Az IMF-fel kötött memorandum meghatározta a közüzemi díjak további emelésének feltételeit
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetésének küldött szándéknyilatkozatban az ukrán hatóságok ismét bejelentették a lakhatási és közműszolgáltatások tarifáinak további emelését, erre azonban csak a háború befejezése után kerül sor – számolt be az rbc.ua hírportál az IMF-fel kötött memorandumra hivatkozva.
A jelentés szerint a dokumentum leszögezi: „A lehetséges reformintézkedések, amint a körülmények lehetővé teszik, további fokozatos tarifaemeléseket is magukban foglalnak a háború után.” Korábban a memorandumok arról szóltak, hogy tervezik a tarifák emelését, „amint a körülmények engedik” (bármit is jelentsen ez). Ugyanakkor célzott és megfelelő támogatást fognak nyújtani a kiszolgáltatott háztartások védelme érdekében.

A memorandum szerint az Energetikai Minisztérium javaslata alapján és az érdekelt felek véleményének figyelembevételével a kormány elfogadja a gáz- és villamosenergia-piacok fokozatos liberalizációjának ütemtervét. Erre a hadiállapot végét követő hat hónapon belül kerül sor. A dokumentumot egy világos végrehajtási terv kíséri majd a háború utáni időszakra vonatkozóan.
Az ütemterv az energiaszektor pénzügyi helyzetének technikai elemzésén alapul majd, és az Európai Bizottsággal együttműködve kerül kidolgozásra. A munka előmozdítása és a technikai elemzés elvégzése érdekében egy munkacsoportot hoznak létre, amelyben a kulcsfontosságú kormányzati struktúrák és a rendszeralkotó állami vállalatok vesznek részt.
A tervek szerint a következő hónapokban elfogadják az energiapiacok egyesítéséről szóló törvényt is. Ez jelentős lépés lesz Ukrajna energiaszektorának az Európai Unió energiarendszerébe való integrációja felé.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás