Megállapodott az EU az ársapkáról

Megállapodott az EU az ársapkáról

15:06 December 3, 2022

Gazdaság 1631 6 хвилин

Українська

Sikerült megállapodnia az Európai Uniónak az orosz olajra vonatkozó ársapka kérdésében egy lengyel diplomata szerint, aki azt is elárulta, hogy a tengeri szállítást és az arra kötött biztosítást lehetővé tevő árszint hordónként 60 dollár lesz, ami magasabb, mint amennyiért az elmúlt napokban az orosz energiahordozó gazdát cserél.

Azonban ez nem feltétlenül probléma, ugyanis az intézkedés egyik fő célja, hogy az eredetileg túl szigorúan megszövegezett uniós szankciókon kiskaput nyisson, így az orosz olaj továbbra is utat találjon a világpiacra. A 60 dolláros ár így is alacsonyabb a korábban javasoltnál a lengyelek és a balti országok nyomása miatt. Ezek az országok ráadásul további feltételeket is szabtak, így az árat kéthavonta lehetőség lesz felülvizsgálni, a labda most Moszkva térfelén pattog. A tervek között szerepel az is, hogy az ársapka mindig legalább a piaci átlagárnál öt százalékkal olcsóbb legyen – írja a Bloomberg.

A javaslat célja kettős, ugyanis egyszerre kívánja mérsékelni Moszkva bevételeit, ugyanakkor olyan szinten tartani az árat, hogy a termelés és a kereskedelem ne álljon le. Amennyiben ez a piaci ár fölött van – mint most – úgy az oroszok és vásárlóik érvelhetnek azzal, hogy csupán a szokásos üzletmenet folytatódik. Ezt tett többek között csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is.

Az olajpiacra leselkedő veszély ugyanis az hogy túl alacsony árszint mellett elképzelhető, hogy Moszkva beváltja fenyegetését és leállítja a termelést, ami az egekbe lőheti a nyersanyag árát.

Az ársapka ötletét Washington azután vetette fel, hogy a piaci aggodalmak szerint az uniós szankciók túlságosan szigorúak lettek, ami akár a teljes orosz ellátást is elvághatta volna a világpiactól, miközben annak kiváltására nincs rövid távon lehetőség. A december 5-én életbe lépő szankciók előtti csaknem utolsó pillanatban megkötött egyezség azonban biztosítja, hogy továbbra is legyen lehetőség az orosz olaj tengeri szállítására és a szállítmányok biztosítására, amennyiben az olaj hordónként 60 dollárnál olcsóbban cserél gazdát.

Az amerikai tervet aztán elviekben a G7 országok el is fogadták, ám a részletek kidolgozása az utolsó pillanatra maradt. 

Mivel az orosz olajat már most is csak jelentős kedvezménnyel lehet eladni, a 60 dolláros árszint magasabb, mint a vezető orosz olajfajta, az Ural ára, ami a héten hordónként 45,31 dolláros mélyponton is mozgott a primorszki kikötőben az Argus Media – a piac egyik vezető árképző cége – szerint. Szerdán aztán 48,04 dollárig emelkedett a hordónkénti ár.

Noha Moszkva közölte, hogy nem ad el olajat azon országok számára, melyek csatlakoznak az ársapkához, a G7 jórészt már korábban levált az orosz forrásokról, ugyanakkor a megállapodáshoz nem csatlakozó vásárlókat – például Kínát, Indiát vagy Törökországot – semmi nem akadályozza abban, hogy hivatalos csatlakozás nélkül vegyenek a sapka által meghatározott szintnél olcsóbb áron, hozzáférve így a kereskedelem szempontjából kulcsfontosságú szolgáltatásokhoz.

A megállapodás további 45 nap türelmi időt is biztosít a már úton lévő, vagy még hétfő előtt útnak induló tankerek számára, így azoknak január 19-ig van lehetőségük elérni céljukat, míg az esetleges jövőbeli változások kapcsán 90 napos átmeneti időszakot határoztak meg.

Amennyiben nem sikerült volna kitárni az ársapka kiskapuját, úgy hétfőtől komoly fennakadások következhettek volna be a globális olajkereskedelemben. Ennek a lehetősége persze most is fennáll, de az esélye talán csökkent a majdnem az utolsó pillanatban megkötött egyezség miatt. Miután az uniós megállapodás életbe lép, azt a G7 országoknak is jóvá kell hagyniuk, ugyanakkor a tárgyalásokra rálátó források szerint a 60 dolláros hordónkénti ár a G7 által elfogadható sávban található.

A G7 országok többsége az év végéig felhagy az orosz olaj importjával, míg az EU feldolgozott kőolajipari termékekre – például benzinre vagy dízelre – vonatkozó embargója februárban lép majd életbe.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei