Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo4OiJlY29ub21pYyI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo0OTYwO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 48418 [content] =>A német ipari termelés idén először csökkent, Európa legnagyobb gazdasága továbbra se tud kimászni a gödörből. A termelés 0,4 százalékkal csökkent márciusban az előző hónaphoz viszonyítva, a fogyasztási és félkész termékek, valamint az energiaipar visszaesése miatt – közölte a statisztikai hivatal szerdán.
Öröm az ürömben, hogy a közölt adat jobb lett a várakozásoknál; a Bloomberg elemzői konszenzusa 0,7 százalékos visszaesésre számított.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke egy áprilisi nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy a német feldolgozóipar éledezik, Németország kétévnyi stagnálás után végre kilábal a pandémia utáni dermedtségből. A német ipar az idén év elején már mutatott életjeleket – ezek szerint hiába.
Kedden közzétett adatok szerint márciusban váratlanul csökkent az ipar rendelésállománya, a gyártók továbbra is szenvednek a visszafogott globális kereslettől, a magas kamatlábak által okozott drága finanszírozástól, valamint orosz–ukrán háború miatt megugró energiaköltségektől.
A német és a magyar gazdaság teljesítménye között igen szoros a kapcsolat, szerdán publikált adatok szerint a magyar ipari termelés volumene márciusban (szezonális – és munkanap hatásoktól megtisztítva) 3 százalékkal elmaradt az egy hónappal korábbi szinttől.
[type] => post [excerpt] => A német ipari termelés idén először csökkent, Európa legnagyobb gazdasága továbbra se tud kimászni a gödörből. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1715183280 [modified] => 1715175705 ) [title] => Tragikus a német ipari termelés [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=48418&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 48418 [uk] => 48432 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 48419 [image] => Array ( [id] => 48419 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemet-gazdasag.jpg [original_lng] => 68117 [original_w] => 1000 [original_h] => 563 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemet-gazdasag-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemet-gazdasag-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemet-gazdasag-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemet-gazdasag.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemet-gazdasag.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemet-gazdasag.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemet-gazdasag.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1715243050:8 [_thumbnail_id] => 48419 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 415 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 195705 [1] => 4960 ) [tags_name] => Array ( [0] => német ipar [1] => visszaesés ) ) [1] => Array ( [id] => 48379 [content] =>Az S&P Global gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett felmérése szerint az oroszországi szolgáltatószektor üzleti aktivitásának alakulását jelző mutató 50,5 pontra mérséklődött a márciusi 51,4 pontról.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig a zsugorodását jelzi.
Az orosz szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) immár tizenötödik hónapja mozog 50 pont fölött, azonban a növekedés üteme áprilisban volt a leglassabb az utóbbi tizenöt hónapban.
Az orosz szolgáltatók arról számoltak be, hogy áprilisban az új megrendelések növekedése lassult a kevésbé erős kereslet miatt, miközben az ágazatban már kilencedik hónapja nőtt a foglalkoztatás.
A szolgáltatóiparban a múlt hónapban az inputköltségek inflációja 2020 júliusa óta a második legalacsonyabbra mérséklődött, míg az eladási árak növekedési üteme 2021 januárja óta a leglassabb volt. Áprilisban az oroszországi szolgáltatószektor vállalatainak üzleti várakozásai derűlátóan alakultak, a cégek továbbra is a kibocsátás bővülésére számítanak, azonban az optimizmus mértéke kilenchavi mélypontra süllyedt.
A szolgáltatóipari és a csütörtökön ismertetett feldolgozóipari adatok összesítésével képzett áprilisi kompozit BMI 51,9 pontra mérséklődött a márciusi 52,7 pontról. A mutató tavaly február óta, immár tizenöt hónapja 50 pont felett mozog, az orosz gazdasági teljesítmény bővülését jelezve, azonban a növekedés mértéke áprilisban volt a legkisebb az utóbbi tizenöt hónapban.
Az S&P Global gazdaságkutató intézet csütörtöki közlése alapján az orosz feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 54,3 pontra csökkent a márciusi 55,7 pontról. A mutató egy éve 52,6 ponton állt, 23 hónapja folyamatosan az 50 pontos szint fölött mozog.
Az áprilisi termelés növekedési üteme lassult márciushoz képest, de 2017 januárja óta így is a második leggyorsabb volt. Az új megrendelések száma tovább nőtt, a bővülési ütem azonban három hónapon belül a leglassabb volt. Az új megrendelések mögött elsősorban a belföldi kereslet élénkülése állt, miközben az új exportrendelések hat hónapon belül ötödször estek vissza áprilisban.
[type] => post [excerpt] => Az S&P Global gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett felmérése szerint az oroszországi szolgáltatószektor üzleti aktivitásának alakulását jelző mutató 50,5 pontra mérséklődött a márciusi 51,4 pontról. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1715094240 [modified] => 1715071319 ) [title] => Visszaesett az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=48379&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 48379 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 48380 [image] => Array ( [id] => 48380 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/oroszorszag.jpg [original_lng] => 252494 [original_w] => 2560 [original_h] => 1438 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/oroszorszag-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/oroszorszag-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/oroszorszag-768x431.jpg [width] => 768 [height] => 431 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/oroszorszag-1024x575.jpg [width] => 1024 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/oroszorszag-1536x863.jpg [width] => 1536 [height] => 863 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/oroszorszag-2048x1150.jpg [width] => 2048 [height] => 1150 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/oroszorszag.jpg [width] => 2560 [height] => 1438 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1715060519:12 [_thumbnail_id] => 48380 [_edit_last] => 12 [views_count] => 499 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 33104 [1] => 254740 [2] => 4960 ) [tags_name] => Array ( [0] => orosz gazdaság [1] => szolgáltatóipar [2] => visszaesés ) ) [2] => Array ( [id] => 43990 [content] =>Az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta minden eddiginél kevesebb ígéret született a nyugati államok részéről a kijevi kormány további támogatására – jelentette be a németországi székhelyű Kieli Világgazdasági Intézet (IFW Kiel) csütörtökön.
Gyengül az elszántság Ukrajna támogatására. Idén augusztus eleje és október vége között csaknem 90 százalékkal kevesebb kötelességvállalásról szóló bejelentés született a tavalyi év ugyanezen időszakához képest – jelentette be az agytröszt, mely a háború 2022-es február 24-i kitörése óta rögzíti az Ukrajnának tett katonai, pénzügyi és humanitárius segítségről szóló ígéreteket.
Az összegzés szerint az új kötelezettségvállalások a fenti periódusban 2,11 milliárdnyi eurót tettek ki, 87 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi évben.
A háború kitörése óta Ukrajna partnerei és a legfontosabb nemzetközi szervezetek – mint például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank – összesen csaknem 255 milliárd eurónyi segélyt ígértek, beleértve 182 milliárd euró rövidtávú, már teljesített vagy egy éven belül teljesítendő segítséget.
E kötelezettségvállalások magukba foglalnak 141 milliárd eurónyi pénzügyi segélyt, csaknem 16 milliárd eurónyi humanitárius segítséget és 98 milliárd euró értékű hadi támogatást.
Az idén augusztustól októberig tartó periódus során a 42, az intézet által számontartott donorország közül csak 20 jelentett be újabb támogatási csomagot, az Európai Unió és az Egyesült Államok részéről közzétett új kötelezettségvállalások pedig korlátozottak – derült ki a tájékoztatásból.
„A kilátások bizonytalanok, miután a legnagyobb, az Európai Unió részéről tett, ám függőben lévő kötelezettségvállalás még nem teljesült, az amerikai segélyek pedig csökkenőben vannak” – tették hozzá az intézet részéről, kiemelve: a kijevi vezetés jelenleg abban reménykedhet, hogy az Európai Unió végül elfogadja a nyáron bejelentett, 50 milliárd eurónyi támogatási tervet.
„Újabb késlekedés egészen biztosan csak tovább erősítené Vlagyimir Putyin orosz elnök pozícióját” – figyelmeztetett Christoph Trebesch, az intézet ukrajnai segélyeket megfigyelő irodavezetője.
Az Európai Bizottság júniusban tett javaslatot egy olyan célzott eszköz létrehozására, amely a 2024–2027 közötti időszakra 50 milliárd euró összegű kiszámítható és rugalmas támogatást nyújtana Ukrajnának.
Ugyanekkor az Egyesült Államok Szenátusában republikánus képviselők vétóztak meg egy újabb, Ukrajna részére elkülönítendő segélycsomagról szóló törvényt.
[type] => post [excerpt] => Az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta minden eddiginél kevesebb ígéret született a nyugati államok részéről a kijevi kormány további támogatására – jelentette be a németországi székhelyű Kieli Világgazdasági Intézet (IFW Kiel) csütörtökön. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1702032360 [modified] => 1702010487 ) [title] => Minden eddiginél kevesebb ígéret született a Ukrajna támogatására [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=43990&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 43990 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 41440 [image] => Array ( [id] => 41440 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/adomany-ukrajna.jpg [original_lng] => 105067 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/adomany-ukrajna-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/adomany-ukrajna-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/adomany-ukrajna-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/adomany-ukrajna-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/adomany-ukrajna.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/adomany-ukrajna.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/adomany-ukrajna.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1702003287:12 [_thumbnail_id] => 41440 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1205 [translation_required_done] => 1 [_oembed_22de844ecfee9676b8c1c0ea7269f144] =>[_oembed_time_22de844ecfee9676b8c1c0ea7269f144] => 1702025165 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 33854 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 202356 [1] => 38910 [2] => 4960 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kieli Világgazdasági Intézet (IFW Kiel) [1] => Ukrajna támogatása [2] => visszaesés ) ) [3] => Array ( [id] => 43934 [content] =>Despite the war, Ukraine keeps feeding the world.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) November 25, 2023
In this effort, you can count on the EU.
We continue enhancing our Solidarity Lanes and will provide €50 million to repair your port infrastructure.
Together we ship Ukrainian grain to the world.@ZelenskyyUa pic.twitter.com/2kEELoEKKDNovemberben nagyot estek Oroszország olaj- és gázexportból származó bevételei, de csupán havi alapon, egy egyszeri hatás miatt.
A múlt hónapban ezermilliárd rubel alá, 961,7 milliárd rubelre estek a nemzetközi szankciókkal sújtott Oroszország olaj- és gázexportból származó bevételei. Ez a megelőző hónapban még 1635 milliárd rubel körül alakult. A Reuters számításai szerint a bevétel adófizetési kötelezettség miatt zuhant ekkorát.
Az orosz pénzügyminisztérium ugyanis kiemeli, hogy a helyi energiavállalatok csaknem 500 milliárd rubel nyereségalapú adót fizettek be októberben az előző negyedév után. Ez dobta tehát meg az októberi bevételeket.
Az olaj- és gázeladásokból származó összeg – ami az összes orosz költségvetési bevétel 28 százalékát teszi ki – tavaly novemberhez képest változatlanul nőtt, méghozzá 11 százalékkal. Miután a kormány befagyasztott bizonyos kifizetéseket a finomítóknak, üzemanyaghiány lépett fel, ami miatt szeptemberben felfüggesztették az üzemanyagexportot. Ezen azóta enyhítettek.
Mást mutatnak a többhavi adatok. Január és november között az összes olajbevétel 23 százalékkal, 8170 milliárd rubelre csökkent – ez a meredek esés bizonyára fájhat az orosz költségvetésnek.
[type] => post [excerpt] => Novemberben nagyot estek Oroszország olaj- és gázexportból származó bevételei, de csupán havi alapon, egy egyszeri hatás miatt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1701900600 [modified] => 1701868309 ) [title] => Egyre kisebb olajbevételekkel számolhat Oroszország [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=43934&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 43934 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 43935 [image] => Array ( [id] => 43935 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szallitas.jpg [original_lng] => 116945 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szallitas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szallitas-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szallitas-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szallitas-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szallitas.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szallitas.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szallitas.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1701861110:12 [_thumbnail_id] => 43935 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1282 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 93276 [1] => 201655 [2] => 4960 ) [tags_name] => Array ( [0] => gázexport [1] => orosz olajexport [2] => visszaesés ) ) [4] => Array ( [id] => 39773 [content] =>Ukrajnában megkezdődött a betakarítás, így a közeljövőben jelentősen megnő az ukrajnai mezőgazdasági termékek exportigénye. Az export jelenlegi tempója elfogadhatatlanul alacsony.
A gabonaszerződés 48. hetében, június 26-tól július 2-ig 275,7 ezer tonna mezőgazdasági terméket exportáltak Odessza régió tengeri kikötőin keresztül, ami 23%-kal kevesebb, mint a 47. héten – számolt be az Ukrán Agrárgazdasági Klub sajtószolgálata.
A klub tájékoztatása szerint a héten 6 olyan hajót rakodtak be Ukrajna kikötőiben, amelyek még nem estek át a szükség eljáráson, hogy folytathassák útjukat a célállomásra. Ezenkívül csökkent azoknak a hajóknak a száma, amelyek átestek az ellenőrzésen (az elmúlt héten 4 hajó).
Hangsúlyozták, hogy Ukrajnában megkezdődött a termés betakarítása, ezért a közeljövőben jelentősen megnő az ukrajnai agráripari termékek exportigénye, miközben az export jelenlegi tempója elfogadhatatlanul alacsony.
A gabonafolyosó működésének 48. hetében exportálták a legtöbbet: kukorica (a teljes az export 43%-a), búza (23%) és napraforgóolaj (23%). Az ukrán termékeket az alábbi országokba szállították: Ázsia (Kína, India és Törökország), Európa (Hollandia) és Afrika (Dzsibuti).
A gabonafolyosó kezdetétől, 2022. augusztus 1-től 2023. július 2-ig Ukrajna 32,8 millió tonna mezőgazdasági terméket exportált.
[type] => post [excerpt] => Ukrajnában megkezdődött a betakarítás, így a közeljövőben jelentősen megnő az ukrajnai mezőgazdasági termékek exportigénye. Az export jelenlegi tempója elfogadhatatlanul alacsony. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1688678760 [modified] => 1688655278 ) [title] => 23%-kal csökkent az ukrajnai mezőgazdasági termékek exportja [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=39773&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 39773 [uk] => 39711 ) [trid] => ild5234 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 39712 [image] => Array ( [id] => 39712 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/6440ebb190bd8-zerno-pshenitsi15.webp [original_lng] => 297896 [original_w] => 2000 [original_h] => 1333 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/6440ebb190bd8-zerno-pshenitsi15-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/6440ebb190bd8-zerno-pshenitsi15-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/6440ebb190bd8-zerno-pshenitsi15-768x512.webp [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/6440ebb190bd8-zerno-pshenitsi15-1024x682.webp [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/6440ebb190bd8-zerno-pshenitsi15-1536x1024.webp [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/6440ebb190bd8-zerno-pshenitsi15.webp [width] => 2000 [height] => 1333 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/6440ebb190bd8-zerno-pshenitsi15.webp [width] => 2000 [height] => 1333 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1688644478:5 [_thumbnail_id] => 39712 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2497 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_42a1f915278ad41a0860e13031704dba] =>[_oembed_time_42a1f915278ad41a0860e13031704dba] => 1705005707 [_oembed_d3084873b876c91a8f81995272c008ed] => [_oembed_time_d3084873b876c91a8f81995272c008ed] => 1709641460 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1593 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 3867 [1] => 160103 [2] => 875 [3] => 120 [4] => 4960 ) [tags_name] => Array ( [0] => gabonaexport [1] => mezőgazdasági termékexport [2] => statisztika [3] => Ukrajna [4] => visszaesés ) ) [5] => Array ( [id] => 39725 [content] =>Around 13 mln tons of products have been exported through #Ukrainian_corridor by 400 vessels to 24 countries since august 2023.
— Oleksandr Kubrakov (@OlKubrakov) December 30, 2023
Despite systematic attacks on the port infrastructure, ports accepted 430 vessels for loading through #Ukrainian_corridor.
It’s efficient result of… pic.twitter.com/tWDpcHFSgbNémetországban idén a vártnál nagyobb mértékben csökkenhet a kiskereskedelmi forgalom a magas infláció miatt, ami korlátozza a fogyasztói kiadásokat – áll a németországi kiskereskedelmi szövetség (HDE) kedden ismertetett tanulmányában.
A HDE által megkérdezett kiskereskedők a korábban várt 3 százalékos visszaeséshez képest most már a kiskereskedelmi forgalom 4 százalékos csökkenésével számolnak az idei évre.
A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis a múlt héten jelentette, hogy Németországban áprilishoz képest 0,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom májusban, éves viszonylatban viszont 3,6 százalékkal csökkent. A HDE által megkérdezett kiskereskedők mintegy 35 százaléka az eladások csökkenésére számít az év második felében, és a megkérdezettek közül csak minden harmadik várt árbevétel-növekedést a teljes idei évre.
Németországban az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 6,8 százalékra nőtt júniusban a májusi 6,3 százalékról. A fogyasztói árak német szabvány szerint számolt növekedése 6,1 százalékról 6,4 százalékra emelkedett.
[type] => post [excerpt] => Németországban idén a vártnál nagyobb mértékben csökkenhet a kiskereskedelmi forgalom a magas infláció miatt, ami korlátozza a fogyasztói kiadásokat – áll a németországi kiskereskedelmi szövetség (HDE) kedden ismertetett tanulmányában. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1688566020 [modified] => 1688524413 ) [title] => Még a német kiskereskedelmi forgalom is visszaeshet az idén [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=39725&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 39725 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 39726 [image] => Array ( [id] => 39726 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kiskereskedes-piac.jpg [original_lng] => 172334 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kiskereskedes-piac-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kiskereskedes-piac-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kiskereskedes-piac-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kiskereskedes-piac-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kiskereskedes-piac.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kiskereskedes-piac.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kiskereskedes-piac.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1688513613:12 [_thumbnail_id] => 39726 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 924 [translation_required_done] => 1 [_oembed_cc00b385ea2859d48074f95715da17b5] =>[_oembed_time_cc00b385ea2859d48074f95715da17b5] => 1688555227 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 642 [1] => 172271 [2] => 4960 ) [tags_name] => Array ( [0] => Infláció [1] => német kiskereskedelem [2] => visszaesés ) ) [6] => Array ( [id] => 38742 [content] =>Demonstrations in front of the government headquarters in Buenos Aires and several cities in Argentina yesterday against the rising cost of living, the government and the agreement reached with the IMF. Inflation exceeds 60% in the country. pic.twitter.com/uZTXKBoLcK
— E LightFeather (@ElizabethHopk14) July 10, 2022Az élelmiszerek világpiaci árának májusi alapindexe 124,3 pont volt, ami 22,1%-kal alacsonyabb a 2022. márciusi történelmi maximumnál.
Az élelmiszerek világpiaci árai májusban az elmúlt két év legalacsonyabb szintjére estek, a gabona, a növényi olaj és tejtermékek jegyzéseinek jelentős csökkenése közepette, számolt be az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) június 2-án.
A globális élelmiszerár-index átlagosan 124,3 pontot ért el májusban, ami 2,6%-os csökkenés áprilishoz képest, és 22,1%-kal marad el a 2022. márciusi történelmi csúcstól.
A FAO gabonaárindexe 4,8%-kal csökkent az előző hónaphoz képest. „A búza világpiaci ára 3,5%-kal csökkent, ami elsősorban a fekete-tengeri gabonakezdeményezés folytatásának köszönhető”, áll a közleményben.
A FAO olajárindexe májusban 8,7%-kal esett, ami átlagosan 48,2%-kal marad el a 2022-es szinttől.
A tejtermékek ára 3,2%-kal csökkent áprilishoz képest.
A cukorárindexe ugyanakkor „negyedik hónapja növekedést mutat”, áprilishoz képest 5,5%-kal nőtt, és közel 31%-kal magasabb szintet ért el az egy évvel korábbinál.
Májusban 1%-kal nőtt a hús ára is.
[type] => post [excerpt] => Az élelmiszerek világpiaci árának májusi alapindexe 124,3 pont volt, ami 22,1%-kal alacsonyabb a 2022. márciusi történelmi maximumnál. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685829240 [modified] => 1685822930 ) [title] => ENSZ: Az elmúlt két év legalacsonyabb szintjére estek az élelmiszerárak [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=38742&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 38742 [uk] => 38716 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 38717 [image] => Array ( [id] => 38717 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/produkty-pererabotki-zerna22-0.jpg [original_lng] => 71257 [original_w] => 580 [original_h] => 325 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/produkty-pererabotki-zerna22-0-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/produkty-pererabotki-zerna22-0-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/produkty-pererabotki-zerna22-0.jpg [width] => 580 [height] => 325 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/produkty-pererabotki-zerna22-0.jpg [width] => 580 [height] => 325 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/produkty-pererabotki-zerna22-0.jpg [width] => 580 [height] => 325 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/produkty-pererabotki-zerna22-0.jpg [width] => 580 [height] => 325 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/produkty-pererabotki-zerna22-0.jpg [width] => 580 [height] => 325 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1685812131:12 [_thumbnail_id] => 38717 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1754 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 33854 [2] => 11 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 3916 [1] => 1617 [2] => 1436 [3] => 4960 ) [tags_name] => Array ( [0] => élelmiszerárak [1] => ENSZ [2] => világpiac [3] => visszaesés ) ) [7] => Array ( [id] => 38708 [content] =>
A legfrissebb adatok szerint már „csak” 3194 dollármilliárdos él a Földön. A legtöbben az Egyesült Államokban. A szűk elitklubba a legtöbben Óceániából léptek be 2022-ben.
Elkészült a legfrissebb összesítés a világ dollármilliárdosairól. A New York-i Altrata vállalat éves kimutatása szerint 2022-ben csökkent a milliárdosok száma a világon, 2021-hez képest 3,5 százalékkal kevesebben lettek, és a legszűkebb elithez már „csak” 3194 ember tartozik.
A kutatás szerint a legtöbben közülük az Egyesült Államokban élnek, itt 955 szupergazdag lakik, míg a dobogóra Kína (357 fő) és Németország (173 fő) került még fel. A legnagyobb esést a milliárdosok számában Kína könyvelhette el, ahol csaknem negyvenen kerültek ki az elitklubból egyetlen év alatt, de a megmaradt milliárdosok vagyona is nagyot zuhant, több mint tíz százalékkal lett kisebb.
Ez egyébként világszerte igaz volt a szupergazdagokra, a leggazdagabb 3194 ember összesen mintegy 11,1 ezer milliárd dollárnyi vagyonon ül.
Az utánuk következő „kasztba”, amelyet az Altrata a 30 millió és 1 milliárd dolláros vagyon közé lőtt be, 387 ezren tartoznak, míg a következő lépcső, az 5 millió és 30 millió dolláros vagyon közötti gazdagok pedig több mint 3,6 millióan vannak.
Ez a nagyjából 4 millió ember összesen 81 ezermilliárd dollárral rendelkezik. Az igazi gazdagságot a Földön egyébként mindössze tizenöten érezhetik, az ő vagyonuk fejenként meghaladja az 50 milliárd dolláros álomhatárt.
Bár az Altrata neveket nem említ, nem nehéz kitalálni, hogy a több listán is éllovasnak számító Elon Musk és Jeff Bezos is köztük van.
Érdekes módon mégsem a Musk főhadiszállásának számító és a Szilícium-völgynek is otthont adó San Francisco a milliárdosok kedvenc lakóhelye, hiszen két város is megelőzte.
A kaliforniai nagyvárosban 84 milliárdos lakik, ezzel éppen csak felkerült a dobogóra Moszkva (76 fő) és London (75 fő) elé, az első két helyen pedig New York (136 fő), illetve Hongkong (112 fő) áll.
A milliárdosok száma egyébként csak két országban nőtt, Szingapúrban és Oroszországban. Ez utóbbiban 4,7 százalékkal lett több szupergazdag, akiknek a száma így 112-re emelkedett. Ez azért különösen érdekes, mert Oroszországot súlyos gazdasági szankciók sújtják, a nemzetközi kereskedelem szinte lehetetlenné vált, és a külföldi befektetéseket is erősen korlátozták a nyugati országok. Így is több új orosz dollármilliárdos lett az elmúlt egy évben.
Az adatokból az is kiderült, hogy bár a szupergazdagok közül a legtöbben már igen fiatalon elindították saját vállalkozásaikat, első dollármilliárdjukra igencsak sokat kellett várniuk, de többségükben, 64 százalékban saját erőből gazdagodtak meg. Negyven évnél fiatalabbak igazából csak öröklés útján kerültek be a listába. Az ötven évnél fiatalabb szupergazdagok száma mindössze 9,5 százalék, a 70 évnél idősebbek pedig 42,2 százalékot tesznek ki.
A szupergazdagok egyébként a felmérés szerint nemcsak vagyont gyűjteni, de adni is szeretnek. A legkedveltebb hobbinak a jótékonykodás, különböző alapítványok kezelése számít a körükben, ezt követik a sportok, a repülés, a művészet és az utazás, illetve a politika. Elsősorban az oktatásra fordítják a vagyonukat, de a szociális és egészségügyi fejlesztések, valamint a kultúra és a környezetvédelem is kiemelt területnek számít – olvasható a Világgazdaságban.
[type] => post [excerpt] => A legfrissebb adatok szerint már „csak” 3194 dollármilliárdos él a Földön. A legtöbben az Egyesült Államokban. A szűk elitklubba a legtöbben Óceániából léptek be 2022-ben. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685740980 [modified] => 1685712711 ) [title] => Már a szupergazdagoknak sem megy úgy, mint régen [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=38708&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 38708 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 38709 [image] => Array ( [id] => 38709 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/musk.jpg [original_lng] => 90031 [original_w] => 1200 [original_h] => 839 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/musk-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/musk-300x210.jpg [width] => 300 [height] => 210 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/musk-768x537.jpg [width] => 768 [height] => 537 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/musk-1024x716.jpg [width] => 1024 [height] => 716 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/musk.jpg [width] => 1200 [height] => 839 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/musk.jpg [width] => 1200 [height] => 839 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/musk.jpg [width] => 1200 [height] => 839 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1685701911:12 [_thumbnail_id] => 38709 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1365 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 169455 [1] => 4744 [2] => 31102 [3] => 4960 ) [tags_name] => Array ( [0] => dollármilliárdosok [1] => recesszió [2] => szupergazdagok [3] => visszaesés ) ) [8] => Array ( [id] => 38255 [content] =>Az euró nemzetközi fizetésekben való felhasználása áprilisban az elmúlt három év legalacsonyabb szintjére esett, miközben az amerikai dollár felhasználása nőtt – írja a Bloomberg a SWIFT adataira hivatkozva.
A Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunications (SWIFT) adatai szerint az euróval kapcsolatos határokon átnyúló tranzakciók aránya a márciusi 32,64%-ról áprilisban 31,74%-ra csökkent. A dollár használata tovább emelkedett, 41,74%-ról 42,71%-ra.
A visszaesés ellenére az euró még mindig a második helyen áll a SWIFT-en keresztüli fizetésekben. A japán jen részesedése a fizetésekben a márciusi kiugrás után megfordult. A jelentés szerint áprilisban 3,51% volt a márciusi 4,78% után. Kitérnek arra is, hogy a kínai jüan aránya az elmúlt öt hónap legmagasabb szintjére emelkedett.
[type] => post [excerpt] => Az euró nemzetközi fizetésekben való felhasználása áprilisban az elmúlt három év legalacsonyabb szintjére esett, miközben az amerikai dollár felhasználása nőtt – írja a Bloomberg a SWIFT adataira hivatkozva. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1684500240 [modified] => 1684463178 ) [title] => Visszaesett az euró-használat a nemzetközi fizetésekben [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=38255&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 38255 [uk] => 38217 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 38218 [image] => Array ( [id] => 38218 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/281855-100-euro-gettyimages-new-960x380-0.jpg [original_lng] => 95045 [original_w] => 960 [original_h] => 500 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/281855-100-euro-gettyimages-new-960x380-0-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/281855-100-euro-gettyimages-new-960x380-0-300x156.jpg [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/281855-100-euro-gettyimages-new-960x380-0-768x400.jpg [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/281855-100-euro-gettyimages-new-960x380-0.jpg [width] => 960 [height] => 500 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/281855-100-euro-gettyimages-new-960x380-0.jpg [width] => 960 [height] => 500 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/281855-100-euro-gettyimages-new-960x380-0.jpg [width] => 960 [height] => 500 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/281855-100-euro-gettyimages-new-960x380-0.jpg [width] => 960 [height] => 500 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1684452380:12 [_thumbnail_id] => 38218 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2003 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 205 [1] => 168002 [2] => 4960 ) [tags_name] => Array ( [0] => euró [1] => nemzetközi fizetés [2] => visszaesés ) ) [9] => Array ( [id] => 37058 [content] =>Az Ukrajna elleni agresszív háború kezdete óta jelentősen csökkentett Oroszország fontossága a német külkereskedelem számára – számolt be a Jevropejszka Pravda a Tagesschau-ra hivatkozva.
Idén februárban az Oroszországi Föderációból Németországba importált összes áru havi értéke mindössze mintegy 300 millió eurót tett ki, ami 91%-kal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – írta a wiesbadeni Szövetségi Statisztikai Hivatal.
Többek között az orosz energiahordozók szállításai csökkentek, amelyek a háború 2022. február 24-i kezdete előtt fontos szerepet játszottak a két ország közötti kereskedelemben.
Az orosz olaj- és földgázimport a 2022 februári 2,2 milliárd euróról egy évvel később már 4,2 millió euróra csökkent (99,8%-os visszaesés).
A koksz és a finomított kőolajtermékek importja 353 millió euróról 30 millió euróra esett vissza (mínusz 91,4%).
A szénimport 92,5%-kal 26 millió euróra csökkent.
Elmondható, hogy Oroszország a 11. helyről a 46. helyre esett vissza a Németországba irányuló legfontosabb áruszállítók között.
[type] => post [excerpt] => Az Ukrajna elleni agresszív háború kezdete óta jelentősen csökkentett Oroszország fontossága a német külkereskedelem számára. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1681484580 [modified] => 1681461457 ) [title] => 91%-kal csökkent az Oroszországból Németországba irányuló import [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=37058&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 37058 [uk] => 37024 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 37025 [image] => Array ( [id] => 37025 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/79b076f-1200x-1.jpg [original_lng] => 117526 [original_w] => 1200 [original_h] => 799 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/79b076f-1200x-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/79b076f-1200x-1-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/79b076f-1200x-1-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/79b076f-1200x-1-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/79b076f-1200x-1.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/79b076f-1200x-1.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/79b076f-1200x-1.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1681450657:12 [_thumbnail_id] => 37025 [_edit_last] => 12 [views_count] => 994 [_oembed_08cf91dd54c3d7003fdd839340226a09] => [_oembed_time_08cf91dd54c3d7003fdd839340226a09] => 1682609499 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 135 [1] => 144699 [2] => 4960 ) [tags_name] => Array ( [0] => németország [1] => orosz export [2] => visszaesés ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 4960 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => economic ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 4960 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => economic ) [_domains] => Array ( [economic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )