Lassult az orosz GDP-növekedés a második negyedévben
Lassult az orosz gazdaság növekedése a második negyedévben a statisztikai hivatal közlése szerint.
A hazai össztermék (GDP) 1,1 százalékkal nőtt a június végével zárult három hónapban éves összevetésben, miután az első negyedévben az éves szintű bővülés 1,4 százalék volt.

A második negyedévben a feldolgozóipar 3,8 százalékkal, az építőipar 2,7 százalékkal, a szállodaipar és vendéglátás 9,2 százalékkal bővült, miközben a nagy- és kiskereskedelemben 2 százalék, a bányaiparban 1,2 százalék csökkenést mértek.
Az idei első fél évben az orosz GDP 1,2 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakkal összevetve.
Korábban a Világgazdaság megírta, hogy Makszim Resetnyikov orosz gazdaságfejlesztési miniszter szerint a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a gazdaság a vártnál gyorsabban hűl. German Gref, a Sberbank vezérigazgatója pedig úgy fogalmazott, hogy a második negyedévben az orosz gazdaság a „technikai stagnálás” szakaszába lépett. „Július és augusztus elég egyértelműen jelzi, hogy közeledünk a nullaszázalékos szinthez” – tette hozzá.
Ezt a helyzetjelentést támasztja alá minden eddiginél plasztikusabban az orosz autópiac válsága, amely immáron az autókereskedések szintjére is begyűrűzött. Méghozzá nem is akármilyen tempóban.
Az év elejétől szeptember 1-jéig Oroszország teljes területén 9 százalékkal csökkent a szalonok száma.
Vlagyimir Putyin orosz elnök éppen ezeket a tüneteket akarta elkerülni, hogy a háború ne éreztesse hatását az orosz mindennapokban.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás