Az IMF szerint a valóság diktálja, hogy Ukrajna emelje az adókat, de ez a Nyugatnak is tetszeni fog

Az IMF szerint a valóság diktálja, hogy Ukrajna emelje az adókat, de ez a Nyugatnak is tetszeni fog

20:50 Augusztus 21, 2024

Gazdaság 1104 2 хвилини

Українська

Az ukrán kormány által javasolt adóemelés befolyásolhatja a nyugati országok Kijevnek nyújtott támogatási hajlandóságát, a valóság diktálja az ilyen intézkedések szükségességét – jelentette ki szerdán Gavin Gray, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ukrajnai misszióvezetője a Gazdasági Stratégiai Központ konferenciáján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Gray megjegyezte: az adományozók arra számítanak, hogy Ukrajna egyre függetlenebbé válik. „A kormányzati kiadások középtávon továbbra is jelentősek maradnak, ezért az adócsomag elfogadásának előrehaladása hatással lesz az adományozók hajlandóságára Ukrajna támogatását illetően” – tette hozzá.

Az IMF-misszióvezető elmondta, hogy Ukrajnában igen élénk vita alakult ki az adócsomaggal kapcsolatban. „Üdvözlöm, hogy érdeklődés és egészséges vita folyik a gazdaságpolitikai intézkedésekről, és láttuk az üzleti szféra és a civil társadalom képviselőinek észrevételeit, elsősorban az adófizetési kötelezettséggel, az adóelkerüléssel kapcsolatban” – mutatott rá.

„Az adóbevételek némi növelésére van szükség. Sajnos a helyzet diktálja ezt, így van logika a kormány által előterjesztett javaslatban” – hangsúlyozta Gavin Gray.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei