Csökkent az infláció Csehországban

Csökkent az infláció Csehországban

17:03 Szeptember 18, 2022

Gazdaság 419 3 хвилини

A cseheknél megfordulni látszik az inflációs trend: az elmúlt év rendületlen gyorsulása után a nyár végére lefékeződött a pénzromlás üteme köszönhetően annak, hogy az energiahordozók ára a nyár közepén lejtmenetre váltott.

Igaz, hogy csak igen szerény mértékben, de mégis csak csökkent Csehországban az infláció – derül ki a Radio Praha cikkéből. A júliusi 17,5 százalékos éves ütemről augusztusra 17,2 százalékra lassult a pénzromlás üteme. A reménykedő laikusok azt firtatják, hogy ez már fordulatot jelent-e az elmúlt év rendületlenül emelkedő árai után.

Az elemzői közösség valójában már számított erre az enyhülésre, mert mindenki úgy gondolta, hogy az augusztus/júliusi havi áremelkedési ütem kisebb lesz, mint az előző hónapokban – mondta a hírportálnak Vít Hradil, a Cyrrus bank vezető elemzője. Aztán mindenki meglepődött azon, hogy a piac túlteljesítette ezt a várakozást.

Fékeznek az energiahordozók

Az árcsökkenés az energiahordozók árának vártnál is nagyobb visszaeséséből adódott, amit a világgazdaság bizonytalan kilátásai okoznak. Ezt persze nem lehet előrevetíteni a jövőbe, ezért óvatosan kell jósolni azzal kapcsolatban, hogyan alakulhat a pénzromlás az országban az év végéig.

A szakértő szerint, ha abból az erősen optimista feltételezésből indulunk ki, hogy decemberig egyetlen cég sem emel árat, akkor az infláció az év utolsó hónapjára elérheti az évi 15 százalékot. A magyarázat egyszerű: már most sokkal magasabbak az árak, mint egy évvel ezelőtt voltak.

További áremeléseket feltételezve – főként az élelmiszereknél – körülbelül 17 százalékos éves infláció várható Csehországban 2022-ben. A jó hír az, hogy várhatóan nem kúszik fel a mutató 20 százalékig.

(napi.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei