Újabb kilencezer embert bocsát el az Amazon

Újabb kilencezer embert bocsát el az Amazon

18:04 Március 21, 2023

Gazdaság 1009 4 хвилини

Українська

Az év eleji közel húszezres létszámleépítés után most közel tízezer ember vált munkanélkülivé az Amazonnál, miután az amerikai vállalat csalódást okozott befektetőinek. A cég vezérigazgatója jelentős gazdasági visszaeséssel számol.
Az Amazon amerikai technológiai óriáscég további kilencezer alkalmazottat bocsát el az elkövetkező hetekben – közölte Andy Jassy vezérigazgató hétfőn a munkavállalóinak küldött üzenetében.

Mint az index is megírta, a vállalat tavaly novembertől kezdve idén januárig több mint 18 ezer munkavállalójától vált meg, elsősorban az áruházi, valamint a humánerőforrás-részleg területéről. Ez volt az eddigi legnagyobb létszámleépítés az amerikai technológiai szektoron belül, most pedig további kilencezer ember kerül ki a munkaerőpiacra.

A cég amerikai munkavállalóinak száma 1,1 millió körül mozog, ezzel a második legnagyobb munkáltató az Egyesült Államokban.

Az MTI arról írt, az Amazon február elején közzétett negyedéves jelentésében közölt kilátások csalódást okoztak a befektetők körében. A szakértők azt is negatívan értékelték, hogy a cég felhőszolgáltatása, amely jelentős mértékben járul hozzá a vállalat profitjához, nem bővült a várt mértékben.

A cnbc értesülése alapján az amazon költségracionalizálással indokolta az újabb létszámleépítést.

Andy Jassy úgy fogalmazott, a gazdasági bizonytalanság miatt volt kénytelen megválni dolgozóitól.

A vállalat kiemelte: habár kisebb létszámmal, de továbbra is arra fókuszál, hogy ügyfelei ne érezzenek fennakadásokat a cég működésében, az Amazon továbbra is nagy energiát fektet az ügyfélbarát rendszer kialakításába.

Történelmi leépítés
Az Amazon a cég történetének legnagyobb létszámleépítésén megy keresztül, miután a Covid–19-járvány idején tapasztalt fellendülésnek vége szakadt.

A vállalat vezérigazgatója jelentős gazdasági visszaeséssel számol, ezért arra törekszik, hogy minimális létszámmal üzemeltesse cégét.

Az Amazon továbbá leállította folyamatban lévő projektjeit, és lassított raktárbővítésén is.

Nem csak az Amazon van bajban
A gazdasági környezet romlása, a magas infláció és a fogyasztói kiadások csökkenése jelentősen rontotta a technológiai cégek kilátásait. A nagy amerikai technológiai cégek közül számos vállalat jelentett be jelentős létszámleépítést az utóbbi hónapokban.

A meta, a facebook anyacége novemberben 11 ezer fős, majd a múlt héten újabb 10 ezer fős leépítést jelentett be.

Idén januárban és februárban 2009 óta a legmagasabbra, csaknem 181 ezerre emelkedett a bejelentett létszámleépítések száma az Egyesült Államokban. Az elbocsátások több mint harmada a technológiai szektorban történt, azonban jelentős leépítések vannak a kiskereskedelmi és a pénzügyi szektorban is. A vállalatok igyekeznek csökkenteni költségeiket a bizonytalan gazdasági kilátások közepette – derült ki a Challenger, Gray & Christmas Inc. munkaközvetítő cég márciusi jelentéséből.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei