Nem jött be a bolgároknak az euró
Finoman szólva se sikertörténet egyelőre Bulgária euróövezethez való csatlakozása. Azok után, hogy az infláció elszabadult, és a megszorításokba belebukott a korábbi kormány, most újabb nehézséggel néz szembe. A héten ugyanis megindított az EU a túlzottdeficit-eljárást az országgal szemben, miután nem sikerült teljesítenie az egyik maastrichti kritériumot, ami épp ez az egyik feltétele volt az euró bevezetésének. Magyarországon is időközben a politikai napirend egyik központi kérdése lett az euróövezethez való csatlakozás.
Az Európai Unió túlzottdeficit-eljárást indít Bulgáriával szemben, mindössze néhány hónappal az euróövezethez való csatlakozása után – jelentette be Rumen Radev miniszterelnök az Euractiv és a Mediafax beszámolója szerint, amiről az Economedia.ro írt. A bolgár euró története egyelőre minden, csak nem sikertörténet.

Bolgár euró: egyelőre óriási blama, épphogy bevezették, máris felrúgták az egyik legfontosabb szabályt – „Hazudtak, hogy Bulgáriát betuszkolják az eurózónába”.
Radev azzal vádolta a volt jobbközép vezetőt, hogy manipulálta a költségvetési adatokat, hogy Bulgária 2026. január 1-jén beléphessen az euróövezetbe, miután heves politikai vita alakult ki a konvergenciakritériumok teljesítésével kapcsolatban.
Hazudtak, hogy Bulgáriát betuszkolják az eurózónába – mondta Rumen Radev újságíróknak, miután visszatért Brüsszelből. A politikus májusban került hatalomra, azok után, hogy a baloldali populista pártja, a Progresszív Bulgária megnyerte az áprilisi választásokat, és 30 év után először elérte az egypárti többséget.
Az EU túlzottdeficit-eljárása előírja az európai költségvetési szabályokat túllépő országok számára, hogy egy meghatározott határidőn belül a GDP 3 százalékos küszöbértéke alá csökkentsék költségvetési hiányukat. Ez az Európai Bizottság általi szigorúbb ellenőrzést is magában foglalja.
A bizottság tavaszi előrejelzései szerint Bulgária 2026-ban a GDP 4,1 százalékát kitevő hiányt könyvelhet el. Ugyanakkor az ország az euróövezet legmagasabb inflációs rátájával is szembesül.
Ha ezek a becslések megerősítést nyernek, Bulgária lesz az első ország, amely miután csatlakozott az euróövezethez, gyorsan a blokk fiskális korrekciós ága alá kerül. Ez lenne Szófia első túlzotthiány-eljárása is azóta, hogy az előzőt 2012-ben lezárták.
Az Európai Bizottság a jövő héten megjelenő európaiszemeszter-csomagjának közzététele előtt nem kívánt nyilatkozni a helyzetről. A GERB párthoz tartozó Temenuzska Petkova volt pénzügyminiszter viszont elutasította Radev vádjait, és azt mondta, hogy Bulgária a védelmi kiadásokra vonatkozó európai rugalmassági záradéknak köszönhetően elérte a 3 százalékos hiánykorlátot 2025-ben.
Az infláció is elszállt
Nem csak a költségvetési hiánnyal, az inflációval is gond van, ami jelenleg Bulgáriában az egyik legmagasabb volt az uniós tagországok között.
Áprilisban 6,8 százalékkal emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak.
Az csak a hab tortán, hogy az infláció szintén az euró bevezetésének egyik előfeltétele. A maastrichti kritérium szerint adott ország 12 havi átlagos HICP-inflációja legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációjú EU-tagállam átlagát. Bulgária esetében az inflációs kritérium teljesítése különösen fontos volt az euró bevezetése előtt. A 2025-ös konvergenciaértékelések szerint Bulgária végül teljesítette az inflációs feltételt, ami hozzájárult ahhoz, hogy megkapja a pozitív értékelést az euróövezeti csatlakozáshoz. Igaz, ahogy bevezette az eurót, egyből elszállt az infláció, ami hozzájárult ahhoz, hogy a bolgárok többsége ma már ellenzi a lépést.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás