IMF: Jól haladnak az ukrán tárgyalások

IMF: Jól haladnak az ukrán tárgyalások

21:14 Március 1, 2020

Gazdaság 7314 2 хвилини

Українська

Az IMF szerint jelentős előrehaladást sikerült elérni az ukrán illetékesekkel az új hitelprogram végleges jóváhagyását célzó tárgyalásokon, az egyeztetések a következő napokban folytatódnak – adta hírül a Világgazdaság.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az ukrán kormány tavaly decemberben előzetesen megállapodott egy új hároméves, 5,5 milliárd dolláros kiterjesztett finanszírozási program részleteiről. A program végleges jóváhagyása és a részletek folyósításának a megkezdése elsősorban a kormány reformprogramja végrehajtásának a sikerességétől, illetve egy új banktörvénytől függ.

Az IMF-fel való megállapodás függvénye, hogy Ukrajna megkapja-e az Európai Uniótól az egymilliárd euró hitel második, 500 millió eurós részletét.

Ezt még január végén jelentette be Olekszij Honcsaruk ukrán miniszterelnök, miután egyeztetett Valdis Dombrovskisszal, az Európai Bizottságnak felelős ügyvezető alelnökével.

Az egymilliárd euró pénzügyi támogatást 2018 nyarán hagyta jóvá az Európai Unió Ukrajnának azzal az elsődleges céllal, hogy segítséget nyújtson az ország pénzügyi szükségleteinek fedezéséhez, valamint előmozdítsa a gazdaság stabilizálását és a strukturális reformokat.

A kölcsön első, 500 millió eurós részletét 2018 decemberében utalta el az unió Kijevnek.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei