Smihal: Ukrajna és az USA közös dróngyártás fejlesztéséről tárgyalt

Smihal: Ukrajna és az USA közös dróngyártás fejlesztéséről tárgyalt

21:00 Július 31, 2025

Gazdaság 2169 2 хвилини

Українська

Denisz Smihal védelmi miniszter kijelentette, hogy Ukrajna és az Egyesült Államok továbbra is tartalmas párbeszédet folytat a védelmi szektorban, számolt be az Ukrinform Smihal Telegram-bejegyzésére hivatkozva.

Elmondása szerint tartalmas és eredményes megbeszélést folytattak Kijevben Julie Davis-el, az Egyesült Államok ukrajnai ügyvivőjével, Brad Nicholson dandártábornokkal, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetségének védelmi attaséjával, valamint Curtis Buzzard altábornaggyal, a SAG-U és az NSATU parancsnokával.

„Megköszöntem az Egyesült Államoknak, Trump elnöknek és a Kongresszusnak a rendkívüli támogatást. Többek között a Patriot rendszerek és nagy hatótávolságú fegyverek átadásának bejelentését. Ez fontos az emberek védelme érdekében a naponta ismétlődő orosz tüzérségi támadásoktól”, hangsúlyozta Smihal.

A tárgyalópartnerek megvitatták a védelmi támogatás területén kötött megállapodások végrehajtásának állapotát, valamint a kétoldalú együttműködés fejlesztését, különös tekintettel a drónok közös gyártására. Smihal megjegyezte, hogy új fontos projektek előkészítése van folyamatban.

„Összegeztük a Rammstein formátumú találkozó eredményeit. Köszönetemet fejeztem ki Pete Hegseth védelmi miniszter részvételéért. Fontos, hogy a következő személyes találkozót a közeljövőben megtartsuk” – jegyezte meg Smihal.

Hozzátette, hogy a Védelmi Minisztérium szorosan együttműködik az amerikai partnerekkel.

„A tartós béke elérése az erő révén továbbra is a célunk. És meg vagyunk győződve arról, hogy ez az Egyesült Államok vezetésével elérhető” – hangsúlyozta Smihal.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei