Az év végéig 1,5 millió drónt gyártanak majd Ukrajnában – Smihal

Az év végéig 1,5 millió drónt gyártanak majd Ukrajnában – Smihal

21:00 Október 1, 2024

Gazdaság 13 2 хвилини

Ukrajna 2024 végéig 1,5 millió drón legyártását tervezi, a kormány kísérleti projektet is indított a drónkezelők iskoláinak minősítésére vonatkozóan – jelentette ki kedden Denisz Smihal miniszterelnök a kormányülésen, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a kormányfő elmondta: „Minden nap együttműködünk a partnereinkkel a fegyverkínálat növelésén, és saját védelmi iparunk fejlesztésén dolgozunk. 2023-ban a fegyvergyártás háromszorosára nőtt: a harci övezetben minden második lőszer ukrán. Ebben az évben 1,5 millió drónt fogunk gyártani, nem csak drónokat gyártunk, hanem személyzetet is képezünk ezek kezelésére.”

Smihal azt is megjegyezte, hogy mától kísérleti projektet indít a kormány a drónkezelő iskolák minősítéséről. „Egyértelmű követelményeket fogalmazunk meg ezekkel az iskolákkal szemben, egységesítjük az oktatási folyamatot. A képzett drónkezelők könnyebben megszerezhetik a megfelelő katonai szakképesítést” – tette hozzá.

A miniszterelnök elmondása szerint a kormány jóváhagyta a drónok üzemeltetői számára iskolák és pilóta nélküli repülőgép-komplexumok létrehozására irányuló kísérleti projekt végrehajtási eljárását. Mint kiemelte, a 2024-es állami költségvetésben kiemelten kezeli a biztonság és a védelem területét. Elmondása szerint nyolc hónap alatt az általános alapkiadások több mint 57%-a ment a védelmi igények kielégítésére. „Jövőre a kormány 2,2 trillió hrivnyát irányzott elő erre az iparágra, ami a GDP 26%-a” – mutatott rá Denisz Smihal.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei