Elképesztő növekedést produkált az ukrajnai háború kirobbanása óta Michal Strnad cseh milliárdos cége a Czechoslovak Group AS, olyan európai óriások nyomába eredve, mint a Magyarországon is gyártó német Rheinmetall, illusztrálva hogy a felpörgő európai fegyverkezése hajsza milyen hadiipari sikersztorikat produkál, és előreláthatóan fog még.
A Rheinmetall részvénye például az elmúlt hat hónapban valamivel Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme előttről indulva 160 százalékkal növelte az értékét, csütörtökön is több mint 3,5 százalékot emelkedett – a világ többi részére szerdán zúdult amerikai vámtarifaözön ezen a területen nem változtatott a dolgok folyásán.
A Czechoslovak Group (CSG) sikerére nehezebb lenne pénzzel fogadni, hiszen a Rheinmetalltól eltérően nem tőzsdén jegyzett, hanem magáncégről van szó. Az elnök-tulajdonos Strnad Csehország leggazdagabb emberei közé emelkedett, a Bloomberg Milliárdosok Indexe listáján 6,3 milliárd dolláros vagyonnal szerepel.
Hadiipar cseh verzióban: Strnad benyomult már Amerikába is, védve az európai demokráciát
A CSG-t még az 1990-es években Strnad apja alapította – emlékeztet csütörtöki cikkében a Bloomberg –, kezdetben fémhulladékkal kereskedett, amibe belefértek a kiselejtezett szovjet korszakbeli tankok is.
Európa leggyorsabban növekvő jelentős védelmi cége – ma ezzel a főcímmel találkozik először, aki rákattint a vállalat honlapjára, amely arról is tájékoztat, hogy globális vállalatról van szó több mint száz leányvállalattal, s ezen mottóval: „A növekedésünk több mint a számok, annak a biztosításáról szól, hogy az európai demokráciák rendelkezzenek az eszközökkel megvédeni a szabadságot egy egyre instabilabb világban.”
A jó küldetés mellé egy törekvő vállalat esetében azért nem árt, ha jó számok is társulnak. Ami a CSG-t illeti, a demokrácia védelmének megalapozása gyümölcsöző munkaterületnek bizonyult Stradék számára. Az ukrajnai háború kitörése óta eltelt években a vállalat bevétele a Bloomberg összesítése szerint 614 százalékkal növekedett, 2024-ben mintegy 4 milliárd dollárra, miközben a nettó bevétel rekord 526,1 millió dollárt ért el.
A csoport számaiban még csak egy hónapnyi szerepel az amerikai Kinetic Group hozzájárulásaként, amelyet tavaly vásároltak meg 2,2 milliárd dollárért. Ez a cég olyan kiskaliberű lőszereket gyárt, mint a Remington és a Federal, és általa új piaci szegmensbe hatolt be a főleg tüzérségi lőszerek és harci járművek gyártásával foglalkozó cseh vállalat, mert az új leány vásárlói főleg vadászok és sportlövészek.
De az új csoporttaggal mást is kezdenének.
Nem csinálunk titkot belőle, hogy erősíteni kívánjuk a The Kinetic Grup pozícióját, mint a NATO és szövetségesei fegyveres erőinek beszállítója. A célom a CSG-t a két legjelentősebb védelmi vállalat egyikévé tenni Európában – közölte Strnad a vállalati honlapon csütörtökön közzétett jelentésben.
A hadiipar aranykora: hatalmas növekedést vetítenek előre a Rheinmetall megrendelései
Ki lenne a kettőből a másik, nem szerepel a hírügynökség jelentésében, mindenesetre cikkük a Rheinmetallal példálózik, amelynek a piaci értéke öt év alatt meghússzorozódott. (Lábjegyzet: az ősszel a Rheinmetall hazájában is megvetette a lábát a CSG: cellulóz-nitrát gyárat vettek – másik neve, a lőgyapot talán többet árul el.)
Miután Donald Trump leszögezte, Amerika túl sok áldozatot vállalat Európa biztonságáért, az ebből értő európai uniós országok sorban jelentik be a nagyobbnál-nagyobb fegyverbeszerzési terveket. Haderőt építeni oly hanyagság után, amit Európa évtizedekig tanúsított nyilván nem egy-két év, de a védelmi ipari cégek megrendelései máris elképesztő méreteket öltöttek az EU-ban, a lapok orosz támadás fenyegetésével riogatnak, az Európai Bizottság pedig a napokban még túlélőkészletet beszerzését is javasolta a lakosságnak.
Ha túlélőkészletünk kell, hogy legyen, akkor az államnak meg érthetően fegyverekkel kell rendelkeznie. A Rheinmetall 2024-es jelentésének számai sokat sejtetőek a saját, vagy akár a versenytársul szegődött cseh CSG jövőjét illetően:
A megrendelések sokszorosan meghaladják a jelenlegi árbevételt, pedig már abban is nagy növekedés volt.
A munkahátralék értéke rekord 55 milliárd euro, ami 44 százalékos növekedés 2023-hoz képest.
A Rheinmetall csoport bevétele 36 százalékkal 9,75 milliárd euróra nőtt (azaz a CSG-nek azért még van mit behoznia), a védelmi ipari bizniszben 50 százalékos a bővülés.
Árad a nyereség, a tulajdonosoknak pedig a haszon: a működési árrés 15,2 százalékra nőtt, a védelmi szektorban 19 százalékra, és részvényenként 8,1 euró osztalékot fizetnek, az előző évi 5,7 euró után.
Idén további 25-30 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak.
A brit BAE Systems vállalat 25 millió font értékű tüzérségi eszközöket gyártóüzemet nyit Sheffieldben, hogy támogassa az ukrán haderőket az Oroszország elleni harcban.
Az üzem jövőre kezdi meg az M777 tarackok gyártását, és ezzel 50 munkahelyet teremt. A határozat visszavonja a brit tüzérségi termelés korábbi csökkentését, mivel az ukrajnai háború új keresletet generált a fegyver iránt.
Az M777 tarackok megbízhatóságuk és mobilitásuk miatt népszerűek az ukrán honvédek körében.
Számos tarack, amelyet az USA-ból, Kanadából és Ausztráliából szállítottak Ukrajnába, korszerűsítésre vagy javításra szorul. Ez több millió dolláros szerződésekhez vezetett a BAE-vel pótalkatrészek gyártására és javítására. Ezenkívül a Pentagon 50 millió dollárt különített el a tüzérség titán alváza gyártásának újrakezdésére.
John Borton, a BAE fegyverrendszerek brit részlegének igazgatója az ukrajnai intenzív fegyverhasználatot ismertetve elmondta: „Mindennek megvan a műszaki élettartama, és az általunk tapasztalt használat intenzitása miatt közeledünk egy olyan határhoz, amelyet korábban nem láttunk”.
Ismertető: A BAE Systems egy brit védelmi vállalat, amely Európa legnagyobb katonai vállalkozója. Lőszert és tüzérségi rendszereket gyárt, többek között az Ukrajnába induló szállítmányokba.
A német Rheinmetall védelmi konszern hamarosan befejezi a második üzemét Ukrajnában, az első gyárat csak nemrég nyitotta meg – jelentette be hétfőn Mark Rutte NATO-főtitkár az Olaf Scholz német kancellárral tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Rutte megjegyezte, hogy a német védelmi ipar kulcsfontosságú Európa biztonsága és Ukrajna védelme szempontjából. Bajorországban az amerikai és európai vállalatok a NATO-val közösen 1000 légvédelmi rakétát gyártanak a Patriot légvédelmi rendszer számára egy új üzemben – tette hozzá.
„A német Rheinmetall fegyvergyártó cég most nyitotta meg első üzemét Ukrajnában, és hamarosan megépül a második is. 2022 óta a Rheinmetall jelentősen növelte a lőszergyártást” – emlékeztetett a főtitkár. Szerinte a NATO-országoknak növelniük kellene a termelés ütemét, hogy egymilliárd állampolgár biztonságáról gondoskodjanak. „Ezért erősítjük a támogatásunkat Ukrajnának, és már együttműködünk az Európai Unióval és más hasonló gondolkodású partnerekkel szerte a világon” – mondta el Mark Rutte.
Október végén Armin Papperger, a Rheinmetall igazgatója, elmondta, hogy cége megnyitotta az első gyárat Ukrajnában. Összesen négyet építenek. Mint világossá tette, az egyik ilyen üzemben lőszert fognak gyártani.
A Rheinmetall védelmi konszern első üzeme már működik Ukrajnában, a második már folyamatban van. A cég lőporgyár és lőszergyár építése felé halad.
A Rheinmetall igazgatója, Armin Papperger ezt egy exkluzív interjúban mondta el Okszana Tkacsenkonak, a TSZN tudósítójának.
Papperger az ukrán védelmi komplexummal való együttműködésről beszélt.
„Sok jó tervünk van. Az első üzem már működik. Az ukrán védelmi ipar a partnerünk. Jelenleg van egy termelő és egy szolgáltató vállalkozásunk. Az év végére már meglesz az első ultramodern Lynx gyalogsági harcjármű Ukrajnában. Jelenleg gyalogsági harcjárműveket, de fő harckocsikat is kiszolgálunk. Szóval ez egy nagyon produktív közös vállalkozás” – mondta a Rheinmetall igazgatója.
Hozzátette, hogy a társaság 51 százalékos részesedéssel rendelkezik ebben a vállalkozásban.
Papperger megjegyezte, hogy a Rheinmetall egy lőporgyár, egy lőszergyártó üzem építése felé halad Ukrajnában.
„A harmadik pont a légvédelmi rendszerek gyártásának létrehozása, hogy Önök megvédhessék magukat” – közölte.
A Rheinmetall igazgatója elmondta, hogy nagyon elégedett ezen ukrajnai gyárak védelmével.
„Erős képzési programunk van az emberek számára, hogy megtanítsuk nekik, mit kell ott csinálni. Örülök, hogy bizonyos kérdésekben nagyon gyorsan előre tudunk lépni. Természetesen német részről, ukrán oldalról néha felvetődik a bürokrácia kérdése, de végül minden jól működik” – mondta Papperger.
Tájékoztatott továbbá a négy gyár felépítésének állapotáról, amelyek létrehozását Ukrajna idén megrendelte a Rheinmetalltól: „Haladnak a dolgok. Az első már készen áll. A második már úton van. És most ragaszkodom ahhoz, hogy mindezt felgyorsítsuk, mert nincs időnk, nem szabad veszítenünk.”
A védelmi konszern igazgatója bővebben kifejtette, milyenek lesznek ezeknek a gyáraknak a kapacitásai.
„A képességek nagyon jók lesznek. Az 1. számú gyártósor a tankokra irányul majd. A lőpor- és lőszergyártási képességek célja a NATO-szabványoknak megfelelő gyártás duplája vagy akár háromszorosa, amivel Önök jelenleg nem rendelkeznek. A gyártósoruk még mindig a régi szovjet szabványokat tartalmazza. Ezek kiemelkedő technológiák lesznek a jövőben. Itt tüzérséget és tankokhoz való lőszert is gyártanak majd. Nem tudok többet mondani” – tette hozzá.
Genel Müdürümüz ve SAHA İstanbul Yönetim Kurulu Başkanı Sayın @Haluk Bayraktar’ın katılımıyla Ukrayna ile iş birliği imza töreni gerçekleştirdik. 🇺🇦🇹🇷
We held a signing ceremony for cooperation with Ukraine, attended by our General Manager Mr. @Haluk Bayraktar, who serves as… pic.twitter.com/LHib2AncYz
Húsz új projekt fut egyetlen pennsylvaniai üzemben.
Próbálja kielégíteni a növekvő igényeket az a pennsylvaniai gyár, ahol többek között Ukrajna számára is létfontosságú lőszert készítenek. Eddig 50 százalékkal sikerült növelni a termelést, és újabb kapacitásokat is beindítanak hamarosan.
Ukrajnának nagy szüksége van 155 milliméteres lövegekre
A scrantoni lőszergyár modernizálása 400 millió dollárba került, és kormányzati tisztségviselők számoltak be róla az AP amerikai hírügynökségnek. (Egy dollár 352,6 forint.) Az üzemben 907 kilogrammos acélrudakat vágnak és kovácsolnak 155 milliméteres lövedékekké, amelyeket aztán Iowába szállítanak, ahol robbanóanyaggal töltik meg és gyújtózsinórral látják el. A lövegek nagy része aztán az ukrajnai frontokra kerül, ahol nagyon nagy szükség van rájuk.
Ontják az üzemek a lövegeket
A hírügynökség tudósítása szerint a scrantoni, valamint két közeli másik üzem a korábbi havi 24 ezerről 36 ezerre növelte a termelést. Újabb három gyártósor van fejlesztés alatt, amelyek lehetővé teszik, hogy a scrantoni létesítmény a jövőben még több kritikus fontosságú lőszert állítson elő.
Richard Hansen, az amerikai hadsereget képviseli a gyárban. Elmondta, hogy egyelőre szinte kizárólag a 155 milliméteres lövegekre koncentrálnak, mindent megtesznek, hogy teljesítsék a Pentagon által kitűzött célt.
Az amerikai védelmi tárca hivatalosa adatok szerint több mint hárommillió 155 milliméteres löveget küldött Ukrajnába az orosz invázió kezdete óta, és ezek a Fehér Ház által a hónap elején bejelentett újabb 125 millió dolláros fegyvercsomagban is szerepelnek.
Vasúti műhelyből lőszergyár
A scrantoni üzemet a 20. század elején eredetileg mozdonyok javítására hozták létre, de a hadsereg megvette és átalakította nagy kaliberű tüzérségi lőszerek gyártására alkalmas üzemmé a koreai háború idején.
Jelenleg az amerikai kormány a tulajdonosa, és a General Dynamics működteti.
Most az üzem történetének egyik legnagyobb korszerűsítésének a felénél tartanak, körülbelül húsz projekt van folyamatban. A bejáráson bemutattak például az újságíróknak az egyik új gyártósoron egy olyan új gépet, amelyik három réginek a munkáját végzi majd el, így maximalizálni lehet a 46 ezer négyzetméteres alapterületű gyár helykihasználását.
Kézzel ellenőrzik a minőséget
Az üzem mintegy 300 embert foglalkoztat, akik közül többen már évtizedek óta ott dolgoznak, működtetik azokat a berendezéseket, amelyek az acélt vágják, 1093 Celsius-fokra melegítik, valamint kovácsolják, megmunkálják, mossák és festik a kész héjakat. Minden egyes lépésnél kézzel ellenőrzik, hogy minden töltény megfeleljen az előírásoknak.
„Azt akarjuk, hogy a lövedék oda menjen, ahová irányítjuk – mondta Hansen. – Azt akarjuk, hogy olyan messzire menjen, amennyire csak szükségünk van rá, hogy elvégezze a feladatát. Életek függenek attól, hogy ez a lövedék pontosan azt teszi-e, amit mi akarunk, hogy tegyen a terepen” – tette hozzá.
Az Európai Unió is felpörgette a lőszergyártást Kijev számára, bár nem tudta teljesíteni az eredeti tervet, hogy márciusig biztosítson egymillió darabot. A tervek szerint azonban az év végéig túl is teljesítik a tervet – igaz, nem nagyon, csak 1,1 millió darabbal.
Brave energy workers in Ukraine risk their lives to protect vital infrastructure from Putin's attacks.
USAID is helping Ukraine protect substations like this one in Western Ukraine, providing 10K tons of rebar and 200 miles of steel mesh to secure facilities across the country. pic.twitter.com/UxTGN8TNHr
Ukrajnában megnyitották a páncélozott járművek első javító- és gyártóműhelye az Ukroboronprom hadiipari cég és a Rheinmetall globális német fegyvergyártó óriás közös vállalata keretein belül – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán Stratégiai Iparágak Minisztériumának weboldalára hivatkozva.
A jelentés szerint az új telephely fő feladata a német katonai felszerelések javítása és gyártása. Ez felgyorsítja a harcjárművek helyreállítását és a frontvonalba való visszatérését, később pedig lehetővé teszi az ukrán biztonsági és védelmi erői számára új felszerelések gyártását.
Dmitro Klimenkov ukrán védelmi miniszterhelyettese elmondta, hogy az első közös szolgálati központ megnyitása rendkívül fontos Ukrajna védelmi potenciáljának a megerősítése szempontjából. „Ez lehetővé teszi számunkra, hogy közvetlenül Ukrajna területén biztosítsuk a német felszerelések gyors javítását és karbantartását, ami jelentősen növeli fegyveres erőink hatékonyságát. Hálásak vagyunk német partnereink bizalmáért és támogatásáért, amely lehetővé teszi számunkra, hogy haladjunk a győzelem felé, és integrálódjunk a kollektív biztonság európai rendszerébe” – mondta.
A közös gyártóhelyen ukrán szakemberek dolgoznak, a műszaki felügyeletet pedig a német partner képviselői végzik majd. Herman Szmetanyin, az Ukroboronprom vezérigazgatója megjegyezte, hogy a projekt, amelyet a Rheinmetallal folytatott nagy együttműködési program részeként valósítottak meg, „új lehetőségeket teremt védőink számára, akik a javítás és karbantartás után a lehető leggyorsabban megkapják a harci felszerelést”. „Fontos, hogy ez Ukrajnában történik: a külföldi partnerek bíznak bennünk, a professzionalizmusunkban és a hazai védelmi iparban rejlő magas potenciálban. Hálás vagyok a német konszern vezetésének azért a gyümölcsöző együttműködésért, amely lehetővé tette a felszerelést, és rövid időn belül közös gyártóüzemet nyitunk” – mondta.
Armin Papperger, a Rheinmetall AG vezérigazgatója megjegyezte, hogy a konszern számára rendkívül fontos, hogy hatékony és megbízható támogatást nyújtson Ukrajnának. „Az alkatrészellátással kapcsolatban kiemelten kezeljük a maximális rendelkezésre állást és a gyors utánpótlást. E cél elérése érdekében a meglévő csatornákat használjuk, saját magunk és partnerekkel dolgozzuk fel az anyagokat. Újjáépítjük az eredeti ellátási láncokat és a termelést Ukrajnában, integráljuk a helyi termékeket is” – mutatott rá.
On the sidelines of the #NATOSummit we opened the first foreign office of @ukroboronprom - in Washington, USA. Its main task is to promote joint US-Ukrainian defense projects and enhance our integration into NATO's defense industrial base. pic.twitter.com/3fGoPJrwH6
A német Rheinmetall fegyvergyártó konszern légvédelmi rendszerek közös gyártását kezdi meg Ukrajnában – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál Armin Pappergernek, a Rheinmetall vezérigazgatójának a nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Papperger a konszern éves közgyűlésén bejelentette, hogy újabb vegyesvállalat létrehozását tervezi Ukrajnában a légvédelem területén. Azt is bejelentette, hogy a korábban megígért 40 darab Marder 1A3 páncélozott szállítójárművet e hónaptól szeptemberig leszállítják Ukrajnának.
A vezérigazgató megjegyezte, hogy valószínűleg még legalább egy-két évnek kell eltelnie, amíg a gyártás megkezdődik. Ugyanakkor további részletekről nem számolt be.
2024 márciusában vált ismeretessé, hogy a német Rheinmetall hadiipari konszern Ukrajnában legalább négy gyár építését tervezi, amelyek fegyvereket gyártanak majd. Ugyanakkor, amint azt az ukrán védelmi minisztérium megjegyezte, az egyik gyártóüzemet már elindították. Ez számos katonai felszerelést gyárt a partnerországok területén, de ukrán alkatrészekből.
Genel Müdürümüz ve SAHA İstanbul Yönetim Kurulu Başkanı Sayın @Haluk Bayraktar’ın katılımıyla Ukrayna ile iş birliği imza töreni gerçekleştirdik. 🇺🇦🇹🇷
We held a signing ceremony for cooperation with Ukraine, attended by our General Manager Mr. @Haluk Bayraktar, who serves as… pic.twitter.com/LHib2AncYz
Ukrajnában a teljes körű háború kitörése után elindult a rejtett üzemek hálózata, ahol fegyvereket gyártanak – írja az El Mundo című spanyol lap május 9-én egy ukrán fegyveripari forrásra hivatkozva.
Elmondásuk szerint ezen gyárak egy része a föld alatt található, van, amelyik „hatalmas díszek” mögé rejtőzik. A kiadvány forrása megjegyezte, hogy a helyszínek titokban tartásának kérdése különösen foglalkoztatja Kijevet, mivel a vállalkozások alkalmazottai között már találtak „árulókat”.
Az El Mundo szerint a rejtett termelési hálózat kiépítésének végrehajtását Olekszandr Kamisin stratégiai iparági miniszter irányítja. Jelenleg ezek a gyárak lőszert, különféle típusú drónt, Kozak páncélozott szállítójárművet, Neptun rakétát és Sztuhna páncéltörő rakétát gyártanak.
Genel Müdürümüz ve SAHA İstanbul Yönetim Kurulu Başkanı Sayın @Haluk Bayraktar’ın katılımıyla Ukrayna ile iş birliği imza töreni gerçekleştirdik. 🇺🇦🇹🇷
We held a signing ceremony for cooperation with Ukraine, attended by our General Manager Mr. @Haluk Bayraktar, who serves as… pic.twitter.com/LHib2AncYz
A német Rheinmetall hadiipari konszern legalább négy fegyvergyár építését tervezi Ukrajnában – jelentette be csütörtökön Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója a Le Monde című francia lapnak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Papperger elmondta, hogy várhatóan a Rheinmetall ukrajnai gyáraiban lövedékeket, katonai felszereléseket és légvédelmi rendszereket gyártanak majd. „Ukrajna ma már fontos partner számunkra, és úgy látjuk, hogy évi két-három milliárd eurós (értékesítés – a szerk.) potenciál van benne” – tette hozzá.
A vezérigazgató közölte azt is, hogy középtávon a Rheinmetall arra számít, hogy minden üzemében „1,1 millió 155 mm-es lövedéket” állít elő a tüzérség számára. A konszern arra számít, hogy 2025-ben 700 000, idén pedig akár 500 000 darab lőszert fog legyártani.
A német Rheinmetall hadiipari konszern a tervek szerint már 2024-ben beindítja fegyvergyártó üzemét Ukrajnában, az első termékek pedig hat hónappal később kerülnek le a futószalagról – közölte szombaton az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója közölte, hogy 2024-ben szeretnék beindítani az üzemet Ukrajnában. A cég elsősorban arra számít, hogy 2024 elejére megállapodást köt Ukrajnával Fuchs páncélozott szállítójárművek és Lynx gyalogsági harcjárművek gyártásáról.
„A szerződés aláírása után az első Fuchsot hat-hét hónapon belül, az első Lynxet pedig 12-13 hónapon belül szeretnénk elkészíteni” – mondta a vezérigazgató. Megjegyezte, hogy a cég 2024 nyarának a végétől tervezi a Fuchs gyártásának beindítását Ukrajnában. „Ami a gyalogsági harcjárművet illeti, még várnunk kell egy kicsit. 2025 nyaráig. Ugyanakkor még nem beszélünk a Panther tankok gyártásáról” – Armin Papperger.