Törökország megkezdte a földgáz szállítását Szíriába
Augusztus 2-án, szombaton megkezdődött a földgáz exportja Azerbajdzsánból Szíriába a Kilisen keresztül.
A Törökország-Szíria földgázvezeték avatóünnepségét a szíriai határtól hét kilométerre fekvő Kilisben tartották. Részt vette rajta Alparslan Bayraktar török energiaügyi- és természeti erőforrásokért felelős miniszter, Fahad Hamad Al-Sulaiti, a Katari Fejlesztési Alap elnöke, Mohammed Al-Bashir szíriai energiaügyi miniszter és Mikayıl Jabbarov azeri gazdasági miniszter.

Bayraktar megnyitó beszédében kijelentette, hogy az első szakaszban évi 2 milliárd köbméter földgáz exportjával a szíriai áramellátás a napi 3-4 óráról napi 10 órára nő majd. Mint mondta, Törökországból 8 különböző ponton keresztül exportálnak áramot Szíriába – az exportkapacitás az első szakaszban 25 százalékkal nő, később pedig több mint a duplájára. Azt is elmondta, hogy csereüzletet kötöttek a SOCAR-ral az Azerbajdzsánból származó földgázra.
Július 30-án Bayraktar bejelentette, hogy Törökország együttműködik Azerbajdzsánnal és Katarral a Szíriába irányuló földgázexportban. Kijelentette, hogy Törökország jelenleg 280 megawatt villamos energiát exportál Észak-Szíriába.
A napi 6 millió köbméter gázszállítási kapacitással rendelkező Kilis-Aleppó földgázvezeték javítása május 21-én fejeződött be.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás