Az USA még mindig a világ vezető fegyverexportőre

Az USA még mindig a világ vezető fegyverexportőre

19:45 Március 16, 2021

Gazdaság 2621 2 хвилини

Українська

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfőn ismertetett jelentéséből kiderült, hogy a világ vezető fegyverexportőrei továbbra is az Egyesült Államok és Oroszország. Az utóbbi öt évben globálisan eladott fegyverek 37 százaléka az Egyesült Államokból származik, ami aláhúzza Washington szerepét a világ első számú fegyvereladójaként. Az USA 2016– 2020 között 96 országnak értékesített fegyvereket, a szállítmányok nagyjából fele közel-keleti államokba ment.

A SIPRI ugyanakkor megjegyezte, hogy a fegyvereladások globális mennyisége lényegében nem változott a megelőző, 2011 és 2015 közötti időszakhoz képest.

Oroszország a világ második legnagyobb fegyverexportőreként a globális fegyvereladások ötödét bonyolítja le. Mindazonáltal Moszkva fegyvereladásai 22 százalékkal zsugorodtak a 2011–2015-ös időszakhoz képest, jórészt mivel India újabban kevesebb védelmi felszerelést importált.

Franciaország harmadikként nyolc százalékkal részesedik a globális fegyvereladásokból. A SIPRI szerint Párizs több nagyobb védelmi megállapodást kötött egyebek mellett Indiával, Katarral és Egyiptommal. A világ vezető fegyverexportőreit felsoroló lista negyedik és ötödik helyén Németország és Kína áll. A vizsgált utóbbi ötéves időszakban Szaúd-Arábia volt a világ legnagyobb fegyverimportőre 11 százalékos részesedéssel a globális fegyvervásárlásokból. Szintén jelentős mennyiségben vásárolt fegyvert India, Egyiptom, Ausztrália és Kína.

A SIPRI beszámolója nem foglalja magában a kézifegyvereket. A svéd intézet nyilvánosan hozzáférhető adatokra alapozza a jelentését: helyi és nemzetközi szaklapokat, kormányzati és ipari forrásokat vesz figyelembe.

(MTI/magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei