A választást megnyerte, de az igazi feladat csak most jön Erdogan számára

Úgy tűnik, egyelőre csak a könnyebb feladaton van túl az újjáválasztott török elnök, akinek most minden mozdulatát lélegzet-visszafojtva várják az elemzők. A fő kérdés, hogy hoz-e fordulatot a gazdaságpolitikájában és így megnyugvást az újabb győzelem vagy kitart eddigi, országát lassan csődbe vivő, ám választásokat nyerő politika mellett.

9 százalék – ennyit zuhant idén a török líra a dollárral szemben. A visszaesés folyamatos, ám volt két jól érzékelhető megugrás is: először, amikor Törökországban az elnökválasztás első fordulója után kiderült, szükség lesz második fordulóra, másodszor, amikor a hétvégén kiderült: újabb öt évig Recep Tayyip Erdogan lesz az ország vezetője.

Az első visszaesés könnyen megmagyarázható azzal, hogy a befektetők nem szeretik a bizonytalanságokat: márpedig akkor Erdogan 49,5 százalékával szemben az egyesült ellenzék vezetője Kemal Kilicdaroglu 45 százalékot szerzett, azaz senki nem tudhatta biztosra, ki nyeri a második fordulót.

Ami a mostani visszaesést illeti, az már más tészta, itt már Erdogan gazdaságpolitikája a hunyó. Hogy miért? A török elnök az elmúlt időszakban egyértelműen az unortodox gazdaságpolitikát folytatott, a befektetők pedig attól félnek, hogy az újabb ötéves mandátummal a zsebében, ez nem fog változni. „Csak a legoptimistábbak gondolják úgy, hogy Erdogan annyira stabilnak gondolja a helyzetét, hogy visszatér a hagyományos gazdaságpolitikához” – mondta a CNN-nek Hasnain Malik, a Tellimer tőkepiaci szakértője.

Milyen az erdogani unortodoxia?

Nézzük az alapokat: Törökország regionális nagyhatalom, a G20-csoport tagja, gazdasága diverzifikált, és Isztambul a régió egyik pénzügyi központja. Ezt nézve azt mondhatnánk, minden adott ahhoz, hogy egy prosperáló gazdaságot működtessen a 85 milliós államot vezető Erdogan, ám az elmúlt éveket nézve ez finoman szólva se jött össze. Pedig jól indult, hiszen jelentős állami támogatással (avagy pénzszórással) komoly gazdasági növekedést sikerült elérnie az elnöknek a kezdeti években, amiből rengeteg vállalkozó tudott profitálni, ugyanúgy, ahogy a városokba özönlő vidékiek is, akik számára több munkalehetőség nyílt. Így Erdogannak kialakult egy igen erőteljes választói derékhada, akik, ahogy azóta látjuk, jóban-rosszban kiálltak az általuk gyakran csak szultánnak nevezett vezetőjük mellett.

A török gazdaság azonban jó ideje – ha finoman akarunk fogalmazni, akkor azt mondjuk – szenved, amit jól mutat, hogy tavaly októberben a hivatalos adatok szerint is 85 százalék feletti volt az infláció, de az ellenzék szerint ezek is „szépített” adatok, a valóságban bőven 100 százalék felett volt az árdrágulás, egyes kutatóintézetek számításai szerint a 186 százalékot is elérhette. A török líra az elmúlt egy évtizedben elvesztette értékének 90 százalékát, így az élet olyan szinten megdrágult, hogy sokak számára a puszta megélhetés is komoly kihívást jelent.

A visszaesés okait abban kell keresni, hogy Erdogan változtatott addigi ortodox gazdaságpolitikáján, egyre nagyobb figyelmet szentelt a vallásnak, aminek következtében igencsak sajátos lépéseket tett: például kijelentette, hogy az alapkamat „minden rossz anyja és atyja”, de beszélt arról is, hogy „az iszlám vallás tiltja a kamatot”. Ezek után nem meglepő, hogy amikor világszerte nőni kezdett az infláció, amire minden jegybank az alapkamat emelésével reagált, ő kirúgta a jegybank vezetőjét, és olyat nevezett ki, aki hajlandó volt csökkenteni a kamatokat. Így bár olcsóbbak lettek a hitelek, aminek nagyon örültek a vállalkozók, cserébe elszállt a líra árfolyama – amíg 2021 szeptemberében 1 dollár 8 lírát ért, ma már 20 felett mozog az árfolyam –, a gyenge pénz pedig azt jelentette, hogy minden külföldi termék drágul, és megugrik az infláció. Erdogan természetesen nem ezt hangsúlyozta, hanem választóihoz azt az üzenetet juttatta el, miszerint gazdaságpolitikájához hozzátartozik a devizapiacokba való beavatkozás is, a gyengébb árfolyammal pedig könnyebb lesz az export és több turista fog jönni, ami az egész gazdaságot felhúzza. Az elemzők szerint azonban a lépésnek mindössze annyi oka volt, hogyha a jegybank emelte volna az alapkamatot, akkor a leálló hitelezés miatt recesszióba került volna az ország, amit a választások előtt semmiképpen nem akart megengedni Erdogan.

De az unortodox lépések közül kiemelhetnénk azt is, amikor 2018 júliusában gazdasági csúcsminiszternek nevezte ki a vejét, akinek szakértelmét nagyjából a nullával egyenértékűnek tekintették a külföldi szakértők, de még Törökországban sem tartották sokra.

A török gazdaság megmentése: feladat, feladat hátán

Líra és infláció – nem lepődnénk meg, ha Erdogan vagy legalábbis a gazdaságpolitikájával foglalkozók ezzel a két szóval kelnének és feküdnének minden nap. Sokatmondó az is, hogy amikor kiderült, Erdogan megnyerte a választást, egyik első mondata az volt, hogy „kemény napok jönnek”. Az biztos, bármihez kezd, könnyű dolga nem lesz, ugyanis nagyjából minden szakértő, aki megkérdeztek a török devizával kapcsolatban, nagyjából ugyanazt mondta: a török líra valószínűleg egy ideig a világ legrosszabbul teljesítő valutái között lesz.

Ennek fő oka természetesen az, ahogy Erdogan tekint a monetáris politikára: az alapkamat emelésével ugyan lehetne segíteni a lírát, de ugye egyrészt „az iszlám vallás tiltja a kamatot”, másrészt a török elnök többször is hangot adott annak az elképzelésének, miszerint az alapkamat növelése csak emeli az inflációt, miközben éppen az ellenkezője igaz: amennyiben ugyanis magas az alapkamat, akkor nőnek a hitelek kamatai is, ami kivárásra serkenti a lakosságot és a cégeket, abban bízva, hogy idővel jobb feltételekkel tud pénzhez jutni. Így viszont elmaradnak a vásárlások, illetve a beruházások, aminek következtében nem tudják tovább emelni az árakat, ezzel is csökkentve az árdrágulást.

Sőt, van olyan vélemény is, amely szerint a folyamatos beavatkozások miatt a líra még a történelmi mélységében is jelentősen túlértékelt, ezért egy további hatalmas esés is könnyen elképzelhető. Az ország iránti bizalom felépítésében sokat segíthetne, ha lennének olyan külföldi befektetők, akik sokat költenek, például török részvényeket vásárolnak, befektetéseket hajtanak végre az országban, ám az elmúlt években őket jó szerével elüldözte Erdogan, így a tőzsdén is jóval kisebb a külföldiek jelenléte. És bár az elmúlt években a helyi tőzsde szép számokat produkált, azt főleg az Erdoganhoz közel álló – azaz állami pénzzel kitömött – vállalkozók teljesítménye nyomta fel, valódi piaci kereskedés nincs, alig van forgalom a tőzsdén. A tőzsde választás utáni mostani megugrása is annak köszönhető, hogy vélhetően megmarad az állami pénzbőség az elnök számára kedves vállalatoknak, így az optimista jövő miatt sokan gondolják, hogy biztos befektetés az ő részvényeiket vásárolni.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy az utóbbi időben jelentősen átalakult a török gazdaság szerkezete: míg korábban Németország és Oroszország volt a két fő befektető, addig mára a Közel-Kelet vette át a helyüket. Katar például 500 százalékkal növelte jelenlétét 2016 és 2019 között az országban, de sokat számított az is, hogy 2021 vége felé enyhülni kezdett a viszony a korábbi riválisokkal, így Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel, akik több milliárd dollár értékű megállapodásokat kötöttek velük.

„Törökországnak nagy bruttó külső finanszírozási igénye van, ami alapvetően dollár iránti keresletet jelent” – kommentálta ezeket a folyamatokat a CNBC-nek Timothy Ash, a BlueBay Asset Management feltörekvő piaci stratégája. Erdogan fordulatai után ugyanis az amerikai kormány és így az ottani befektetők kezdtek kevésbé kedvező szemmel tekinteni Törökországra, így az ország dollárszűkébe került, és Ash szerint a fő cél az volt, hogy „menjünk külföldre, próbáljunk meg találni valakit, aki dollárt ad nekünk”.

Erre már csak azért is szükség volt, mert 2019 óta a török központi bank több mint 100 milliárd dollárt költött arra, hogy a líra túlélje az elnök lépéseit. A török hatóságok megjelenése azt jelentette, hogy miközben folyamatosan csökkent az ország arany- és devizatartaléka, egy mesterséges piacot hoztak létre, ahol a napi ingadozás a legritkább esetben haladta meg a 0,25 százalékot – igaz, mivel egyenletes volt a rossz teljesítmény, több hónap alatt így is nagyot esett a líra a dollárral szemben.

Az Öböl-menti államok ezek után úgy segítették a törököket, hogy egyrészt dollármilliárdokat helyeztek el török bankokban, másrészt pedig swapügyletekkel támogatták a gyengélkedő török lírát. Ezek a lépések rövid távon hatásosak a devizatartalékok növelésére, hosszabb távon azonban nem fogják kigyógyítani az országot a krónikus betegségeiből. Így látja az ellenzék is, akiknek egyik közgazdásza úgy fogalmazott, hogy „Törökország többet költ, mint amennyit tud és mint amennyit kellene. Kölcsönt vesz fel az úgynevezett baráti országoktól, hogy finanszírozza rövid távú tőkeszükségletét. Ez nyilvánvalóan nem folytatódhat hosszú ideig”. Persze nemcsak így próbál dollárt szerezni Törökország, hoztak egy olyan szabályt is, miszerint az exportáló cégek kötelesek a devizabevételek 40 százalékát a központi banknak eladni, és Erdogannak nagy reménye van abban is, hogy a nyári szezonban a turistaáradat hozza magával a zöldhasúakat.

A líra leértékelődése ellen egy védett bankbetétrendszert is létrehoztak, ami nem meglepő módon vonzó is a törököknek: az elmúlt két hónapban mintegy 33 milliárd dollárt helyeztek el a védett bankszámlákon, így a betétállomány 121 milliárd dollárra nőtt, ami az összes török betét közel negyedét teszi ki. Ennek költségei természetesen az államot terhelik, így nem meglepő, hogy Paul McNamara, a GAM vagyonkezelő feltörekvő piaci adósságokért felelős igazgatója úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy „szinte lehetetlen, hogy mindez szépen, könnyedén megoldódjon”. Éppen ezért egyes szakértők az sem kizárt, hogy annyira szorult helyzetbe kerül az elnök, hogy akár arról is dönthetne, hogy törvényi kényszerrel lírára váltja a dollárban tartott megtakarításokat.

És akkor ott van még az infláció, melynek mértéke ugyan az utóbbi hónapokban némileg visszaesett, de az 50 százalék körüli értéket még mindig nem neveznénk alacsonynak.

A fő kérdés tehát az, mennyire hajlandó Erdogan változtatni az unortodox gazdaságpolitikáján. Erről eltér az elemzők véleménye, van, aki azt állítja, hogy a győzelem ismét azt mutatja, hogy nem kell változtatnia a siker receptjén, míg más azt mondja, hogy bár vélhetően továbbra is az unortodoxia marad a fő irányvonal, a líra megmentése és a lehetséges befektetők megnyugtatása érdekében tesz majd néhány ortodox lépést is az elnök. Ám, hogy ezek mik lesznek, ha lesznek egyáltalán, egy ilyen kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát vivő elnöknél, mint Erdogan, lehetetlen megjósolni. Az mindenesetre nem jó jel, hogy a győzelme után a török elnök egyből ígéretet tett arra, jelentősen növelni fogja a fizetéseket és a februári földrengés utáni újjáépítésre is jelentős összegeket ígért.

Jó hír viszont, hogy Erdogan a beszámolók szerint találkozott Mehmet Simsek egykori pénzügyminiszterrel. Az eseménynek azért van jelentősége, mert Simsek a hagyományos gazdaságpolitika híve, így, ha bekerül az új kabinetbe, akkor az fontos jelzés lehet a nemzetközi befektetők számára, hogy elindul a normalizálódás az országban. Erre azonban egyelőre még várni kell.

(portfolio.hu)