Gazdasági lemaradásban az európai cégek

Gazdasági lemaradásban az európai cégek

17:36 December 27, 2019

Gazdaság 2860 2 хвилини

A tőzsdén jegyzett 100 legértékesebb vállalat rangsorán a szaúdi Aramco vette át a vezető helyet. A világ legnagyobb olajtermelőjének papírjait csak idén decemberben vezették be a börzére, és máris olyan társaságokat szorított hátrébb, mint a Microsoft és az Apple, amelyek egészen addig vezették a listát.

A 10-es rangsorban egyébként a már említett Aramcón és két kínai cégen kívül kizárólag amerikai vállalatok vannak felsorolva, és a 100-as listára is csak 5 európai cég fért be, három svájci és két német.

A rangsort közzétevő német Handelsblatt gazdasági folyóirat értékelése szerint az európai vállalatok – a németeket is beleértve – egyre inkább tért veszítenek, míg a digitális üzleti modelleket alkalmazó amerikai társaságok megértik az idő szavát. A jelenleg legtöbbet érő 100 tőzsdei cégből 56 az Egyesült Államokban van bejegyezve. Az általuk kínált áruk és szolgáltatások egész iparágakat forradalmasítanak és hatalmas profitot generálnak, míg az európai vállalatok gyakran még mindig ott tartanak, hogy a meggyőző piaci modellt keresik.

(euronews.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei