Tízezer izlandi nyérccel indulhat újra a dániai nyérctenyésztés a jövő évben – de csak akkor, ha addig sikerül kormányt alakítani. A nyérctenyésztést két éve tiltották be Dániában, miután az állatokban felfedezték a koronavírus egyik emberre is veszélyes mutációját.
A Mette Frederiksen vezette kormánykoalíció belebukott a nyérc-ügybe és előrehozott választást kellett tartani – új kormányt létrehozni viszont azóta sem sikerült, ami a nyércek sorsát is megpecsételheti.
Az újévtől kezdve újraindulhat a nyérctenyésztés Dániában, ennek érdekében január elején tízezer nyércből álló szállítmány érkezik a skandináv országba – számolt be róla a DR dán televíziós csatorna hétfőn.
A nyérctenyésztést két éve tiltották be Dániában, miután az értékes szőrméjükért tenyésztett állatokban felfedezték a koronavírus egyik mutációját, mely az emberre is átterjedhet. Mette Frederiksen miniszterelnök akkor azonnali hatállyal elrendelte a csaknem 14 milliós nyércállomány leölését. Később kiderült, hogy a kormány csak utólag teremtette meg a rendelet jogi alapját.
A kisebbségi kormányt vezető szociáldemokrata miniszterelnök október elején előrehozott választásokat jelentett be, ugyanis a kormányt támogató baloldali blokk egyik pártja a kormány megbuktatásával fenyegetőzött, amiért szerintük nem megfelelően kezelték a nyércállomány leölése körüli helyzetet.
A november elsején megtartott választásokon a baloldali blokk szűk többséget szerzett, a kismértékű győzelem miatt pedig Frederiksen másnap benyújtotta lemondását. A választások óta a Szociáldemokrata Pártnak még mindig nem sikerült kormányt alakítania. A koalíciós tárgyalások folyamatosan zajlanak.
Amennyiben az izlandi nyércek január 4-ei érkezéséig nem alakul meg a kormány és nem születik megoldás, a Danske Mink nevű dán nyérctenyészeti ipari egyesület szerint vizsgálat hiányában az összes beérkező nyércet el kell altatni. A kialakult helyzet miatt azt sem tudni, hogy ki felel majd a beérkező nyércek kötelezően elvégzendő egészégügyi ellenőrzésének kifizetéséért, mely állatonként 86 euróba kerül.
Dánia a világ egyik legnagyobb nyércszőrme-exportőrei közé tartozik. A mintegy 1500 tenyésztőt tömörítő Koppenhága Szőrme nevű szervezet a szabályozás előtt a világ nyércállományának negyven százalékáért felelt.
Thank you, dear friend @JeppeKofod, for your timely visit proving Denmark’s solidarity with Ukraine in the time of Russia’s unprovoked and unacceptable threats. The decision to allocate additional €22 mln for strengthening Ukraine’s security sector is an act of true friendship. https://t.co/TlTl7ZkdC2
A világ legnagyobb prémaukciós háza, a Kopenhagen Fur, végleg bezár, miután a dán kormány elrendelte az ország nyércállományának megsemmisítését.
A dán kormány a koronavírus elleni küzdelemre hivatkozva mészároltatta le az ország 17 milliós nyérc állományát, miután kiderült, hogy az állatok a Covid-19 egyik mutációját hordozzák, és több ember is a nyércek által fertőződött meg a genetikailag megváltozott vírussal. Az ügy részleteit egy korábbi a cikkünkben mutattuk be.
A 90 éve működő aukciósháznak még van annyi tartaléka, hogy 2-3 évig zavartalanul működhessen.
Azonban utána egy korszak végleg lezárul, hiszen Dánia volt a világ legnagyobb nyérc prém termelője.