Csehország már nem számol az üzletek bezárásával

Csehország már nem számol az üzletek bezárásával

15:35 Augusztus 30, 2021

Gazdaság 681 3 хвилини

Már nem számol azzal a cseh kormány, hogy az ősszel szükség lenne az üzletek és a szolgáltatások olyan korlátozására, mint ahogy az a koronavírus-járvány előző hullámaiban történt.

 „Az üzletek és a szolgáltatások bezárásával a Covid-19 járvány alakulásának a legkockázatosabb forgatókönyve sem számol” – jelentette ki Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter vasárnap a Prima News kereskedelmi hírtelevízió vitaműsorában.

A miniszter szerint a szakértők úgy vélik: bár az ősszel várhatóan romlani fog a járványhelyzet, már nem lesz olyan súlyos, mint korábban. A prognózisok a cseh lakosság átoltottságának növekedésén alapulnak.

A 10,7 millió lakosú Csehországban eddig 5,7 millió ember kapta meg az oltás mindkét adagját, 250 ezren pedig az első adagot. Jelenleg naponta mintegy 30-35 ezer adagot adnak be, s ma már nem szükséges semmiféle regisztráció. A nagy oltóközpontok megszűntek, helyettük sok kisebb működik, és oltanak a háziorvosok is.

Az Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének (ÚZIS) legkockázatosabb forgatókönyve szerint szeptember közepén mintegy 500-ra nőhet a Covid-19 betegséggel kezelt személyek száma a cseh kórházakban, közülük legfeljebb száznak lehet szüksége intenzív terápiára. Márciusban a kórházban kezeltek száma meghaladta a kilencezret – fejtette ki Adam Vojtech.

Jelenleg az új napi fertőzések száma 150-200 között mozog, kórházban csak néhány tucat ember van. Csehországban már több hete nincsen haláleset. Ennek ellenére továbbra is kötelező az arcmaszk használata a zárt termekben, a tömegközlekedésben, tömegrendezvényeken. Vojtech úgy vélte, hogy ezek az óvintézkedések még fennmaradnak, s szükség esetén korlátozni fogják a tömegrendezvényeken való részvételt is.

Szeptember elején az új tanév kezdetén az általános iskolás tanulókat és a középiskolás diákokat kötelezően három koronavírus tesztnek vetik alá.

Vojtech szerint a tesztelés eredménye nagyon fontos, mert jelezni fogja, milyen a reális helyzet az országban.

A tárcavezető megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint a cseh kormány várhatóan hétfőn dönt arról, hogy a krónikus betegek és a 65 éven felüliek rövidesen, valószínűleg szeptember közepétől kezdve megkapják a harmadik oltást is.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei