670%-kal nőtt az oroszok által Törökországban megnyitott cégek száma egy év alatt

670%-kal nőtt az oroszok által Törökországban megnyitott cégek száma egy év alatt

19:06 Március 25, 2023

Gazdaság 1133 2 хвилини

Українська

2022-ben az oroszok több mint 1300 céget alapítottak Törökországban, ami 670%-kal több mint az előző évben – közölte a Bloomberg a The Economic Policy Research Foundation török elemzőközpont jelentésére hivatkozva, számolt be a Jevropejszka Pravda.

„Az oroszok által megnyitott új cégek számának hirtelen növekedése alátámasztja Törökország növekvő vonzerejét, mint az orosz pénzek befektetésének célpontja az ukrajnai háború kezdete óta. Az iráni partnerekkel rendelkező vállalatok a második helyen állnak” – írta az ügynökség.

Ez a tendencia jellemzi a török lakáspiacot is, ahol tavaly az összes külföldi ingatlanvásárló közel negyede orosz állampolgár volt.

„Recep Tayyip Erdogan török elnök tartózkodott attól, hogy részt vegyen az ukrajnai inváziója miatt a nyugat részéről bevezetett Oroszország elleni szankciókban, így Törökország vonzó célpont a szankciók elől menedéket kereső befektetők számára, beleértve az esetleges vagyonlefoglalásokat elkerülni próbáló oligarchákat is.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei