Hány kárpátaljai ellenőrző pontot újítanak fel és építenek az elkövetkezendő 2 évben?

Hány kárpátaljai ellenőrző pontot újítanak fel és építenek az elkövetkezendő 2 évben?

12:02 November 17, 2021

Gazdaság 4919 4 хвилини

Українська

A menekültáradat miatt ismét aktuálissá vált az ellenőrző pontok kérdése Ukrajna és az EU államhatárán. Volodimir Zelenszkij elnök több mint egy éve megígérte, hogy beruház az európai szomszédjainkkal közös határszakaszon található, elhagyatott és új ellenőrzőpontok építésébe. Az elnök ígéretei Kárpátaljára és Lemberg megyére vonatkoztak. Az elnök egyben ígéretet tett két új ellenőrzőpont megnyitására is az ukrán–magyar határon.

A tervezett pénzeszközök felét szkennelő rendszerekre fordítják

A kormány idén augusztus végén fogadta el a kiemelt ellenőrző pontok építésének tervét az elkövetkezendő két évre. A listán több mint 20 ellenőrzőpont szerepel, amelyeket korszerűsítenek és műszakilag felújítanak. További 12 új ellenőrzőpont épül. A becslések szerint erre 9,9 milliárd hrivnyát költenek. Ugyanakkor a költségek közel felét modern szkennelő rendszerekre költik – 4,9 milliárd hrivnyát, számolt be a Szlovo i Gyilo.

Elektronikus sorfoglalás a határon

A Parlament általi kinevezését követően Denisz Monasztirszkij belügyminiszter ígéretet tett, hogy bevezetésre kerül az elektronikus sorfoglalás. Ez az EU-s országokkal közös közúti ellenőrző pontokra vonatkozik. A 2020. június 12-i kormányprogram előírja az elektronikus sorfoglalás bevezetését az uniós országok ellenőrző pontjai előtt.

Az ukrán-szlovák határon nem építenek új ellenőrző pontokat

Zelenszkij elnök tavaly ígéretet tett ellenőrzőpontok megnyitására a szlovák határon, de az elfogadott tervben csak az ungvári ellenőrzőpont műszaki felújításáról és korszerűsítéséről esik szó.

Három új ellenőrzőpont lesz a magyar határon

Az ukrán-magyar határon korszerűsítik és új berendezéseket szerelnek fel a „Csap” ellenőrzőponton. A tervek szerint ennek költségvetése – 139,3 millió hrivnya. Tervben van továbbá az asztélyi és az újlaki határátkelő rekonstrukciója, erre 391,9, illetve 189,7 millió hrivnyát költenek. Három új ellenőrzőpont épül: „Déda”, „Harangláb” és „Kaszony”. A munkálatok költségét ennek megfelelően 375, 211,6 és 196,3 millió hrivnyára becsülik.

A román határon újabb három határátkelő épül

Az ukrán–román határon 161,5 millió hrivnyáért Oroszvölgy, 460 millió hrivnyaért Tiszafejéregyház, 436,3 millió hrivnyaért Nevetlenfalu településeken terveznek új ellenőrzőpontokat építeni. A Djakivci ellenőrzőpont rekonstrukciója 173,2, Krasznojilszki – 166,7 millió hrivnyába kerül. A tervek szerint 137,8 millió hrivnyát költenek a „Porubne” határátkelő korszerűsítésére.

A lengyel határon korszerűsítik és felújítják az ellenőrző pontokat

A lengyel határon a „Sehini” átkelő felújítását tervezik. A Minisztertanács erre maximálisan 531,6 millió hrivnya összeget irányoz elő. Az „Usztiluh” ellenőrző pont rekonstrukciójára 279,7 millió hrivnya áll rendelkezésre. További három ellenőrzőpontot műszakilag újítanak fel és korszerűsítenek. A Jahodini átkelőre 302,2, a Krakovecire 272, a Rava-Ruszkai ellenőrző pont modernizációjára 136,6 millió hrivnyát különítettek el.

A fent említett ellenőrző pontok korszerűsítésére irányuló intézkedéseket 2021–2023-as időszakra tervezik.

Okszana CSOPAK

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei