Rákkutatással foglalkozó biotechnológiai céget vásárol fel a Pfizer

Rákkutatással foglalkozó biotechnológiai céget vásárol fel a Pfizer

16:12 Március 14, 2023

Gazdaság 1360 2 хвилини

Українська

A Pfizer gyógyszeripari vállalat rákkutatással foglalkozó biotechnológiai céget vásárol 43 milliárd dollárért – jelentette be a Pfizer elnök-vezérigazgatója hétfőn.

Albert Bourla cégvezető elmondta, hogy 229 dollárt fizetnek a Seagen Inc. részvényeinek darabjáért.

A vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy „nem aranytojást vásárolnak, hanem a lúdhoz jutnak hozzá, amely az aranytojásokon ül”. Azt ígérte, hogy a megvásárolt cég több forrásból folytathatja a rákellenes gyógyszer fejlesztését.

A Washington államban működő Seagen Inc. az úgynevezett antitest-gyógyszer konjugátum (ADC) technológiát használja, amely mesterségesen előállított fehérjéken alapul. Az ADC-alapú gyógyszerek lényege, hogy képesek azonosítani a rákos sejteket és csak azokat pusztítják el.

A Pfizer üzleti tevékenységének fontos területe a rákkezelés, amiből tavaly 12 milliárd dollár bevétele származott, ugyanakkor az ADC-technológiában csak első generációs gyógyszerekkel foglalkozott eddig.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei