A Legfelső Tanács jóváhagyta a törvényjavaslatot (13627. sz.), amely havi 50 ezer hrivnya kifizetését írja elő a fogságból szabadult, hosszú távú kórházi kezelésre szoruló katonai állománynak, közölte csütörtökön a parlament.
A fogságból szabadult, hosszú távú kórházi kezelést igénylő betegségben szenvedő katonai személyzetnek járó kifizetésekről szóló törvénytervezetről van szó.
A dokumentum meghatározza:
havi 50 000 hrivnya kiegészítõ díjazás az ilyen katonáknak;
a kifizetés a folyamatos kezelés teljes idõtartamára érvényes (beleértve a kórházak közötti utazást is);
a nemzetbiztonság elleni bűncselekmények vagy háborús bűncselekmények gyanúja esetén a kifizetéseket felfüggesztik, bírósági ítélet esetén pedig eltörlik;
a sérülés vagy betegség körülményeiről gyorsan – 5 napon belül – igazolást állítanak ki.
„Jelenleg csak azok kapnak támogatást, akiknek sérüléseik vannak (sebek, légnyomás, csonkítások). De a fogságból szabadultak közül sokan kezelésre szorulnak súlyos betegségek miatt, amelyeket fogságban töltött idejük alatt kaptak, vagy a fogság miatt súlyosbodtak”, közölte Olekszij Honcsarenko parlamentiképviselő.
Elmondása szerint a Legfelső Tanács támogatta azt a döntést is, hogy azonnal aláírják a katonák fogság utáni kifizetéseiről szóló törvényjavaslatot.
Elkezdődött a jelentkezés a veteránok számára, akik pénzt kaphatnak edzésre. Az összeg 1500 hrivnya negyedévente, tehát havi 500 hrivnya. A program elindítását a Veteránügyi Minisztérium jelentette be.
Ahogy Ukrajna veteránügyi minisztere, Natália Kalmikova elmondta, ezt a programot, amely a veteránok visszatérését kívánja elősegíteni az aktív életbe, közösen indítják a Digitális Átalakulási Minisztériummal.
Ez a program egyfajta kísérlet – tette hozzá Kalmikova. Az év végéig 100 ezer veteránra van számítva. A programra 600 millió hrivnyát különítettek el.
Rámutatott, hogy ha a pénzt nem használják fel a negyedév során, az visszakerül a költségvetésbe, és új kérelmet kell benyújtani. Ha azonban a pénz felhasználásra került, a következő alkalommal a kifizetés automatikusan megtörténik.
A 2024-es költségvetés IMF-fel közös tervezésénél figyelembe vették azt az előrejelzést, hogy a háború 2024 nyaráig tart, emiatt a költségvetés jelentős kiadásokat irányzott elő a katonai szükségletekre, de a mozgósítás és a fegyveres erők utánpótlása többletforrást igényel – jelentette ki kedden Denisz Smihal miniszterelnök a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a kormányfő megjegyezte: 500 milliárd hrivnya a hiány, amelyet az év végéig fedezni kell. „Tudjuk, hogy egy-egy katona finanszírozása 1,2 millió hrivnyájába kerül a költségvetésnek, ezért az emberek behívásának megfelelően növelnünk kell a hadsereg költségvetését. A bejelentett és benyújtott 500 milliárdos szám a hiány, amelyre a fegyveres erőknek ez év végéig van szüksége” – tette hozzá.
A miniszterelnök szerint a jövő évi költségvetés az új realitásokat is figyelembe veszi, a további finanszírozásról pedig jelenleg is folynak az egyeztetések az IMF-fel. Mint hangsúlyozta, a partnerek nem biztosítanak forrást a fegyveres erők számára, ezért a finanszírozás belső forrásokból történik, beleértve a hazai piaci hitelfelvételt és egyéb pénzügyi eszközöket.
„A partnerek nem adnak forrást a hadseregre, magunknak kell finanszíroznunk, mind a hazai hitelfelvételben, mind más pénzügyi eszközökben kell forrást találunk. Az egyik forrás, amit látunk, a hadiadó emelése és a kérdés a hadiadó igazságos elosztásáról az ukrán társadalomban valójában ezt terjesztette elő a kormány” – tette hozzá. „A kormány mintegy 50 milliárd hrivnya bevételt tervez az elkobzott orosz vagyonból, amelyet mind a költségvetési hiány fedezésére, mind a katonai szükségletekre fordítunk majd” – emelte ki Denisz Smihal.
A veteránok mintegy 40-50%-a tervezi, hogy a frontról visszatérve új szakmát tanul, közölte Olekszij Mirosnyicsenko, az Ukrán Munkaadók Konföderációjának elnöke a Jedini Novini telemaraton adásában, írja az Ekonomicsna Pravda.
„Miután egy veterán hazatér a frontról, nem a háború utáni pihenés, hanem egy rövid pihenő után a háborúból a munkába való visszatérés fog következni. A háborúból a békés életbe való átmenet meglehetősen nehéz lesz, ezért fontos, hogy a veteránok szakmai orientáción menjenek keresztül, megmutassuk, milyen lehetőségek rejlenek a munkaerőpiacon – ez egy több éves fontos feladat” – mondta Olekszij Mirosnyicsenko.
Megjegyezte, hogy az Ukrajna előtt álló kihívással az elmúlt 70-80 évben egyetlen állam sem szembesült. A tanulmányok szerint a mobilizáltak átlagéletkora 40-45 év.
„Olyan emberekről van szó, akiknek van iskolai végzettsége, családjuk, elsajátítottak egy vagy akár több szakmát, látták a háborút, bajtársaik halálát, és miután visszatértek a békés életbe, meg kell érteniük, mit kell tenniük ezután. Ezért fontos a veteránok szakmai orientációja. Az államnak és az üzleti életnek segítenie kell a veteránokat jövőbeli útjuk meghatározásában, és ingyenes tanfolyamokon és pénzügyi eszközökön keresztül támogatnia kell őket. Több mint egymillió veterán lesz, így munkaerő-piaci integrációjuk kérdése aktuális lesz a következő néhány évben” – jegyezte meg Olekszij Mirosnyicsenko.
Ukrajnának mintegy 700 milliárd hrivnyába kerülne a 400-500 ezer hadköteles mozgósítása, felszerelésének a beszerzésének és kiképzése – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Rokszolana Pidlaszának, a Legfelső Tanács költségvetési bizottsága vezetőjének a közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Pidlasza elmondta: „A Védelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium a Legfelső Tanács költségvetési és védelmi bizottságaival együtt kiszámította ezt, de nem szeretném nyilvánosan bejelenteni, hogy ne adjak túl sok információt az oroszoknak.”
A költségvetési bizottsági elnök szerint a 400-500 ezer fő idei mozgósítása 322 milliárd hrivnya többletkiadást jelent. A költségek ruházatra, kiképzésre, élelmezésre, anyagi beszerzésre vonatkoznak – tette hozzá. Amint megjegyezte, a Védelmi Minisztérium a mozgósítás kérdésével foglalkozó ülésein és a védelmi bizottság nyílt ülésein is hangot adott a hadifelszerelések beszerzésének és korszerűsítésének további szükségességének, amely mintegy 400 milliárd hrivnyába kerül majd.
„Más szóval, most, 2024-ben körülbelül 700 milliárd hrivnya további szükségletről beszélünk. Itt meg kell érteni, hogy a 700 milliárd hrivnya kolosszális összeg, ez a 2024-es összes kiadásunk körülbelül 22,5 %-a, és a védelmi kiadásaink 41 %-a” – emlékeztetett a képviselőnő.
„A saját bevételek 40 %-os növelése néhány hónap alatt nehéz feladat, ezért ezek a beszédek arról, hogy honnan lehet plusz pénzt bevinni a költségvetésbe, pontosan ennek az igénynek a következményei” – mutatott rá Rokszolana Pidlasza.
Kijev decembertől támogatásokat vezet be azoknak a városlakóknak, akik az ukrán fegyveres erőknél fognak szolgálni.
A hírt Vitalij Klicsko polgármester közölte a Telegramon. Elmondása szerint fejenként 30 ezer hrivnyában részesítenék a jelentkezőket. A Kijevi Városi Tanács előző ülésén a Kijev védelmezője program keretében növelték a fegyveres erőkre fordított kiadásokat. Például, 300 millió hrivnyát biztosítanak a segítséget kérő katonai egységeknek.
Ahhoz, hogy Ukrajnában ismét minden katona kaphassa a 30 000 hrivnya bérpótlékot, jelentős adóemelésre lenne szükség – írta az RBK–Ukrajina Szerhij Marcsenko pénzügyminiszterre hivatkozva, aki a Forbes Business Breakfastnak beszélt erről.
A tárcavezető rámutatott, hogy ehhez a költségvetési törvény módosítására lenne szükség. „A kérdés ára 170 milliárd hrivnya”, amihez elkerülhetetlen az adóemelés, „többek közt az ÁFA emelése 4%-kal, a katonai illetéké a háromszorosára. Akkor lehet ezt finanszírozni” – közölte Marcsenko.
Elmondása szerint nem létezik más lehetőség a kifizetések állami költségvetésből történő finanszírozására. Úgy véli azonban, hogy ez megoldhatatlan kérdés, és az állami költségvetésben nem lesz forrás a katonák pótlékára.
Az RBK–Ukrajina emlékeztet, hogy az ukrajnai háború kitörése után havi 30 000 hrivnya pénzjutalmat fizettek azoknak a katonáknak is, akik nem vettek részt a harcokban. 2023. február 1-től azonban esetükben ezt a kifizetést törölték.
Április 10-én a Legfelső Tanács megszavazta a 30 000 hrivnya pótlék visszavezetését a katonáknak, a rendőröknek és a polgári védelmi szolgálat munkatársainak. Utóbb azonban úgy döntöttek, hogy nem küldik meg a jogszabályt aláírásra az államfőnek, hanem munkacsoportot hoznak létre a kérdés megoldására.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elrendelte, hogy teljes összegű pénzbeli juttatásokat és prémiumokat utaljanak Ukrajna Fegyveres Erői tagjai számára a védelmezők napja alkalmából.
A hírt az RBK-Ukrajna közölte az elnök hivatalos honlapjára hivatkozva.
A rendelet szerint 2021. december 31-ig módosítani kell a törvénytervezetet is, mely által javítanának a katonák monetáris támogatási rendszerén.
Ezenkívül 2023 végéig minden megyében létre kell hozni egy regionális egészségügyi központot, mely pszichológiai rehabilitációs kezeléseket biztosít a katonák és a veteránok számára.