Marcsenko: Ukrajnának 2026–2027-ben 60 milliárd dollár külföldi finanszírozásra lesz szüksége
Ukrajnának körülbelül 60 milliárd dollár külső finanszírozásra lesz szüksége 2026–2027-re, a finanszírozás egy részét a tervek szerint „jóvátételi hitel” révén, a befagyasztott orosz eszközök rovására kívánják biztosítani – jelentette ki csütörtökön Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál a Pénzügyminisztérium sajtóosztályára hivatkozva.
A jelentés szerint Marcsenko a kijelentését az Ukrajna Támogatásáért Miniszteri Kerekasztal-konferencián mondta, amelyre október 15-én került sor Washingtonban. A fórumot Ukrajna kormánya, a Világbank és az IMF közösen szervezte. Részt vett rajta Ajay Banga, a Világbank elnöke, Kristalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója, valamint a partnerországok képviselői.

A sajtószolgálat szerint a nemzetközi partnerek elismerték Ukrajna pénzügyi rendszerének stabilitását és a költségvetési reformok sikereit. Ugyanakkor egyetértettek abban, hogy az országnak továbbra is jelentős támogatásra van szüksége a költségvetési hiány fedezéséhez.
Marcsenko megköszönte partnereknek a segítséget, amely 2022 februárja óta meghaladta a 152 milliárd dollárt. Csak 2025-ben Ukrajna már több mint 36,9 milliárd dollár nemzetközi támogatást kapott.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a háború továbbra is nyomást gyakorol az államháztartásra. A 2026-os költségvetés kiegyensúlyozása érdekében Ukrajna új együttműködési programokra számít a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint egy mechanizmus elindítására a befagyasztott orosz eszközök felhasználására.
„Ukrajna továbbra is teljesíti minden kötelezettségét, a háború alatt is fenntartja a makroszintű pénzügyi stabilitást. De a szükségleteink továbbra is jelentősek. A 2026–2027-es pénzügyi stabilitás érdekében további forrásokat kell bevonni, különösen az orosz eszközök felhasználásával” – mondta Szerhij Marcsenko.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás