Jelentős változások a költségvetésben

Jelentős változások a költségvetésben

13:07 Április 14, 2020

Gazdaság 10430 4 хвилини

Українська

A Legfelső Tanács április 13-ai soron kívüli ülésén módosította a 2020-as költségvetést, jelentősen csökkentette a kiadásokat egy a koronavírus leküzdésére létrehozott speciális alap létrehozása érdekében. Az erre vonatkozó № 3279-д számú törvényjavaslatot 249 képviselő szavazta meg. Az állami költségvetés módosítását a „Szluha narodu” (226 szavazat), a „Za majbutnje” (5 szavazat), „Dovira” (15 szavazat), valamint 3 független képviselő támogatták. Ugyanakkor a „Batykivscsina”, a „Jevropejszka szolidarniszty”, a „Holosz”, valamint az „Opozicijna platforma – Za zsittya” egyetlen szavazattal sem támogatták a törvényjavaslatot.

A konkrét adatok – az állami költségvetés bevételi passzusát 119,7 milliárd UAH-al, vagyis 11%-kal csökkentették a jelenlegi törvényhez képest (975,8 milliárd UAH-ig).

A 2020-as állami költségvetés kiadásait 82,4 milliárd UAH-val (1,266 trillió UAH-ig) növelték. A COVID-19 leküzdésére szolgáló alapot 64,7 milliárd UAH-s büdzsével tervezik létrehozni, amellyel majd a pénzügyminisztérium rendelkezik.

Az alapban elhelyezett pénzösszeget a karantén idején valamint annak felfüggesztését követő 30 napon fogják felhasználni és az alábbi kiadások  finanszírozására használják fel:

  • bérkiegészítések az egészségügyi dolgozók és más kategóriájú munkavállalók számára, akik közvetlenül vesznek részt a koronavírus elleni küzdelemben valamint azoknak, akik a lakosság életképességét biztosítják
  • pénzügyi támogatás nyújtása az állampolgároknak, beleértve az idősöket is, a koronavírus terjedésének negatív hatásainak enyhítése céljából
  • egyszeri pénzügyi támogatás nyújtása az egészségügyi intézmények azon dolgozói családtagjainak, akik a koronavírus-fertőzés következményében életüket vesztették
  • átutalás biztosítása a Nyugdíjalapba
  • visszatérítendő vagy vissza nem térítendő pénzügyi támogatás nyújtása  az ukrán társadalombiztosítási és az ukrán kötelező állami társadalombiztosítási alapba munkanélküliek támogatása céljából
  • az állami költségvetési tartalékalap feltöltése.

Nőtt a Nyugdíjalap finanszírozása (+ 29,7 milliárd UAH), az egészségügyi minisztérium 15,5 milliárd UAH-t kapott. Csökkentették a kistérségek fejlesztési kérdéseivel foglalkozó minisztérium (-6,8 milliárd UAH), a kulturális (-5 milliárd UAH), valamint az oktatási és tudományos minisztérium (-4,95 milliárd UAH) költségvetéseit.  

A költségvetési hiány jelentősen megemelkedett 298,4 milliárd UAH-ra, a korábbi  96,3 milliárd UAH-hoz (a GDP 7,5%-a) viszonyítva, az idei privatizációs bevételek is katasztrofálisan csökkentek 12 milliárd UAH-ról 500 millió UAH-ra.

Az import áruk (-45,7 milliárd UAH) és a hazai gyártmányú termékek (-21,4 milliárd UAH)  után befolyt  ÁFA bevételek is jelentős mértékben csökkentek. A vállalkozások által befizetett társasági adó bevételeit is jelentősen csökkentették (-20,7 milliárd UAH). Az állami tulajdonú vállalatoknak viszont 68 milliárd UAH-t kell átutalni a költségvetésbe, ami + 26,7 milliárd UAH-t jelent.

Az újonnan elfogadott törvény azt is előírja, hogy szükség esetén a  pénzügyminisztérium igénybe vehet előre nem tervezett kölcsönöket, viszont tilos külső hitelezőket bevonni az ún. „antikolomojszkij” törvényjavaslat alapján, amely lehetetlenné teszi az államosított bankok visszatérését  korábbi tulajdonosukhoz.

NEWSMAKERS

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei