
Itt a kínai válasz: 84%-ra emelik a vámot az USA-ból jövő termékekre
Tovább éleződik a kereskedelmi feszültség Kína és az Egyesült Államok között, miután Peking bejelentette, hogy holnaptól újabb, 84 százalékos vámot vezet be az amerikai termékekre. A kínai lépés válasz az Egyesült Államok nemrég bevezetett 50 százalékos vámtarifájára, amellyel Washington immár összesen 104 százalékra emelte a Kínát sújtó vámok mértékét – számolt be a hirado.hu
Újabb fejezetéhez érkezett a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború. A Sky News szerint a kínai kormány bejelentette, hogy április 10-től kezdődően 84 százalékos behozatali vámot vet ki az amerikai termékekre – ami 50 százalékos emelkedést jelent a korábbi szinthez képest.

A döntés válaszlépésként érkezett arra, hogy az Egyesült Államok e hét elején újabb 50 százalékos vámot rótt ki a kínai árukra. Ezzel a lépéssel az USA már háromszor emelt tarifát: előbb 20 százalék, majd 34 százalék, most pedig 50 százalékos vámot vezetett be – így a teljes vámszint Kínára vonatkozóan elérte a 104%-ot.
Kína korábban már jelezte aggályait a Világkereskedelmi Szervezetnél (WTO), hangsúlyozva, hogy az amerikai lépések komolyan veszélyeztetik a globális kereskedelem stabilitását.
A helyzet veszélyes mértékben eszkalálódott. Kína, mint az egyik érintett fél, súlyos aggodalmát és határozott ellenállását fejezi ki e felelőtlen lépéssel szemben
– áll a kínai nyilatkozatban.
A növekvő vámháború nemcsak a két ország gazdaságára gyakorolhat komoly hatást, hanem a világgazdaság egészére is, miközben a befektetők és a vállalatok is egyre nagyobb bizonytalansággal szembesülnek a jövőt illetően. A piaci elemzők szerint, ha nem sikerül hamarosan megállapodásra jutni, az újabb körökben is elmélyítheti a globális kereskedelmi konfliktust.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás