Merz: Németország új szakaszt kezd Ukrajna támogatásában, finanszírozza a Starlinket és a nagy hatótávolságú rakétákat

Merz: Németország új szakaszt kezd Ukrajna támogatásában, finanszírozza a Starlinket és a nagy hatótávolságú rakétákat

19:09 Május 28, 2025

Gazdaság 3309 3 хвилини

Українська

Németország jelentős részt fog biztosítani az ukrajnai Starlink finanszírozásához szükséges forrásokból, és szándéknyilatkozatot ír alá Kijevvel ukrán gyártású nagy hatótávolságú rendszerek vásárlására – jelentette be szerdán Friedrich Merz német kancellár Berlinben a Volodimir Zelenszkij elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Merz azt mondta: „Nem lesznek korlátozások a nagy hatótávolságú fegyverekre vonatkozóan, Ukrajna teljes mértékben megvédheti magát, és Ukrajna területén kívül is csapást mérhet katonai célpontokra. Ez egy újfajta katonai-ipari együttműködés kezdete országaink között.” Szerinte Ukrajna és Németország az év végén hosszú évek óta először kormányközi konzultációkat tart. „Manapság szinte az összes szövetségi kormányminiszter szorosan együttműködik ukrán kollégájával. És ezt az együttműködést ki fogjuk bővíteni” – tette hozzá.

A kancellát tisztázta, hogy az ukrán és a német védelmi miniszterek közötti szándéknyilatkozatot ma írják alá. „Ez a nagy hatótávolságú fegyverek gyártásában való szoros együttműködésről szól. Lehetővé akarjuk tenni ezt a gyártást. Azt is szeretnénk, ha közös gyártás folyna. Ezt támogatni fogjuk” – jegyezte meg. Egyúttal jelezte, hogy az új megállapodásokat nem fogják nyilvánosan bejelenteni. Németország és Ukrajna azonban erősíteni fogja az együttműködést, és „biztosítani fogja, hogy az ukrán hadsereg mindent megkapjon, amire szüksége van” – szögezte le.

„Ma megtettük az első lépést a megfelelő irányba. Ukrajna és Németország közötti nagy hatótávolságú fegyverek gyártására gondolok. És ez együttműködés lesz. Ipari mennyiségekről beszélünk. És ez mind Ukrajnában, mind Németországban megtörténhet” – hangsúlyozta Friedrich Merz.

Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, hogy elégedett a Németországgal kötött új megállapodásokkal a közös projekteket illetően. „Nem fogunk nyilvánosan megvitatni minden részletet. De ma megállapodásaink vannak gyártási beruházásokról Ukrajnában. Először is, fegyverekről. Ez a drónok gyártása. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy a leghatékonyabban megvédjük katonáink életét” – mondta. Azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna és Németország kormányainak képviselői együttműködési, építési és termelésfejlesztési megállapodásokat írtak alá.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei