Óriási támogatást adna a családoknak Ukrajna

Óriási támogatást adna a családoknak Ukrajna

14:41 Május 27, 2025

Gazdaság 2142 2 хвилини

Українська

Jócskán megnövelnék a gyerekvállalás utáni összeget egy kijevi kezdeményezés szerint. Ezzel párhuzamosan teljesen megújulna a szociális ellátórendszer.

Ukrajnában napirendre került egy olyan kezdeményezés, amely jócskán megnövelné a gyermek születésekor járó támogatás összegét.

A frissített javaslatok szerint az első gyermek után a szülők 50 és 75 ezer hrivnya közötti támogatásra számíthatnának, a második gyermek után akár 125 ezer, a harmadik után pedig akár 175 ezer hrivnya járna.

Ezzel párhuzamosan átfogó szociális kísérőrendszer bevezetését is tervezik a családok számára Ukrajnában.

Erről Danilo Hetmancev, a Legfelső Tanács pénz-, adóügyi és vámpolitikai bizottságának elnöke számolt be. Véleménye szerint ez a reform gyakorlati lépést jelentene a demográfiai válság leküzdésében, valamint a gyermekek szociális védelmének erősítésében.

Hasonló javaslatok már korábban is felmerültek. Hetmancev már 2021-ben benyújtott egy törvénytervezetet, amely megnövelt támogatásokat írt elő, és amelyet a szakbizottság támogatott, de végül mégsem valósult meg.

Az inflációs folyamatokat és a növekvő szociális szükségleteket figyelembe véve a támogatási összegeket most újraszámolták, és emelték. A program megvalósításának becsült éves költsége mintegy 12 milliárd hrivnya. Hetmancev hangsúlyozta, hogy fontos reális, a költségvetés által fedezhető intézkedéseket javasolni, nem csupán hangzatos, de pénzügyi alap nélküli kijelentéseket tenni.

Az egyszeri kifizetések mellett egy hosszú távú, a gyermekeket és családokat támogató program elindítását is tervezik.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei