Az IMF felvette az Ukrenerho felügyelőbizottságának kinevezését Ukrajna hitelezésének a feltételei közé

Az IMF felvette az Ukrenerho felügyelőbizottságának kinevezését Ukrajna hitelezésének a feltételei közé

17:28 Október 19, 2024

Gazdaság 596 2 хвилини

Українська

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) három tétellel egészítette ki az ukrajnai hitelezés folytatásának feltételeit, köztük az Ukrenerho energetikai vállalat felügyelőbizottságának a kinevezését – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál az IMF frissített memorandumára hivatkozva.

A jelentés szerint az IMF követeléseinek megfelelően ez év december végéig be kell fejezni az Ukrenerho felügyelőbizottságának teljes feltöltését 7 tagra. Szintén az év végéig a 3354-IX. sz. törvény módosításai, amelyek mentesítik az NKREKU szabályozó határozatait az állami nyilvántartásba vételi eljárás alól, valamint Ukrajna számvevőszéke reformjáról szóló törvény módosítása, kiterjesztve annak hatályát, az év végéig el kell fogadni a könyvvizsgálati funkciókat és a pénzügyi függetlenséget biztosító intézkedéseket is.

Amint a hírportál beszámolt róla, 2024 szeptemberében az Ukrenerho felügyelőbizottságának két független tagja, miután a vállalat elnökét, Volodimir Kudrickijt menesztették, a hatóságok nyomására bejelentette lemondását. Daniel Dobbenyről és Peder Andreasenről van szó.

Az ukrán kormány október 11-én pályázatot hirdetett az Ukrenerho felügyelőbizottsága három független helyének betöltésére. A negyediket jelöltet egy korábban elindított hasonló átlátható eljárás szerint választják ki. Az Ukrenerho felügyelőbizottságának független tagjai kinevezésére 2024. december 9-ig sort kell keríteni.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei