A Visa és a MasterCard is felfüggeszti tevékenységét Oroszországban

A Visa és a MasterCard is felfüggeszti tevékenységét Oroszországban

09:27 Március 6, 2022

Gazdaság 2131 2 хвилини

Українська

Szombat éjszaka előbb a Visa, majd nemsokkal később a MasterCard is közleményt jelentetett meg, melyből kiderül, hogy mindkét pénzügyi vállalat felfüggeszti oroszországi működését.

Visa közleménye szerint a döntés azonnali hatállyal életbe lép, ugyanakkor a következő napokban együttműködnek az ügyfelekkel, ám utána az Oroszországban kibocsátott Visa-kártyákkal kezdeményezett tranzakciók már nem működnek majd országon kívül és az Oroszországon kívüli pénzintézetek által kibocsátott Visa-kártyák sem működnek majd Oroszországon belül.

„Kénytelenek vagyunk cselekedni Oroszország invíáziója és az általunk tapasztalt elfogadhatatlan események miatt” – mondta Al Kelly, a Visa elnök-vezérigazgatója.

„Sajnáljuk, hogy ez a nagyra becsült kollégáinkra lesz hatással, és az általuk Oroszországban kiszolgált ügyfelekre, partnerekre, kereskedőkre és kártyabirtokosokra. Ez a háború, valamint a békét és stabilitást fenyegető folyamatos fenyegetés azt követeli, hogy értékeinkkel összhangban reagáljunk.”

MasterCard kommünikéjéből kiderül, hogy az orosz bankok által kibocsátott kártyákat a továbbiakban nem támogatja az amerikai vállalat, valamint az országon kívül kibocsátott MasterCard-kártya sem használható az orosz kereskedelemben és az ország ATM-eiben.

A cég hozzáteszi, több mint 25 éve van jelen Oroszországban, közel 200 munkavállalóval, akik a továbbiakban is megkapják fizetésüket, és amikor az helyénvaló, illetve a törvény ismét megengedi, folytathatják az együttműködést.

(Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei