanija.
Amíg Nagybányán, Verespatakon, Kárpátalján gazdaságos kinyerésre érdemes színesérc marad, a befektetők fenik rá a fogukat. Románia, Ukrajna aktuális kormányán múlik, milyen nyomásnak enged, hiszen a bányajáradék, az adókból befolyó nyereség nagyon is jól jön az államoknak.
