55 millió hrivnyáért vásárolták meg a sókitermelési engedélyt Kárpátalján

55 millió hrivnyáért vásárolták meg a sókitermelési engedélyt Kárpátalján

19:21 Február 9, 2023

Gazdaság 2546 2 хвилини

Українська

Ukrajna Állami Geológiai Szolgálata által lebonyolított elektronikus árverések eredménye szerint megállapították a Zahidnoterebljanszki telephely fejlesztésére vonatkozó különleges engedély megvásárlásának nyertesét – közölte Miroszlav Bileckij, a megyei katonai közigazgatási hivatal első helyettese jelentette be.

Az aukciónak hét résztvevője volt, a kikiáltási ár 548 250 hrivnyáról 55 millió hrivnyára emelkedett. Az aukciókon befizetett pénzösszeg az állami költségvetésbe kerül.

Miroszlav Bileckij elmondta: a dokumentumok szerint a nyertes vállalkozás 5 évre engedélyt kap a község határában található kősólelőhelyek feltáró és ipari fejlesztésével kapcsolatos geológiai tanulmányozásra a técsői járási Talaborfaluban (Tereblja).

„A sótermelés kilátásai nemcsak a régió, hanem egész Ukrajna számára fontosak. Kárpátalja gazdag és híres sólelőhelyeiről, rajtunk múlik, hogy mennyire sikerül a hagyományokat megőrizni, minőségi újításokat hozni ebbe a szférába, népszerűsíteni termékünket az országban és azon kívül is” – nyilatkozta az OVA első elnökhelyettese.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei