Hitelekkel segíti az OTP az ukrán földművelőket

Hitelekkel segíti az OTP az ukrán földművelőket

12:42 Május 21, 2022

Gazdaság 3484 3 хвилини

Українська

Az OTP Bank idén fokozza az ukrajnai gazdáknak nyújtott hitelezést egy Kijev által támogatott program keretében, hogy segítse őket az orosz invázió okozta finanszírozási problémák leküzdésében – mondta a Reutersnek a magyar pénzintézet egyik vezetője.

Az új ukrajnai hitelek, amelyek az OTP várakozásai szerint nagyjából 1 milliárd hrivnyát tesznek ki és a vetési szezon végéig kibocsátott hitelállománynak körülbelül az ötödét képezik, a korábban nagy konglomerátumok által finanszírozott kisvállalkozásokhoz kerülnek majd.

„A piac egy része a háború miatt befagyott” – mondta a Reutersnek Kuharszki András, az OTP ukrajnai egységének felügyelőbizottsági elnöke. Ez az egység mezőgazdasági gépeket is lízingel. „A háború új helyzetet teremtett, ami miatt kiegészítő finanszírozásra volt szüksége ennek az ügyfélcsoportnak, hogy az első láncszemnél ne omoljon össze az egész lánc.”

Kuharszki elmondta, hogy a nagy ukrán bankok, mint például a vezető hitelező PrivatBank és az állami Oscsadbank valószínűleg uralni fogják az állami garanciával támogatott programot, de az OTP számára is új üzleti lehetőséget nyitott. „Több ügyféllel működünk, de nálunk kisebb a kockázatitőke-befektetők által nyújtott finanszírozás mértéke, mint sok versenytársunknál” – mondta, hozzátéve, hogy az OTP a közép- és nyugat-ukrajnai gazdákra összpontosít, távol a háborús frontvonalaktól.

Az OTP-re nyomás nehezedett, hogy adja el oroszországi érdekeltségeit, többek között egy olyan ukrán törvényjavaslat miatt, amely az Oroszországban tevékenykedő cégeket magasabb adókulccsal célozza. Beszélt arról is, hogy nem érzékel „aggályokat az OTP-vel szemben” Ukrajnában, részben annak köszönhetően, hogy a bank a háború alatt is fenntartotta tevékenységét.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei