Ukrajna megkapta a több mint egymilliárd dolláros hitelrészletet az IMF-től – Smihal

Ukrajna megkapta a több mint egymilliárd dolláros hitelrészletet az IMF-től – Smihal

21:00 Október 23, 2024

Gazdaság 4 2 хвилини

Megérkezett Ukrajnába a Nemzetközi Valutaalap (IMF) következő, 1,1 milliárd dolláros hitelrészlete, a pénzt fontos, nem katonai jellegű költségvetési kiadások fedezésére fordítják – jelentette be szerdán Denisz Smihal miniszterelnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a kormányfő azt írta: „Ezt a részletet a 15,6 milliárd dollár értékű EFF program sikeres ötödik felülvizsgálatának köszönhetően kaptuk meg.”

Ez már a harmadik IMF-részlet az év eleje óta. Márciusban Ukrajna 900 millió dollárt, júliusban 2,2 milliárd dollárt kapott. A teljes összeg az év eleje óta elérte a 4,2 milliárd dollárt. Decemberben újabb 1,1 milliárd dolláros részlet várható.

Ukrajna megállapodását az IMF-fel az EFF programról 15,6 milliárd dolláros hitel folyósításáról 2023 márciusában hagyták jóvá. A program keretéből már hat részlet érkezett be, összesen mintegy 8,7 milliárd dollár értékben.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei