Ukrajnának a jövő évben több mint 55 milliárd dollárra lesz szüksége a partnerországoktól – Smihal

Ukrajnának a jövő évben több mint 55 milliárd dollárra lesz szüksége a partnerországoktól – Smihal

12:36 Október 13, 2022

Gazdaság 2423 2 хвилини

Українська

Ukrajnának 2023-ban több mint 55 milliárd dollárt kell kapnia a szövetséges országoktól és nemzetközi szervezetektől – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök egy szerdai nemzetközi pénzügyi konferencián, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a kormányfő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi nemzetközi kerekasztal-konferenciáján felszólalva azt mondta: „a 2023-as év is rendkívül nehéz lesz számunkra gazdaságunk és pénzügyeink stabilitása szempontjából. Ezért Ukrajna továbbra is számít a partnerországok és a nemzetközi pénzügyi szervezetek erőteljes financiális támogatására.” Kiemelte: „2023-ban egy több mint 55 milliárd dollárt kitevő összegről lesz szó.”

A miniszterelnök elmondása szerint a fenti összegből 17 milliárd dollárt a tervek szerint újjáépítési projektek megvalósításának fedezésére fognak felhasználni. „Ukrajna államháztartási hiánya havi 3,5 milliárd dollárt tesz majd ki” – emlékeztette a nemzetközi partnereket Denisz Smihal.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban ismertté vált, Kijev az IMF egy új hitelprogram létrehozásának lehetőségéről tárgyal Ukrajna állami költségvetésének 2023-as kiemelt kiadásainak biztosítására.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei